Aki valaha vásárolt már sört, vagy csak végigment egy szupermarketben a polcok között, ahol tartják őket, nyilván észrevette már, hogy a sörök óriási többsége vagy zöld, vagy barna üvegben van. Elvétve előfordul az átlátszó üveg is, de az összes többi színt gyakorlatilag sosem használják. De vajon miért? A dolog hátterében sokkal összetettebb és büdösebb ok húzódik, mint hogy így szoktuk meg.

A sört sok ezer éve, az ősi Egyiptomban találták fel, viszont egészen a 19. század közepéig jellemzően hordókban tárolták. 1850 körül kezdték el a kényelmesebben kezelhető üvegpalackokba tölteni, amivel hamarosan elő is jött a probléma: az üvegben tárolt sör egy idő után megbüdösödött, annak ellenére, hogy nem bontották fel. A jellegzetes, kellemetlen kénes illat miatt az angol sörfőző szleng a skunking, vagyis megborzosodás szót vezette be a jelenségre, de hát ne szépítsük, konkrét fingszagról van szó.

Hogy mi történik ilyenkor a sörben, arra csak az 1960-as években jöttek rá, és a jelenség egészen pontos, tudományos igényességű leírásáig egészen 2001-ig kellett várni, amikor Colin S. Burns amerikai vegyészprofesszor

című tanulmányában leírta a dolog kémiai hátterét.

A sörfőzők eddigre már vagy száz évvel túlvoltak a probléma megoldásán, amit próba-szerencse alapon találtak meg a barna üveg képében, amiben biztonságosan, és büdösödés nélkül lehetett tartani a sört. A második világháború alatt aztán hiánycikk lett a barna üveg (a hadiipar felszívta az üveg színezésére használt anyagokat), és átálltak zöldre, ami olcsóbb volt, és ugyanúgy működött a borzosodás ellen. ma meg ízlés szerint használják a kettőt.

Jó, jó, de mitől lesz büdös a sör?

A fénytől. Pontosabban a napfényben levű ultraibolya sugárzástól, ami az átlátszó üvegen aránylag jó hatásfokkal átjut, de a zöld és a barna üveg is elég jól kiszűri. A sörben van egy isohumulone nevű anyag, ez egy úgynevezett alfasav, és a komlóból kerül a sörbe, ahol a keserű íz kialakításában van fontos szerepe. Ez az anyag az UV-sugárzás hatására lebomlik - sőt, valójában a sima, látható hullámhosszú fény hatására is, ha a reakcióban segíti megfelelő mennyiségű riboflavin, leánykori nevén B2-vitamin -, majd reakcióba lép a sörben jelen levő kénnel, meg még ezzel-azzal (itt elolvashatja a teljes reakció részletes leírását), és végeredményként létrejön a 3-metilbut-2-ene-1-tiol nevű molekula, röviden 3-MBT.

Ennek a cuccnak pedig az a jellegzetessége, hogy büdös. Nem pontosan ez, de egy ehhez nagyon-nagyon hasonló anyag van a borz bűzös váladékában is. A jelenséget egyébként ki is próbálhatja, hagyja kinn a napon az átlátszó üvegpohárba csapolt sört - 15-20 perc után már lehet érezni a különbséget az illatában a frissen csapolthoz képest.

Ha most tanulságképpen elhatározta, hogy soha többet nem iszik átlátszó üvegbe palackozott sört, van egy jó hírünk, igazából nem kell lemondania a Coronita vagy a Miller fogyasztásáról. Az átlátszóüveges gyártók ugyanis dihirdo-isohumulone-nak nevezett adalékanyagokkal teszik fényállóvá a söreiket, így azok nem büdösödnek meg a napon. Vagy legalábbis nem annyira és nem úgy, mert belga kutatók nemrég kiderítették, hogy ennek az adalékanyagnak a lebomlásával jellegzetes hagymaszagú vegyületek képződnek. Szerencsére ez a reakció sokkal lassabb, a kísérletek szerint 3 hónap alatt éri el a kellemetlen szintet a hagymaszag a sörben.