Miért hasonlítanak egymásra, akik régóta házasok?
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- A világ leghalálosabb kertjébe csak saját felelősségre és kísérővel lehet belépni
- 50 éves Lucy, a világ leghíresebb fosszilis popsztárja
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
- A cikkcakkos tengerpartok az őrületbe kergetik a matematikusokat
Bár jól hangzik, hogy az ellentétek vonzzák egymást, valójában a tudomány inkább azt támasztja alá, hogy a hasonlóság az, amit sokan vonzónak találnak párválasztáskor. Ennek az lehet a fő oka, hogy hasonló tulajdonságú párt választani evolúciós előnnyel jár, mert így a saját génjeink nagyobb valószínűséggel örökítődnek tovább.
Az evolúciós biológia válogató párosodásnak nevezi, amikor az ember (vagy bármelyik másik faj egy egyede) fizikai hasonlóság alapján választ magának párt. A fizikai hasonlóságot ugyanis a genetikai hasonlóság jelének tekintjük, így tudat alatt vonzónak találhatjuk.
Philippe Rushton, a Nyugat-Ontariói Egyetem pszichológusának kutatásai szerint a genetikai hasonlóság azért előnyös, mert ezzel biztosítható, hogy a saját génállomány egyező része továbböröklődik. (Nyilván a túl közeli hasonlóság már inkább hátrány, hiszen a populáció genetikai sokszínűségét veszélyezteti, ezért nem tanácsos a rokonok közti házasodás.)
Rushton és csapata azt is kimutatta, hogy minél inkább továbbörökíthető egy-egy fizikai tulajdonság, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az adott tulajdonságon osztozók párosodásra adják a fejüket és egyéb testrészeiket. A testmagasság például meghatározóbb lehet ilyen szempontból, mint mondjuk a derékbőség, mert könnyebben továbbadható.
Na de vajon idővel nőhet-e a hasonlóság?
Kétféle nézet ismert arról, hogy egy pár tagjai idős korukban miért hasonlítanak egymásra jobban, mint fiatalon. Robert Zajonc, a Michigani Egyetem pszichológusa idős párok friss házaskori és 25 évvel későbbi fotóit elemezve arra jutott, hogy a két ember idővel valóban hasonul egymáshoz bizonyos mértékig. Sőt minél boldogabbnak vallották magukat, annál erősebb hasonulás volt megfigyelhető közöttük.
Szerinte ennek a magyarázata az évek során közösen megélt érzelmekben keresendő: a közeli kapcsolatban álló emberek gyakran öltenek hasonló arckifejezéseket. Ha például egyiküknek jó a humora és sokat nevet, valószínűbb, hogy a párja szája körüli ráncosodásban is nyomot hagy a sok nevetés.
Rushton szerint ezzel szemben nincs ilyen időbeli közeledés, az idős párok tagjai valójában mindig is ugyanannyira hasonlítottak egymásra, csak a korral ez szembetűnőbbé válik, mert az öregedés hatására sok egyénítő tulajdonság eltűnik (elég csak a hajra gondolni), és az olyan alaptulajdonságok, mint a csontszerkezet, hangsúlyosabbá válnak.