Közismert városi legenda, hogy az egyetlen, emberi kéz alkotta tárgy, ami a Holdról is látszik szabad szemmel, a kínai nagy fal. Ez persze képtelenség, ami nyilvánvaló is mindenki számára, aki csak látta a NASA űrfelvételeit a Földről, nézett már le 10 ezer méteres magasságban repülő utasszállítóról, és tudja, hogy a híres kínai fal alig 9-10 méter széles.

A Holdról is látható fal mítosza egyébként meglepően régi, az első írásos emlék róla 1754-ből származik, a Stonehenge feltárásával híressé lett brit régész, William Stukeley leveleiből. A dolgot a 19. század vége felé kezdték készpénznek venni tudományos körökben is, amikor a Mars csatornáinak esete (pár csillagász egy optikai illúzió áldozataként ilyen képződményeket vélt látni a bolygó felszínén) miatt általánosan elfogadottá vált, hogy az aránylag vékony, de hosszú dolgok jól láthatók bolygóközi távolságból is. 1932-ben aztán a Ripley's Believe or Not című népszerű amerikai magazin a köztudatba is átemelte a legendát. Ez a lap a felelős egyébként a rossz tanulók által előszeretettel hangoztatott „Einstein megbukott matematikából” tévhit elterjesztéséért is.

Az űrkorszak beindulásával aztán egyértelművé vált, hogy a Hold ehhez túl messze van: 380 ezer kilométeres távolságból a nagyjából 3 autópályasáv szélességű falat szabad szemmel kiszúrni olyan, mint egy hajszálat meglátni 3 kilométerről. A legenda ezért a 20. század közepén átalakult a sokkal homályosabb „látszik az űrből” megfogalmazásúra, amit már kicsit bonyolultabb dolog ellenőrizni.

Az egyszerűség kedvéért a távolságot most definiáljuk úgy, hogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) keringési magassága, elvégre onnan származik a legtöbb gyakorlati megfigyelés a témában. Amelyek egyébként vicces módon eléggé ellentmondanak egymásnak. A NASA hivatalos álláspontja az, hogy a fal látható, ha az ember pontosan tudja, mit és hol keressen, és éppen tökéletesek a légköri, időjárási és fényviszonyok. Kína első űrhajósa, Jang Li-vej 2003-as történelmi repülése után szomorúan közölte az országgal, hogy ő bizony nem látta odafentről a falat, pedig nagyon figyelt. Ez komoly port vert fel Kínában, az oktatási minisztériumban felmerült, hogy át kellene írni a tankönyveket (amelyek természetesen a nemzeti büszkeség jegyében a látható verziót tanítják), a tudományos akadémia viszont azt követelte, hogy képezzék ki jobban az űrhajósokat, elvégre ha az amerikaiak látják a falat, akkor az igenis látható, és szégyen, hogy pont a kínai űrhajós nem találja meg. A dolgokat tovább kavarta, amikor az Európai Űrügynökség 2004-ben fotókkal illusztrált sajtóközleményt adott ki arról, hogy a fal igenis jól látszik szabad szemmel – aztán egy hét múlva módosítottak, hogy bocs, összekevertük a falat egy folyómederrel.

A probléma és az egymásnak ellentmondó beszámolók forrása , hogy a fal – a méretéből fakadóan – ugyan jól látható lenne az ISS távolságából, de nem üt el eléggé a környezetétől, magyarul nagyjából ugyanolyan színű, mint a talaj körülötte. A kontraszt hiánya pedig megnehezíti a láthatóságot. Eugene Cernan amerikai űrhajós szerint az a nagy trükk, hogy olyankor kell a falat keresni, amikor a Nap alacsonyan van a horizonton, a fal árnyékot vet, és ezzel kontrasztot képez a környezettel, és jól láthatóvá válik odafentről. A legenda viszont abban a formában biztosan nem igaz, hogy a fal lenne az egyetlen, emberkéz emelte épület, ami szabad szemmel látszik az űrből. Az űrhajósok beszámolói szerint a falnál kisebb építmények, autópályák, illetve repterek kifutópályái is jól láthatóak odafentről, ha azok kellően elütnek a környezetük színétől.