A választókerületek részrehajló átszabása a  mai napig divatos  választási csalások közé tartozik, külön neve is van: "gerrymandering". A szó a massachusettsi Gerry kormányzó nevének, és a szalamandra szónak az összevonásából ered, mivel Gerry úgy szabta át/saját pártjára a bostoni választókörzeteket 1812-ben, hogy az egyik körzet formája annyira bizarra sikerült, hogy egy sárkányszerű mitikus lényre hasonlított, aminek az angol neve salamander. Mindeközben az óceán túlpartján, Nagy-Britanniában bizony sokak igazságérzetén javított volna, ha több száz év után végre kicsit átszabják a választókerületeket.

Angliában egy adott város vagy körzet királyi okirat révén válhatott jogosulttá arra, hogy parlamenti képviselőket válasszon (jellemzően egyet vagy kettőt) és küldjön a parlament alsó házába. Így alakultak ki a választókörzetek. A történelem azonban már csak olyan, hogy a városok népessége és jelentősége változik: megváltozhatnak a kereskedelmi útvonalak, pusztító háborúk, járványok vagy éppen természeti katasztrófák jöhetnek. Nagy-Britanniában azonban az 1832-es választójogi törvény előtt a választókerületek akár évszázadokon át is változatlanok maradtak.

Így alakultak ki a korabeli köznyelvben rothadt illetve zsebkörzeteknek csúfolt választókerületek. A rothadt kerületek (rotten boroughs) olyan választókerületek voltak, amelyek népessége és/vagy területe gyakorlatilag jelentéktelenné vált, de ugyanúgy 2-2 képviselőt küldhettek a parlamentbe, mint amikor még virágzó városok voltak. A leghírhedtebb ezek közül Old Sarum, amely a 12. században a katedrálisának köszönhetően kiemelt kereskedelmi, gazdasági és vallási jelentőséggel bírt, azonban ezt a szerepét elvesztette, amikor mintegy 100 évre rá nagyobb és szebb katedrális épült a szomszédos New Sarumban (amit ma Salisburyként ismerünk), ami elszipkázta a kereskedőket, kézműveseket.

Old Sarum olyannyira eljelentéktelenedett, hogy a 19. század elejére mindössze egy kopár domb maradt belőle, amin volt három ház, összesen 7 lakóval, akik alighanem egy vagy legfeljebb két családot alkothattak. Közülük ketten parlamenti képviselők lehettek. Egy másik híres rothadt körzet volt Dunwich városa. Dunwich a középkorban virágzó kikötőváros volt Anglia keleti partján. Sorozatos viharok és az erős talajerózió miatt azonban egyrészt a város jó része belecsúszott a tengerbe, másrészt a folyó, amelynek a torkolatánál eredetileg Dunwich megépült pár mérfölddel északabbra került. A választókerület határa azonban nem változott: egy gyakorlatilag víz alatt lévő városnak volt két parlamenti képviselője 1832-ig.

A rothadt kerületek mellett voltak még a zsebkörzetek (pocket boroughs), amik hasonló visszásságokat szültek. A választójog sokszor ugyanis nem az adott egyén elidegeníthetetlen joga volt, hanem egyes választókerületekben adott földbirtokok bérleti jogával járt együtt. Magyarán az szavazhatott, aki az adott földet, házat bérelte. Képzeljük el, hogy a nyílt szavazáskor a bérlők közül hány mert volna a tulajdonos akarata ellenében szavazni (a szavazatok csak 1872-ben lettek titkosak). Azaz ha egy választókerületben ezeknek a bérleményeknek a többsége egy kézbe került, akkor a tulajdonosnak gyakorlatilag személyes képviselete lehetett az alsó házban (miközben ő maga lehet, hogy a lordok házában üldögélt). Ez a helyzet a kis körzetekben természetesen könnyebben előfordulhatott, a fent említett Old Sarum a 17. század közepétől 1802-ig például a Pitt család "hitbizománya" volt, ráadásul ez a család még miniszterelnököt is adott Nagy-Britanniának a 18. században.