A második világháború hírhedt öngyilkos pilótáit, a kamikazékat mindenki ismeri, az azonban már kevésbé közismert, hogy a japánok nem csak repülőkkel hajtottak végre öngyilkos bevetéseket, hanem tengeralattjárókkal is (sőt, kiképeztek öngyilkos búvárokat is, speciális, bombákkal felszerelt búvárruhával, de végül sosem vetették be őket).

Az öngyilkos tengeralattjárókon a háború végefelé, 1944 elején kezdtek el dolgozni a japánok, amikor a csendes-óceáni hadszíntér már veszni látszott, viszont a kamikaze pilóták már egy ideje rémisztgették az amerikai hadihajókat. A Kaiten (ez japánul kb. annyit tesz, visszatérés a mennyekbe) nevet kapott mini tengeralattjáró tulajdonképpen egy standard torpedó átépítéséből született: a japán haditengerészetnél használt 93-as típusú torpedó robbanófejét háromszor nagyobbra, másfél tonnásra cserélték, és az alig egy méter átmérőjű, 15 méter hosszú hengerbe belezsúfoltak még egy mini pilótafülkét is.

A Kaiten hatótávolsága 78 kilométer volt, és úgy működött, hogy miután kilőtték egy tengeralattjáróról, kb. 20 km/h sebességgel megközelítette a célpontot nagyjából egy kilométerre, aztán felemelkedett a felszín közelébe, a pilóta körülnézett a periszkóppal, módosította a végső célzást, és 50-60-as tempóra gyorsítva nekirongyolt az áldozatnak. A robbanófej automatikusan, az ütközés erejétől robbant fel, de ha ez nem működött, a pilóta is be tudta indítani a detonációt. Az első prototípusokban még volt egy katapult-mechanizmus, amivel a pilóta még az ütközés előtt elhagyta a hajót, de az éles bevetésekre küldött hajókban ezt már elhagyták, amúgy se lett volna sok esély a túlélésre a nyílt vízen, egy süllyedő hadihajóval súlyosbítva.

A kamikazékhoz hasonlóan a Kaiten-pilóták is fiatal, tapasztalatlan, és a végsőkig fanatizált katonák voltak, akiknek még a repülős kollégáiknál is kevesebb esélyük volt a túlélésre. A kamikazéknak ugyanis parancsba adták, hogy nem pazarolják el a saját életüket, és a repülőgépet: ha nem biztos a találat, inkább forduljanak vissza. A Kaitenből viszont ki sem lehetett szállni, a pilótára egyszerűen ráhegesztették a fülkeajtót. Ennek ellenére akadt, aki megúszta a bevetéseket: egy Yutaka Yokota nevű pilóta alatt háromszor mondott csődöt az önmegsemmisítő mechanizmus, és háromszor halászták ki aztán a vízből az öngyilkos küldetés után (a háború után nagy sikerű könyvben írta meg az élményeit).

Az első Kaiten-prototípus 1944 augusztusára készült el, alig pár hónap fejlesztés után, és novemberben már éles bevetésre küldték a víz alatti kamikazékat. Ebből már sejthető, hogy a konstrukció nem volt éppen hibátlan, a legkomolyabb gondot az jelentette, hogy a tengervíz beszivárgott a pilótafülkébe és a motorba, ahol aztán vagy elektromos zárlatot okozott, vagy rosszabb esetben felrobbantonta az egész torpedót. A fejlesztés és kiképzés alatt 15 tesztpilóta halt meg ilyen balesetekben, köztük a Kaiten egyik tervezője, Hiroshi Kuroki. A projekt másik vezető mérnöke, Sekio Nishina később egy éles bevetésen, pilótaként halt meg.

A Kaitenből 330 darabot gyártottak le, de éles bevetésen csak 100 járt közülük. Egy tengeralattjáró típustól függően 2-6 Kaitent tudott magával vinni és kilőni. Összesen kilenc alkalommal vetették be őket, és amerikai haditengerészeti feljegyzések szerint két hajójukat, a USS Mississinewa tankert, és a USS Underhill rombolót sikerült elpusztítaniuk. A japánok veszteségei súlyosabbak voltak, bevetés közben 91 Kaiten-pilóta halt meg, és további közel ezer tengerész, amikor az amerikaiak elpusztítottak egy nyolc, Kaiteneket szállító tengeralattjáróból álló japán köteléket.

Részt vettek a USS Indianapolis elsüllyesztésében is, de itt az utolsó pillanatban a tengeralattjáró parancsnoka úgy döntött, az amerikai nehézcirkáló túl könnyű célpont, elintézik a sima torpedók is, nem kell Kaitent áldozni rá. Így is lett, az amerikai hajó - ami három nappal előbb még a Hirosimára ledobott atombombát szállította Kaliforniából a guami bázisra, ahonnan aztán felszállt az Enola Gay - három torpedótalálattól súlyosan megsérülve rövid idő alatt elsüllyedt. Az 1200 fős legénységből alig 300 élte túl, az áldozatok többségével cápák végeztek. A történetet harminc évvel később a Cápa című film tette világhírűvé: