Nótás Mikulás, flótás pikulás – énekelték volna a nagyszakállú mögött indiánugrásokban csörtető gyerekek, ha a húszas évek Texasában Gryllus Vilmoson nevelkedtek volna a vadnyugati kölykök, de ehelyett az olajláz, az alkoholtilalom kicselezése és az izgalmas lincselések uralták a képzeletet. A karácsony előtti napokban azért mégis csak megtöltötte a szíveket a várakozó szeretet. Amikor a Cisco nevű kisvárosban (Gate City of the West, a Nyugat kapuja, hirdették egykor a brosúrák az érdeklődő kalandoroknak) a Mikulás egy nappal szenteste előtt jobbra-balra mosolyogva keresztülbattyogott a díszkivilágított főutcán, a gyerekhad lelkesen kísérte, mintha nem bűnből nőtt volna ki az ő városkájuk is. Meg ha abból is nőtt, csak van valami ajándék abban a nagy puttonyában.

A maga módján jól felkészült Mikulás volt ez az 1927-es ciscói, még segítői is voltak, igaz, nem az amerikai hagyomány szerinti manók, hanem többszörösen elítélt köztörvényesek, de útközben azért szépen válaszolgatott a gyerekek kérdéseire, megsimogatta a buksijukat, és a Mrs. Tellet minden igényt kielégítő ruhakölcsönzöjében beszerzett jelmez (ez már a pirosruhás mikulások ideje, nem az ódon barnásoké) és álaszakáll sem esett le, ahogy komótosan közeledtek a bank felé.

– Hello, Santa. Hello, Santa. Santa!

– köszöntötte őt a pénztáros, a Mikulás – a gyerekek kitartóbb csoportja még mindig mögötte, a bankba is bekísérte őt – mégsem válaszolt. Három segítője közül az egyik azonban reagált: fegyvert dugott a kedélyeskedő alkalmazott orra alá, és a „kezeket fel!” felszólítás közben már a Télapó is aktivizálta magát: a pénztár alatti fiókból a jelmeze alá tett egy fegyvert, miközben gyors mozdulatokkal elkezdte besöpörni a készpénzt és a bankban talált kötvényeket a zsákjába.

A szokatlan jelmezen kívül ez nem számított különlegesnek. Texasban a húszas években szó szerint napi rendszerességgel rabolták ki a bankokat, nem véletlen, hogy az államban 5000 dollár üthette a markát bárkinek, aki a helyszínen lelő egy bankrablót. Amerika máshol sem volt feltétlenül a béke szigete: a Bonnie és Clyde fegyverekkel lelkesen szelfiző Bonnie-ját ugyanebben az évben tartóztatták le egy benzinkúti csetepaté miatt, Babaarcú Nelson éppen elkezdte felépíteni kivételesen erőszakos hírnevét, A Báró néven futó Lamm meg megalkotta a róla elnevezett új bankrabló stílust, a Lamm-technikát: gondos előkészületek, minden részletre kiterjedő tervezés, a menekülő útvonalak biztosítása, specialistákból összeálló csapat.

A mi ciscói gengsztereink nem voltak ennyire túlképzettek. A Mikulás, polgári nevén Marshall Ratliff közvetlenül az 1927 karácsonyi bankrablás előtt szabadult, a jelmeze pedig azért kellett, mert álca nélkül rögtön felismerték volna. A tekintélyes priuszlistával bíró csapatban komoly szerep jutott volna a bátyjának is, őt azonban egy másik akció miatt épp bekasztnizták, ezért az utolsó pillanatban kellett találnia egy új tagot, sőt kettőt, mert a széf feltörésére kinézett arc megfázott, teázgatva meg mégsem rámolja ki az ember a First National Bankot.

Az előkészületeknél legalább arra gondolhattak volna, hogy a balhé előtt megtankolják a lopott kocsit, bent meg arra figyelhettek volna, hogy mit tesznek a Mikulással a bankba bemenő ciscóiak, amikor látták, hogy itt nem osztogatás, hanem fosztogatás a műsor. Egyikkel sem törődtek, aminek meg is lett a böjtje: egy hat éves kislány, Francis anyukája például gyorsan reagált, ráordított a lányára, hogy szaladjon, ő maga pedig az

ezek kirabolják a bankot!

kiáltásokat hallatva a szomszédos városházára és a rendőrségre futott. Nem csak a seriff embereit riasztotta: a város tekintélyes része hamarosan a bank körül volt; akinél véletlenül nem volt fegyver, menet közben a kereskedőtől hozott pisztolyt. Néhány pillanat múlva már mindenki lőtt mindenkire.

Két rendőr már ekkor halálos sebet kapott, hat civil is megsebesült, és bár az ügyfelek többségének sikerült elmenekülnie, a Mikulás társaival egy 10 és egy 12 éves kislányt túszul maguk elé tartva beugrott a kocsiba – aminek az üzemanyaga a város határáig sem tartott ki. Ott fegyvert lóbálva megállítottak egy Oldsmobile-t (ezt egy 14 éves fiú vezette, mintha az egészet egy klasszikus gengszterfilm rendezője írta volna), akinek volt annyi esze, hogy ugyan a kocsit készségesen átadta, de a slusszkulcsot azért nem hagyta benne. Mire a rablók feleszméltek, a fegyveres tömeg már majdnem utolérte őket, úgyhogy inkább az autóban hagyták egyik, súlyosan sebesült társukat, meg a zsákmányolt pénzt (162 400 dollár) is.

Az újabb rabolt autók, kilőtt gumik, majd a kocsival járhatatlan kaktuszmező után gyalogszerrel folytatott menekülésből most elég annyi, hogy a banditák lőtt sebekkel, éhkoppon, úgy is egérutat tudtak nyerni három napig, hogy ekkorra már Texas történetének egyik legnagyobb hajtóvadászata ment ellenük. Amikor egy újabb fiút ejtettek túszul, a srác apja véletlenül a saját gyerekét találta el, és egy ideig őt is magukkal hurcolták sebesülten, de ők maguk is alig vánszorogtak már, amikor egy olajkútnál óvatlanul útbaigazítást kértek valakitől. A riasztott seriff klasszikus üldözős, váll fölött visszalövős jelenetben találta el többüket is: a térdre bukó Ratliffnél hat pisztoly, testén hat lőtt seb volt, amikor súlyosan sebesülten elkapták. A Mikulást karácsony harmadik napján a rend őrei elfogták, nem sokkal később pedig a társai is sora kerültek.

Hogy mi történik a Mikulással, ha kiderül, hogy kicsit nagyon rosszul viselkedett? Ratliff – a bíróságon az elrabolt tíz éves kislány azonosította, hogy ő volt a szakállas-jelmezes Mikulás – előbb megpróbált őrültséget színlelni. Amikor ez nem jött be, a halálsoron is tett egy kísérletet, hogy megússza a virgácsot: paralízist színlelve a cellájába csalta a börtönőröket, egyiküket a megszerzett fegyverrel halálosan megsebesítette, a másik azonban legyűrte őt. Másnap nem kevesebb, mint 2000 felháborodott és vért szagoló polgár gyűlt össze a börtön előtt. A kirángatott rablógyilkost dróttal felakasztották; a télapó 20 perces agóniája közben az utolsó szavai a „bocsássatok meg, srácok” volt. Nem hallgattak rá, már tele volt a csizmájuk.