Számtalanszor láttuk már a filmekben vagy sorozatokban, hogy ellőnek egy terhességi tesztes poént. Végül is nem bonyolult, hisz a vizeletvizsgáló tesztcsíkok úgy néznek ki, mint egy hőmérő: örök kedvenc, amikor Daniel a Taxi 3-ban magyarázza a tábornoknak, hogy a lánya terhességi tesztje egy új típusú hőmérő, amivel a stressz-szintet lehet mérni. Ezt azonban elég nehéz lett volna eljátszani az 1960-as évek előtt között: akkoriban ugyanis a dél-afrikai karmosbéka volt a menő.

A várandósságot meghatározni a terhesség korai szakaszában nem volt mindig egyszerű. Ma már elég, ha a nő lepisil egy tesztcsíkot, vár pár percet, és kész is az eredmény. A teszteken lévő vegyszerek képesek detektálni a hCG-hormont (Human Chorialis Gonadotropin), amit a méhfalon megtapadt megtermékenyített petesejt lepényszövete termel, és már három nap után kimutatható a vizeletben. 

Az 1920-as, 30-as években azonban nem mentek ilyen egyszerűen a dolgok. A legjobb elérhető teszt az Aschheim–Zondek- vagy „A-Z”-teszt volt: napokon keresztül napi kétszer injekciózták a nő vizeletét nőstény patkányokba, egerekbe és nyulakba. Később szerencsétlen rágcsálókat megölték, felboncolták, és megnézték, hogyan változott meg a petefészkük a vizelet hatására.

A teszt pontatlan volt, hosszadalmas, ráadásul költséges: egy teszthez több rágcsálót meg kellett ölni, amiket nem volt olyan egyszerű pótolni. Mindezek ellenére az „A-Z” volt az egyetlen vállalható opció, 1935-re egy angol laboratórium hatezer tesztet is el tudott elvégezni.

Ezzel egy időben azonban más kísérletek is folytak. Az 1930-as években a brit Lancelot Hogben biológus rájött arra, hogy a dél-afrikai karmosbékák meglepően érzékenyen reagálnak a hormonokra. Amennyiben egy nőstény békának egy másik béka agyalapi mirigyének kivonatát adták, az pár órán belül ovulálni kezdett.

1937-ben Hogben és az állati genetikus Francis Albert Eley Crew 1500 karmosbékát importált Dél-Afrikából, két éven belül pedig rájöttek, hogyan tudják szaporítani és felnevelni a kétéltűeket, illetve hogyan használhatják őket terhességi tesztként. Ha egy terhes nő vizeletét egy nőstény béka hátába injekciózták, az 12-24 órán belül elkezdett petéket rakni. A módszer minden létező téren kenterbe verte a korábbi rágcsálós tesztet:

• a békát elég volt egyszer injekciózni;
• nem kellett napokat várni az eredményre,
• ami közel 100 százalékosan pontos volt,
• ráadásul nem is kellett megölni az állatokat;
• és egyébként is könnyebb volt tartani őket;
• plusz egy békát több tesztre is fel lehetett használni.

Hogbenék tehát létrehoztak egy olyan olcsó, pontos, újrahasznosítható metódust, amit az orvosok nyugodtan ajánlhattak a pácienseknek (ebben az időben még csak orvosi utasításra végeztek el terhességi teszteket). Egy pozitív teszt így nézett ki:

A békás teszt az 1940-es évektől egészen az 1960-as évekig volt elterjedt és népszerű, csak Francis Albert Eley Crew több tízezret végzett el ez idő alatt az Edinburgh Institute-ban. Később aztán jöttek az állatokat nélkülöző, sejtalapú, majd pedig azok a hormonális tesztek, amiket ma is használnak.