Edison a maga ezernél is több szabadalmával hiába volt sokáig a modern technikai fejlődés legjobban promotált ikonja, az utóbbi időben kikezdték rendesen a mítoszát. Inkább pénzéhes üzletember, mint igazi zseni, aki nem törődött munkatársai egészségével, az elektromosságot előszeretettel használta állatok megölésére és emberi gyilkolóeszközök kifejlesztésére, mocskos kapitalista, nem filantróp világjobbító – mondják, főként azzal a Teslával szembeállítva, aki persze tényleg zseni és Edison vetélytársa volt, de az ő legendásítása ugyanúgy a fantasztikum világába tartozik, mint Edison túlzó sárba tiprása. Ha viszont a karácsonyi izzókészlet (vigyázat, soros kapcsolás, mondom SOROS kapcsolás!!!) fölött harapnának el egy-egy káromkodást, nyugodtan gondoljanak Edisonra, akinek ezt az egészet köszönhetjük.

Azt hogy egy-egy találmányt többnyire nagy leegyszerűsítés egyetlen feltalálónak tulajdonítani, Edison kapcsán is tudhatjuk: a villanyégőket például biztosan nem egyedül és nem is először neki köszönhetjük: az izzólámpákat az 1870-es években Woodward és Evans szabadalmaztatta Amerikában, a jogokat csak később adták el a Edison cégének, aki a terméket továbbfejlesztette és eladhatóvá tette.

A karácsonyi izzók első dokumentált megvalósítása azonban valóban Edison nevéhez kötődik. Amikor 1880-ban minden módon próbálta reklámozni az új találmányt, a karácsonyi szezonra úgy teleaggatta a Menlo Park-i laboratóriuma teljes komplexumát ünnepi izzókkal, hogy azt már messziről lássák a közeli vasúton utazók. Az egészet egy nyolc mérföldre lévő generátorral látta el árammal, és bár ez még nem karácsonyfa-kivilágítás volt, arra sem kellett sokat várni: 1882-ben Edison Edward Johnson nevű társa már a saját – állítólag kirívóan ronda – karácsonyfáját világította ki egy nyolcvan izzós sorral Manhattanben.

A karácsonyi izzósor elég sokáig a villogni akaró gazdagok játékszere maradt: 1900-ban például 12 dollárt kóstált az otthoni fénydísz, ami mai áron úgy 300 dollárnak, vagyis 80 ezer forintnak felel meg. Nem véletlen, hogy az első karácsonyiizzó-hirdetések nem is a megvásárlásukra buzdítottak; inkább kölcsönzésre kínáltak izzókat az ünnepekre valamivel jutányosabb áron.

Bár a túlmelegedett izzók is lángba boríthatnak egy kiszáradt fenyőt, népszerűségükhöz a fokozatosan csökkenő áruk mellett az is hozzájárult, hogy még mindig jóval biztonságosabbak, mint a hagyományos gyertyák. Utóbbi akkora kockázatot jelentett, hogy a századelős Amerikában nem is lehetett a karácsonyi otthoni tüzekre biztosítást kötni, a családok meg inkább odakészített vizesvödrökkel merték csak néhány perce meggyújtani a gyertyákat.

Ehhez képest igazán bagatell dolog a karácsonyfaizzók kibogozása fölött izzadni - a ledes soroknál ez ma már különben sem olyan komoly probléma, a hagyományosoknál meg úgy sincs jobb megoldás, mint a nagymamámé: tessék szépen régi újságokra sorban felcsippentve tartani a készletet, ennél ma sem tud sokkal jobbat a tudomány. Ha meg mégis, és az edisonos szitkozódás sem segít, ez a nagyszerű alkalom, hogy felhívjuk azt, aki kell, válaszolja meg a kérdést: van-e égősorod, van-e izzósorod.