A részecskefizika Szent Grálját, a Higgs-bozont már 2012-ben megtalálták a kutatók, de szerencsére a szenzációs bejelentés után is volt miért izgulnia a tudomány szerelmeseinek, hiszen még további négy évet kellett várni a bölénykutatás Szent Grálja, a Higgs bison felfedezésére.

Bár a szójáték miatt meghagytuk a magyar szövegben is, a bison angol szó, magyarul bölényt jelent. A bölényeknek két ma is élő faja van, az amerikai és az európai bölény. Ahogy 2016-ban, másfél évtizednyi kutatás után kiderült, az európai bölény egy nőstény őstulok (a mai szarvasmarha vadon élő, mára kihalt őse) és egy hím sztyeppei bölény (szintén kihalt faj) kereszteződéséből létrejött hibrid faj leszármazottja. Ennek a fajnak a további nyomait viszont sokáig hiába keresték – ezért is kezdték viccesen Higgs bisonnak becézni, a tudósokon szintén hosszú időn át kifogó részecske nyomán.

A kutatók még 1999-ben kezdtek el bölényfosszíliákat vizsgálni, hogy feltárják a klíma változásának a bölénypopulációkra gyakorolt hatását. Amerikában annak rendje és módja szerint ki is mutatták, hogy a gyors felmelegedési időszakok sok más nagytestű állathoz hasonlóan a sztyeppei bölényre is végzetes csapást mértek (kiegészülve az időközben megjelenő ember vadászataival).

Európában viszont zavarba ejtő eredményt kaptak: a csak anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS vizsgálata azt mutatta, hogy sok ősi bölénycsont egyértelműen nem sztyeppei bölénytől származik, noha úgy tudták, hogy akkoriban csak ez a bölényfaj élt a kontinensen, mert a ma is élő európai bölény később jelent meg.

Mivel a talált DNS se nem a sztyeppei, se nem az európai bölénytől származott, a csontok egy addig ismeretlen új faj maradványainak tűntek. Eleinte nem voltak biztosak benne, mit is találtak, ezért a kutatók elkezdték Higgs bisonnak becézni az először 2001-ben felfedezett rejtélyes fajt.

A genetikai rejtvényt később a sejtmagon belüli DNS vizsgálatával próbálták megfejteni, mert bár ehhez nehezebb fosszíliákból hozzájutni, több mindent árul el az ősökről, mint a csak az anyai ágról tanúskodó mitokondriális DNS. Ebből derült ki, hogy nem is teljesen új fajról van szó, hanem egy hibridről.

Ez viszont megegyezett azzal a fajjal, amelyből a modern kori európai bölényt is származtatják. Bár a mitokondriális DNS különbözőnek tűnt, ezt a kutatók annak tudták be, hogy az európai bölény az első világháború utáni években majdnem kihalt, és mivel az összes mai példány mindössze 12 egyedből származott le, a fajnak akkoriban szűkült a genetikai sokszínűsége. Ezzel együtt bebizonyosodott, hogy a Higgs bison valójában az európai bölény ősével azonos.

A hibrid faj 120 ezer évvel ezelőtt jött létre. Az még mindig nem egészen világos, hogy hol és miért történhetett ez a kereszteződés, de feltehetően a klímaváltozáshoz lehetett köze. Erre utal az is, hogy az éghajlati változásoknak megfelelően váltogatta egymást a két faj jelentősége: a fosszíliák radiokarbonos kormeghatározása szerint a hibrid faj az évezredek során mindig a hidegebb, tundraszerű periódusokban emelkedtek felül. Az őstulok-sztyeppei bölény házasság hím utódjai sterilek voltak, így csak a nőstények szaporodhattak tovább, amit több generáción át sztyeppeibölény-hímekkel tettek. Ennek az lett az eredménye, hogy az európai bölényben csak 10 százalék körüli az őstulok genetikai öröksége.

Mivel a fosszíliákban nem sok nyoma volt a hibrid ősnek, a kutatók a kollégák segítségét kérték. Kiderült, hogy franciaországi kutatók már eddig is két különböző korabeli bölénytípust ismertek helyi barlangrajzokból: az egyik nagyobb szarvú és elvékonyodó testű (mint a sztyeppei bölénytől leszármazó mai amerikai bölény), a másik kisebb szarvú és egyenletesebb testű volt (hasonlóan a mai európai bölényhez).

A kutatók ezután radiokarbonos kormeghatározással megállapították a rajzok keletkezési idejét is, és a történet ezzel körbeért: a sztyeppei bölényre hajazó rajzok abból az időszakból származnak, amikor még ez a faj dominálta a kontinenst (18 ezer évvel ezelőtt), míg a másik típus onnantól jelent meg, amikor az új faj kezdte átvenni a stafétát (17 ezer évvel ezelőttől).

Már az is meglepte a kutatókat, hogy még ha ritkán is, de emlősöknél is előfordulhat, hogy két faj keresztezéséből egy hosszú távon is életképes új faj jöjjön létre. Az meg pláne, hogy ennek a felfedezésére ilyen sokáig kellett várni.

Az európai bölény ma a kontinens legnagyobb őshonos szárazföldi állata. Európa szerte összesen pár ezer példánya él, a legnagyobb mai vadon élő populációja, 800 példány a lengyel-fehérorosz határvidéken elterülő Białowieża-erdőben.