A hatvanas évek Kínája nem volt különösebben vidám szeglete a világnak. Az ország éppen csak kilábalt a tízmilliónyi éhhalállal járó nagy éhínségből, amit a Nagy Ugrásnak nevezett, elbaltázott és erőltetett központi iparosítási program okozott, és Mao Ce-tung máris meghirdette a kulturális forradalmat. Ami nagyjából azt jelentette, hogy a kommunizmus nevében az írmagját is ki kell irtani mindennek, aminek köze van a régi kínai hagyományokhoz, vagy a bűnös nyugati kapitalizmushoz. Ebben a környezetben jött el 1968, és a Száznapos Háború.

A pekingi Qinghua egyetemen a főleg diákokból szerveződő félmilitáris mozgalom, a Vörös Gárdisták két csoportja között tört ki a viszály. A krízist Mao 30 ezer gyári munkás odavezénylésével oldott meg, akik pár tucatnyi halott és pár száz sebesült árán rendet csináltak a diákok között (az egyetemet azzal a lendülettel be is zárták tíz évre). A munkások vezetőinek Mao szimbolikus ajándékkal köszönte meg a segítséget: egy kosár mangóval. A gyümölcsöket pár nappal korábban a Kínába látogató pakisztáni külügyminisztertől kapta Mao ajándékba, de mivel nem szerette a mangót, szívfájdalom nélkül továbbadta.

A mangó akkoriban Kínában szinte teljesen ismeretlen, egzotikus ínyencség volt, az egyszerű munkások körében meg pláne (ma már nem annyira: Kína a világ második legnagyobb mangótermelője évi 5 millió tonnával). Ez, és persze a Mao körüli személyi kultusz már-már vallásos áhítatot teremtett az ajándék gyümölcsök köré. A mangó Mao önzetlenségének, és a munkásosztály fontosságának szimbólumává vált, amire persze jó érzékkel az állami propaganda is rásegített. A 40 darab gyümölcsöt viaszba öntötték, és országjáró körúton mutatták be az ámuló tömegeknek, ünnepségeket rendeztek a tiszteletükre.

Amikor egy-egy gyümölcs már kezdett megromlani, levest főztek belőle, és legnagyobb kitüntetésnek számított, ha munkást az a megtiszteltetés ért, hogy egy kiskanállal ehetett belőle. Ez Mao személyes áldásának számított. Feljegyezték, hogy amikor egy kisebb vidéki ünnepségen egy helyi orvos megjegyzést tett a szent mangóra, és egy krumplihoz hasonlította a küllemét, rögtönítélő bíróság elé állították, ellenforradalmi tevékenységért halálra ítélték, majd ki is végezték. Pedig, lássuk be, tényleg úgy néz ki.

A kommunista állami propaganda hajtotta mangóőrületet nem lehetett megállítani. A hagyományos októberi nemzeti parádén a Tienanmen téri felvonulás leglátványosabb eleme egy gigantikus mangókosár-installáció volt. A műanyag és papírmasé mangók a forradalmi elkötelezettség jeleként gyakorlatilag kötelező elemmé váltak a kínai munkások között, a mangó, mint grafikai elem megjelent a hétköznapi használati tárgyakon, megjelent az Arany Mangó márkájú cigaretta.

A mangódivat nagyjából másfél évig dühöngött Kínában, de igazából csak Mao halála után kopott ki a köztudatból. A diktátor felesége, Jiang Qing megpróbálta megismételni a nagy mangótrükköt, és feltámasztani a kultuszt 1974-ben, a Fülöp-szigetek first ladyje - és későbbi diktátora - Imelda Marcos diplomáciai ajándék mangókosara kapcsán, de akkor már nem volt meg a mangó egzotikuma. Jiang azonban tovább erőltette a dolgot, és két évvel később, amikor Mao már nagybeteg volt, előállt egy propagandafilmmel A mangó dala címmel, azzal a nem titkolt céllal, hogy a saját kultuszát építse vele. Azonban alig egy héttel a premier után Jiangot Mao legnagyobb politikai ellenfele, és későbbi utódja, Hua Guofeng utasítására letartóztatták, a filmet pedig betiltották. Pár kópia megúszta, így 2009-ben végül DVD-kiadásban ismerhette meg a világ.