A térképek színezése messze nem csak esztétikai kérdés, a színek többletjelentést hordozhatnak: kihangsúlyoznak, felhívják a figyelmet, a pillantást arra ráirányítják, amit a térkép készítője ki kíván emelni. A térképek bújtatott politikai üzenetei a modern korban is meghatározóak, így volt ez Teleki híres vörös térképével és általában az etnikai térképekkel. Ez azonban egyáltalán nem új megoldás. A legelső, mai napig fennmaradt nyomtatott Magyarország-térkép, az ismeretlen (?) Lázár deák által készített Tabula Hungariae, avagy Lázár-térkép szintén élt a színezős trükkel, még ha nem is tudhatjuk, mennyire tudatosan tette ezt.

Az 1528-as kiadású országtérkép a magyar térképészet történetének egyik legfontosabb darabja, nem véletlenül került fel az UNESCO Világemlékezet Bizottságának listájára is, ahogy az sem, hogy a magyarországi térképkészítők zöme két évszázadon keresztül ebből indult ki, ezt dolgozta tovább. Az úgynevezett polárkoordináta-módszerrel (jó, ez azért nem kvantumfizika, nagyjából egy irányszögekkel ellátott iránytűt jelent) készült felmérés a kor sztenderdje szerint igen pontos volt annak ellenére, hogy a távolságokat csak becsülték.

Mint amúgy minden térkép a XIX. század elejéig, a történelmi Magyarországot a valóságosnál észak–déli irányban ez is nyújtottabbnak mutatta, a nem szándékolt torzítás miatt az ország némileg megnégyzetesedett. Különlegessége, hogy az eredetileg észak–déli tájolású térképet a nyomtatásra – hogy minél kisebb rész maradjon rajta üresen – 45 fokkal elfordították.

Történelmi földrajzi szempontból az egyik legnagyobb értéke a rajta szereplő úgy 1400 földrajzi név, köztük sok olyan településsel, amelyek a török kori harcokban vagy a hódoltság alatt elpusztultak. De a török nem csak így, áttételesen van jelen a térkép lapjain: az első, 1528-as kiadás alig két évvel a mohácsi vész után jelent meg, és valójában a kiadás célja is éppen a török hódítás elleni figyelemfelhívás lehetett.

Ez már a megfelelő helyekre rajzolt csatajelenetekből is kitetszik. Megjelenítik az 1428-as galambóci csatát, akárcsak az 1439-es szendrőit, valamint a még egészen friss sokkot, az ötszáz év után is a végromlást jelképező Mohácsot.

A térkép történetét nagy alapossággal feltáró Plihál Katalin értelmezésében ezek és más jelek „szándékolt politikai üzenetet hordozhattak, és nemcsak a magyarokhoz, hanem a Német-római Birodalomban élőkhöz is szóltak. A Tabula Hungariae mozgósító erejénél fogva így a korabeli röplapokhoz hasonlított.”

A térképen olvasható német nyelvű országleírás a nemzethalál vízióját kelti:

a magyarok 600 évig bírták ezt az országot, de mostan a törökök is befészkel­ték oda magukat, tehát miképpen az embernek, azonképpen idővel a nemzetnek is meg kell halnia és elpusztulnia.

A térkép célja azonban éppen nem a beletörődés, hanem a mozgósítás volt.

Lázár deák (őt a térképészet Anonymusaként is szokták emlegetni, de talán mégsem marad örökké megnevezetlen a Bakócz Tamás titkáraként megjelölt mester: Plihál felvetése szerint talán Tinódy Lázár Fejér megyei nemes emberről lehet szó) térképét Johannes Cuspinianus bécsi humanista, Ferdinánd király császári tanácsosa nyomtatta ki Ingolstadtban; a térképet tehát tulajdonképpen magyar–osztrák–bajor együttműködésben sokszorosították. Cuspinianus, már 1526-ban is „buzdító beszédben” intette Európa népeit a török veszélyre, és a térkép közreadásával is a pogány fenyegetésre kívánta felhívni a figyelmet. Leginkább magát a Német Nemzet Szent Római Birodalmának császárát, V. Károlyt akarhatta emlékeztetni felelősségére.

Az első fennmaradt Magyarország-térkép két szempontból világviszonylatban is egyedülálló. Egyrészt ez volt az első térkép, amit a sztereotípia-eljárás nevű új módszerrel sokszorosítottak. Ennek lényege, hogy a térképre írt neveket előbb nyomdai betűkből kiszedték, erről vékony lemezt öntöttek, majd a kivágott neveket nyomóformában mélyített vályúkba helyezték. Ez így olcsóbb és gyorsabb is volt, ellenben a névtáblák a nyomtatásnál gyakran kiestek. Ezért lehet az, hogy a fennmaradt példányon több olyan településjel van, amely mellett nincs név – ezek valószínűleg egyszerűen leestek.

A térkép másik különlegessége, hogy erre a térképre tettek a világon először olyan határjelet, amely elkülönítette az Oszmán Birodalom által frissen elfoglalt területeket. Ezeket színnel is megkülönböztették a keresztény birtokban még megmaradt részektől: bár nyomtatni csak fekete-fehérben tudtak, a nagyobb hatás kedvéért színes térképet akartak közreadni, hogy – mint azt az OSZK Lázár-térképnek szentelt oldala írja –, „a pogányság térhódítása bárki számára egyértelmű legyen”. (Hogy milyen lehetett a teljes térkép, azt az OSZK Földabrosz blogján megcsodálható digitalizált verzió mutatja.)

A fennmaradt példányon kézileg felvitt vörös szín jelzi azt, amit a török már elfoglalt, de a színezésre a térképre nyomtatott német nyelvű versike is utal, zárjuk mi is ezzel:

Itt láthatja egy jámbor keresztény
miként nyerte el a török császár Isten végzéséből
nagyon rövid idő alatt Boszniát, Rácországot, Magyarországot és Bulgáriát,
a Vendföldet, Szerbiát és amellett Dalmáciát.
Mindezt a vörös szín mutatja,
a sárga szín még a keresztényeket jelenti,
akiket tarts meg Mindenható Isten oltalmadban.
Minden, ami a szaggatott vonalon belül van,
elpusztította a török, miután megnyerte a csatát
az 1526. esztendőben