– Megettem a vajat.
– Te a vajat?

Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki négy-öt éves korában jókat nevetgélt középső csoportos óvodásként ezen a kis tréfán (nevezzünk annak az adott életkorra tekintettel). Sőt, ha kicsit kreatívabb vagyok, feltehetően még azt is elsüthettem volna, hogy ha túrázni megyünk, hozd te a vajat, és bízd rám a margarint. Haha.

A lényeg, hogy már zsenge ifjúkorunkban feltűnhetett sokunknak a tea és a vaj különös románca a vaj hol kővé fagyott, hol kicsit zsírosnak ható csomagolásán. Hazudhatnám, hogy ezután évtizedekig gyötört a kíváncsiság, mint aromaterápeutát az allergiaszezon, hogy mi köze lehet a teának a vajhoz (vagy a vajnak a teához), valójában viszont néhány évtized úgy elröppent, mint baráti tendereken a tíz százalékok, míg nemrég, akár egy egyszeri óvodás, ismét elgondolkodtam a kérdésen.

Aminek megválaszolásában Surányi Béla agrártörténész, a Debreceni Egyetem munkatársa segített. Mint elmondta: több, városi legendába illő névmagyarázat terjed a közvélekedésben erről. Az egyik legismertebb a teavaj német eredetijéhez, a Teebutterhez kötődik. Eszerint ebben a német szóban a Tee nem is a teát jelenti, hanem a Teschen és Erzherzögliche szavakból egy rövidítés, és azt jelzi, hogy a Monarchiában ott készült a legjobb minőségű vaj, így a TEE a legkiválóbb vajak jelzése lett. Az interneten persze más lehetséges magyarázatok is vannak, még olyanok is, amelyek szerint ázsiai eredetű a magyarázata, és azzal függ össze, hogy számos távol-keleti országban komoly tradíciója van annak, hogy a teákhoz vajat adnak (aki egy Leslie L. Lawrence-könyvet is olvasott, annak nyilván máris beugrott, hogy avas jakvajat).

Az elnevezésnek valóban van köze mind a teázáshoz, mind a magas minőséghez, de nem úgy, ahogy a legendák tartják. A vaj, ami az egyik legrégebben ismert tejtermék - már a Bibliában is említik – évezredekig lényegében változatlan technológiával, köpüléssel készült. Ennek során a tejzsír részecskéi gömböcskék formájában kicsapódtak, majd miután erről leszűrik a savanyú írót, a megszilárdult, a tartósíthatóság érdekében sokszor sózott tejtermék a vaj. Noha a vaj fogyasztása évszázadokon át a jólét egyik szimbóluma volt, a gyártás technológiája az 1800-as évek közepétől változott úgy, hogy tényleg prémiumkategóriás termékké válhattak bizonyos vajféleségek. Ekkortól ugyanis nemcsak tejből állították elő, hanem a minőségi vajak alapanyaga lett az édes tejszín is.

„A városiasodás, a jó módban élő polgári rétegek igényelték az ízlésüknek megfelelő, magas minőségű tejtermékeket. Az Angliából ismert ötórai tea intézményét ezek a társadalmi csoportok importálták a kontinensre is, és a délutáni teáikhoz édes tejszínt fogyasztottak. Olyan tejszínt, ami a legtöbbre értékelt, legfinomabb vajak előállításának is az alapanyaga volt” – mondta Surányi Béla. Ezeket a vajakat fogyasztották a teák mellé a szendvicseken, illetve ezekből készültek a minőségű teasütemények is.

A teavaj mint elnevezés ilyen formában a polgárosodó Osztrák–Magyar Monarchiában terjedt el, így a német nyelvű teebutter ugyanazt jelenti, mint a magyar teavaj, illetve a Monarchia szláv államaiban például a cajové máslo név. Magyarországon először 1907-ben fogalmazták meg jogszabályban – az agrártárca egy rendeletében –, hogy mit lehet teavajnak nevezni. Bár az előírások többször változtak, mindig magas minőségi követelményeknek kellett megfelelni, és az elmúlt száz évben mindig a legfinomabb tejtermék megnevezésére használt ezt a szót, mondta a szakértő.

Ma már édes és savanyú tejszínből is készülnek vajak, amelyek közül a legalább 80 százalékos zsírtartalmú vajat lehet teavajnak nevezni (a minőség jelzésére ezeken belül elkülönítik a márkázott vajak kategóriáját), a legalább 68-70 százalékos zsírtartalmú vajakat szendvicsvajnak, míg az ennél is kisebb, jellemzően 40 százalék körüli arányú tejzsíros vajakat vajkrémeknek hívják. Surányi Béla egy 2015-ös tanulmányát felidézve azt is elmondta: minőség szerint a vajféleségeknek hét fajtájuk van:  teavaj,  asztali  vaj, főzővaj, dobozvaj, felújított vaj, savóvaj és olvasztott vaj.