Az ötforintos pereme sima, a tizesé szakaszosan hol recés, hol sima, a huszas recés. Az ötvenes megint sima, a százas recés, a kézszázas meg olyan, mint a tizes. Ez ma már csak hagyománytiszteletből, és a dizájn miatt van így, de évszázadokkal ezelőtt, amikor kitalálták a recés szélű pénzérmét, még egészen gyakorlatias célokat szolgált.

A fémből készült pénzérmék annak idején értékes nemesfémeket, aranyat vagy még gyakrabban ezüstöt tartalmaztak - ez kellett ahhoz, hogy a pénzt használók bizalma rendületlen legyen annak az értékében. A papírpénzek bevezetése óta ezt a bizalmat a pénzt kiadó jegybank, és az amögött álló állam adja. Ennek persze vannak kockázatai, például ha instabillá válik az állam, beüthet a hiperinfláció. Amíg a pénzben arany és ezüst volt, egészen más jellegű problémákkal kellett szembenézni a pénzverdéknek, például azzal, hogy az ügyeskedők megpróbálták kiszedni a pénzérmékből a nemesfémet.

A legelterjedtebb módszer az úgynevezett érmenyírás volt, amikor az egyszeri arany- vagy ezüsttallér pereméről egészen vékony forgácsokat nyírtak le, nagyjából úgy, ahogy egy almát meghámozunk. A pénzérme ettől nem lett érezhetően kisebb vagy könnyebb, de ha az embernek sok pénz ment át a kezén, és mindről lecsípett egy kicsit, egész szép nyereségre tehetett szert. A pénzek meg szépen egyre kisebbek lettek. Na és ki az, akinek sok pénz megy keresztül a kezén, így nagyot kaszálhat az érmenyíráson? Hát a kereskedők és bankárok.

Ha ön most automatikusan úgy vitte tovább ezt a gondolatmenetet magában, hogy “szóval a zsidók”, akkor gratulálunk, a 13. századi angol szabványnak megfelelő antiszemitizmusról tett tanúbizonyságot. 1278-ban I. Edward király (ugyanaz az Edward, aki később vágtat fakó lován, és máglyára küld 500 walesi bárdot) Anglia teljes zsidó lakosságát megvádolta érmenyírós pénzhamisítással, 300-at kapásból kivégeztetett, 680-at a londoni Tower börtönébe vetett, a maradék több mint 2000-et pedig száműzte az országból. (A valós ok a történészek szerint persze sokkal inkább az volt, hogy a király rátegye a kezét a zsidók vagyonára, illetve lenullázza a zsidó bankárok felé fennálló tartozásokat.)

Az érmenyíró trükktől azonban ez sem vette el az ügyeskedők kedvét, és még 400 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy valaki ellehetetlenítse őket. Ez a valaki pedig nem más, mint minden idők egyik legnagyobb fizikusa, Sir Isaac Newton volt. Newton, miután megreformálta a fizika, a matematika, meg úgy általában a tudomány világát, előszeretettel foglalkozott földhözragadtabb problémák megoldásával, például két alkalommal volt parlamenti képviselő is. (A legenda szerint nem volt túl aktív, négy év alatt egyszer szólalt fel, akkor pedig azt kérte, hogy csukják be az ablakot, mert zavarja a huzat.)

1700-ban a királyi pénzverde nagymesterévé nevezte ki a királynő; ez egy merőben szimbolikus poszt volt, amivel általában idősödő arisztokratákat jutalmaztak akkoriban, se felelősséggel, se különösebb tennivalóval nem járt. Newton azonban nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, és rögtön megoldotta az érmenyírás sok évszázados problémáját: kitalálta a recés szélű pénzérmét. Ehhez az pénznyomó gépet csak egy kicsit kellett átalakítani, viszont egyértelművé tette, ha egy érmét megnyírtak, hiszen eltűnt róla a recés perem egy darabja. Mivel az ilyen sérült pénzérméket senki nem fogadta el fizetőeszköznek, az egész nyirbálós trükknek nem volt többé értelme.

A recés szélű pénzt hamarosan a világ minden táján átvették, és egészen a 20. század közepéig, amikor a fémpénzek ezüsttartalmát világszerte a nullára csökkentették, hatékonyan meg is óvta az érméket. Azóta a recés perem csak dizájn célokat szolgál, illetve látássérülteknek segít magabiztosabban beazonosítani az érméket.