Elhagyhatja az ember a Földet, de nem hagyhatja el a földi ritmus szerint járó belső óráját - erre a konklúzióra jutottak űrhajósok bioritmusát vizsgáló kutatók. Az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) kutatásában arra kérdésre keresték a választ, hogy miképp alkalmazkodik az agy, az emberi test belső órája az űr viszonyaihoz, konkrétan a Földön megszokott napszakok hiányához.

A Földön egy egészséges felnőtt alvását és ébrenlétét a test belső órája, az úgynevezett cirkadián ritmus szabályozza 24 órás ciklusokban. A kutatók szerint a test belső óráját a test maghőmérséklete (core body temperature, azaz a belső szervek üzemi hőmérséklete) irányítja, és így együtt alkalmazkodnak az emberi aktivitás, az anyagcsere és az alvási ciklus a napszakok váltakozásához.

A Földön a test maghőmérséklete 37°C körül van, ami kora reggel fél fokkal alacsonyabb, kora este pedig fél fokkal magasabb. “Ha a testünk egy zenekar, akkor a test belső hőmérséklete a karmester, ami int a hormonoknak és egyéb rendszerfunkcióknak, hogy mikor lépjenek működésbe” – szemléltette Hanns-Christian Gunga, a berlini egyetem doktora, a kutatás fő irányítója.

A kutatók tehát arra keresték a választ, hogy mi történik a cirkadián ritmussal az űrben, a Föld körül 27 600 km/órás sebességgel keringő Nemzetközi Űrállomás zárt fedélzetén, ahol amúgy naponta 16 napfelkeltét és naplementét láthatnának az űrhajósok, ha 24 órán át a kilátómodulban tartózkodnának. A kutatás elején abból a feltevésből indultak ki, hogy a földi napszakok váltakozásának megszűnése, a napfény hiánya ellaposítja a belső óra hullámzását, és a testhőmérséklet ritmikus fluktuációja megszűnik.

A teória ellenőrzésére tíz űrhajóst szereltek fel homlok- és mellkashőmérőkkel, amiket 36 órás ciklusokban viseltek űrutazás előtt, alatt és után. Az eredmények alaposan meglepték a kutatókat.

A kapott adatok azt mutatták, hogy az űrhajósok átlagos testhőmérséklete emelkedett, és a reggeli-esti fél fokos eltérések sem szűntek meg, csak eltolódtak kábé két órával. Az asztrobiológusok ebből azt a kezdeti következtetést vonták el, hogy a test keményebben kezd dolgozni az űrben, hogy működésben tartsa a belső óráját, ezért magasabb hőmérsékleten üzemel.

Az még nem világos, hogy pontosan miért és hogyan történik ez (további kutatások várhatók e téren), de bizonyos praktikus konzekvenciákat már így is le lehet vonni a kapott eredményekből: az ISS-en eddig is meglehetősen szigorú napirend szerint éltek és dolgoztak az űrhajósok, ennek jövőbeni tervezéséhez, finomhangolásához adnak segítséget a földi irányítóknak a mostani kutatás adatai. A cél, hogy a jövőben a hosszabb küldetéseken is minél egészségesebbek és munkaképesek maradjanak az űrhajósok.

Nyitókép: Alexander Gerst, az ESA űrhajósa a homlokára rögzített hőmérővel (ESA/NASA)