A repülőgép-szerencsétlenségektől mindenki retteg, pedig a statisztikák azt mutatják, hogy a repülőgép a világ egyik legbiztonságosabb közlekedési eszköze. De a félelem ellen nem lehet statisztikával érvelni. Rinocérosztámadásban is kevesebben halnak meg, mint biciklibalesetben, mégsem a BMX-eknek van rossz híre, hanem az orrszarvúaknak.

A helikoptereknek csak azért van jobb híre, mint a repülőgépeknek, mert arra nem építenek tömegközlekedést. Ez viszont csak rossz előítélet. Ha egy repülőgépnek bedöglik a hajtóműve, az valóban katasztrófához vezethet – de ha egy helikopter rotorja romlik el, még mindig jobbak lesznek a túlélési esélyeink, mint egy repülőgépen.

A helikoptereket direkt úgy tervezték, hogy motorhiba esetén is sikeresen landolhassanak. A fő propellerek ugyanis a motor leállása után is forgásban maradnak, és ez ejtőernyőként csillapítja a zuhanási sebességet – feltéve, hogy a megfelelő szögben ereszkednek.

A helikopterpilóták oktatása során az egyik leszállási gyakorlat a no-power landing. Ilyenkor ugyan nem állítják le teljesen a motort, de a teljesítményét addig csökkentik, hogy a rotorok forgása a motor működésétől független legyen. Erre azért van szükség, mert ha a motor fordulatszáma egy bizonyos szint alá esik, a géptest forogni kezd a saját tengelye körül. Ezért ilyenkor a mechanika átkapcsol egy szabadonfutó egységre, ami leválasztja a rotort a motorról, hogy az utóbbi működése ne okozzon ellenállást a propellerekben.

Ha a motor bedöglik, a pilótának még azelőtt hozzá kell látnia a landoláshoz, hogy a motor fordulatszáma kritikus érték alá esne (hogy ez mennyi, az típusonként változik; a kézikönyvben benne van). Ha ezt nem teszi meg, a helikopter tényleg úgy lezuhanhat, mint egy darab kő. Ehelyett érdemes az optimális ereszkedési szögben megkezdeni a leszállást; ilyenkor a felfelé áramló levegő segít a rotoroknak megtartani a motorból származó kinetikus energiát. A gép így zuhanás helyett ereszkedhet, és a meglévő energiát felhasználva landolhat.

A talajhoz közeledve már érdemes minimálisra csökkenteni a mozgási sebességet. A megfelelő pillanatban, a földet érés előtt érdemes egy picit megemelni a gép orrát, majd pont a landolás pillanatában visszabillenteni – ezt a manővert hívják flare-nek.

A leírás alapján bonyolultnak tűnhet, de az autorotációs leszállás valójában nem is annyira nehéz. Egy tréner szerint a kezdő pilótáknak inkább az olyan manőverekkel gyűlik meg a bajuk, mint a helyben lebegés. Igaz, a no-power landing csak az oktatás végén kerül elő, és akkorra a növendékek már jóval tapasztaltabbak.

Szóval ne féljenek a helikopter-balesetektől; a rutinos pilóta járó motor nélkül is landolhat a géppel. Legfeljebb a jó ereszkedési szögért érdemes imádkozni – na meg azért, hogy ne egy rinocérosz fején landoljunk.