Egy férfi arról panaszkodik, hogy hangokat vetítenek az agyába, mintha egy szellem lenne. Egy nő hangokat hall, amik a gyomrából üvöltenek fölfelé; hozzá lebegő, fekete ajkakat lát. Egy másik nő hallja, ahogy a húga beszél hozzá éjjel, mintha egy rádión keresztül üzenne.

A három felsorolt ember mindegyike siket. Azon halláskárosult skizofrének közé tartoznak – és az arányuk az 50 százalékot is meghaladhatja –, akik az állapotuk ellenére is hallanak hangokat. A skizofréniának velejárója a nem létező vizuális ingerek vagy hangok észlelése; a hallucináció. De ami különleges, hogy ezeket a hangokat azok is hallhatják akik soha életükben nem hallottak.

Több kutatás is foglalkozott ezzel a pszichológiai sajátossággal. Nemcsak érdekességként izgalmas téma; a jelenség tanulmányozásával azt is megérthetjük, hogy a halló emberekben miért alakulhatnak ki hallucinációk.

Joanna Atkinson, a University College London szakpszichológusa – aki szintén siket – a napi munka során azt tapasztalta, hogy akik egyáltalán nem hallanak, azok képzelt hangokat sem hallhatnak. A megkérdezett páciensek többségétől legalábbis ezt a választ kapta. De amikor olyan pszichiáterek vizsgálták őket, akik hallanak, azt tapasztalták, hogy a páciensek – jeltolmács segítségével – a hallásra jellemző fogalmakkal próbálják leírni az átélt élményt, és ez arra utal, hogy valamit mindenképpen hallanak.

Atkinson arra gondolt, hogy ennek a pszichiáterek által használt fogalomkészlet lehet az oka. De amíg nekik egyértelműek az olyan fogalmak, mint az üvöltés, addig egy süket embernek ez azt jelenti, hogy valaki agresszíven mutatja nekik az üvöltés jelét, anélkül, hogy egy hangot is kiadna. Az ilyen különbségek miatt a halló és a siket emberek közti kommunikáció, illetve a hallásra vonatkozó jelenségek leírása fogalmi problémákba ütközhet. Vagyis nem zárható ki, hogy a süket skizofrének nem hallanak hangokat, csak a pszichiáterek értik félre őket.

Hogy megvizsgálja a helyzetet, Atkinson készített egy tanulmányt. Ez azt az eredményt hozta, hogy akik sohasem hallottak, sohasem tapasztalnak meg valódi hallucinációt – vagyis nem hallanak hangokat. A vizsgálat azonban kiderítette, hogy a süket skizofrének által kommunikációként leírt jelenség valójában a jelbeszéd megtestesülése:

Egy két nyelven is beszélő nő arról számolt be, hogy egy két nyelven suttogó ördög beszél hozzá, aki hol nyelveken szól, hol jelbeszéddel kommunikál. Egy másik csoport, aminek a tagjai felnőttkorukig semmilyen nyelvet nem találtak, azt mondta, hogy a hallucinációkat egy furcsa érzésként írják le: mintha rajtakapták vagy kritizálták volna őket, és ehhez agresszív arckifejezések társulnak, világos nyelvi elemek nélkül.

A hallucinációkat az is befolyásolta, hogy a páciensek kinek a hangját hallották. Ha olyan emberről volt szó, aki mindig beszéddel kommunikált velük – péládul az anyjuk –, jellemzően a térben lebegő száját látták. Ha annak a hangját hallották, akit a siket közösségből ismertek, jelnyelven mutogató kezeket láttak maguk előtt.