Az Apollo-programmal kezdődött a NASA üvegzsebprogramja
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- Csehszlovák kém lehetett a saját halálát eljátszó brit politikus
- A világ leghalálosabb kertjébe csak saját felelősségre és kísérővel lehet belépni
- 50 éves Lucy, a világ leghíresebb fosszilis popsztárja
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
Ma már magától értetődőnek vesszük, hogy a legtöbb űrtevékenységet élőben nézzük, a hajtóművek begyújtásától, az űr elérésén át, az űrállomáshoz való kapcsolódásig, az űrsétáktól kezdve, az újra használható rakétafokozatok visszatéréséig. Még az alapvetően roppant mód titkolózó oroszok és kínaiak is egyre inkább láthatóvá és átláthatóvá teszik űrprogramjuk egyre nagyobb részét. Nyilván nem volt ez mindig így, és az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA esetében pontosan tudni, hol és mikor kezdődött az “üvegzsebprogram”.
A Holdra vezető utat kikövező Mercury és Gemini küldetések idején még az volt szokásban, hogy az űrrepülés során rögzített felvételeket csak akkor hozták nyilvánosságra, amikor a legénység már biztonságban visszatért a földre. A televíziók az utólag szerkesztett filmeket szabadon használhatták hírműsoraikban, de a rakétastartokon kívül valós idejű beszámolók akkoriban nem születhettek az amerikai űrprogram emberes űrrepüléseiről.
Ez vett gyökeres, máig ható fordulatot csaknem ötven évvel ezelőtt, 1968. április 10-én. Sam Phillips, a légierő egyik tábornoka, nem mellesleg az Apollo-program igazgatója ekkor hagyta jóvá, hogy az első emberes Apollo-repülés, az Apollo-7 során élő tévéadásra képes kamera is kerüljön a parancsnoki modul fedélzetére.
Bár sok űrhajós nem volt elragadtatva az ötlettől, a NASA illetékesei úgy érezték, hogy az Apollo-programnak egyfelől szüksége van a pozitív közmegítélésre, főleg az Apollo-1 három amerikai hős életét követelő tragédiája után, másfelől nem árt, ha az adófizetők bepillantást nyernek abba, hogy mire költi a hatalmas költségvetésű kormányzati szervezet a pénzüket.
Az 11 napos Föld körüli keringésre készülő Apollo-7 fedélzetén egy RCA fekete-fehér képet közvetítő kamera is helyet kapott, amivel a legénység – Wally Schirra, Donn Eisele és Walter Cunningham – meg tudta mutatni a tévéképernyők előtt izguló amerikaikaknak, hogy mivel töltik a tesztrepülés napjait, miközben több százszor megkerülik a Földet. Ez volt a történelemben az első alkalom, hogy élő tévéadás sugároztak az űrből, egy amerikai űrhajóból, a Földre.
Azt azért érdemes megemlíteni, hogy az első adás nem indult zökkenőmentesen, a kissé feszült Schirra parancsnok ugyanis bokros teendőikre hivatkozva nem indította el a közvetítést, és hiába győzködte a houstoni irányítóközpontból Deke Slayton, az űrhajósok főnöke, Schirra törölte a terv szerinti premiert. Amikor másnap végül beindult az adás, egész jól sült a dolog: a három űrhajós szemmel láthatóan élvezte a közvetítést, sokat viccelődtek, ugratták az irányítóközpontot, tréfás üzeneteket firkantottak papírlapokra és azokat mutogatták a kamerának.
Az RCA-típusú kamerákat (illetve mellettük a Westinghouse típusú TV-kamerákat) végig használta a NASA az Apollo-programban, még a Hold felszínéről is közvettítek velük, és megalapoztak ezzel egy olyan gyakorlatot, aminek sokat köszönhet az űrkutatás népszerűsítése: NASA azóta is minden emberes űrrepülés során élőben közvetít az űrből.