Fáj a feje? Egyen embert!
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- A világ leghalálosabb kertjébe csak saját felelősségre és kísérővel lehet belépni
- 50 éves Lucy, a világ leghíresebb fosszilis popsztárja
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
- A cikkcakkos tengerpartok az őrületbe kergetik a matematikusokat
Régen minden jobb volt. Nem volt gyógyszerlobbi, mindenféle szintetikus anyagokból összekutyult, kemikáliákkal teletömött gyógyszerek, csak természetes és szelíd gyógymódok, meg őseink sok ezer éves bölcsessége. Ugye? Hát akkor ennek a szép gondolatnak a jegyében hadd mutassuk be a 16-17. századi Európa 100%-ig természetes és tradicionális szupergyógymódját:
a kannibalizmust.
Az orvosi kannibalizmus abban az ősi elgondolásban gyökeredzik, hogy a misztikus életenergia, ami minden élőlény sajátja, a test (főleg a vér) elfogyasztásával átvehető, egy ideig még egy halott testéből is. Ilyesmiben hittek a kannibál törzsek, de például a római gladiátorok között is szokás volt a megölt ellenfél véréből inni, hogy az ereje átszálljon a győztes harcosba. Leonardo da Vinci is olyanokról értekezett, hogy a holtak megevése az életenergia felfrissítésével jár.
Az 1500-as, 1600-as évek Európájában az emberi hús, vér és csontok elfogyasztása gyógyszerként, teljesen természetes, és elterjedt szokás volt. A legerősebb gyógyhatást az egyiptomi múmiáknak tanúsítottak, az azokból készült tinktúrák gyakorlatilag mindent gyógyítottak. A régebbi hullákból csak a csontokat használták: porrá őrölve vérzés vagy fejfájás csillapítására, illetve csokoládéval keverve (ezt akkoriban persze csak a gazdagok engedhették meg maguknak) a szélütés hatásainak visszafordítására. Külön értékes volt a halottak csontjain megtelepedő moha, amit epilepszia, és gyakori orrvérzés ellen ajánlottak a korabeli orvosok. II. Károly angol királyról feljegyezték, hogy alkoholba kevert, őrölt emberi koponyacsontot fogyasztott életelixírként. Szégyenszemre pont szélütésben sikerült meghalnia 54 éves korában.
A csontoknál még jobb gyógyszer volt a sajnos csak friss hullákból beszerezhető vér (illetve az emberi zsír, amivel a nyílt sebekre tett kötszert itatták át), amit egyfajta mega-energiaitalnak, az életerő és a fiatalság forrásának tartottak. Paracelsus, a híres 16. századi svájci orvos-alkimista, akit a modern toxikológia atyjának szokás nevezni, egyenesen azt vallotta, hogy az emberi vér a világ összes betegségét gyógyítja, és még azt is felvetette, hogy a legerősebb hatást úgy érhetjük el, ha még élő embertől csapoljuk.
Az ilyesfajta orvosi vámpírkodás azért nem volt különösebben elterjedt: korabeli feljegyzések szerint nyilvános kivégzésekkor a hóhértól volt szokás vásárolni friss vért. A hóhérokat emiatt a középkori Európában misztikus gyógyítóként tisztelték. Vér és vér között is volt különbség, a legerősebb gyógyhatást az erejük teljében levő fiatal férfiaktól és a szűz lányoktól származó vérnek tulajdonítottak. A vér persze romlandó, de ez sem volt akadály a középkori gyógyítóknak: egy 1679-ből származó francia gyógyszerészkönyvben részletes leírás maradt fenn arról, hogyan lehet a friss vérből lekvárt főzni, és azzal tartósítani.
Érdekes, hogy ez a korszak egyébként egybeesik a nagy földrajzi felfedezések korával, amikor az európai utazók különféle egzotikus kontinenseken találkoztak emberevő törzsekkel, akiket emiatt természetesen rettenetes barbár vadaknak is tartottak. Ami valahol persze logikus: hát ki az a hülye, aki azért eszi a gyógyszert, hogy jóllakjon vele?
A szokás a 18. században kezdett el kikopni az orvostudományból, de még az 1800-as évekig fel-feltűnt különféle feljegyzésekben, hogy egyes népi gyógyítók porrá őrölt emberi csontot használnak bénulás vagy epilepszia gyógyítására. A legutolsó ilyen dokumentum 1908-ból származik Németországból, és arról számol be, hogy valaki a 300 évvel azelőtti szokást felelevenítve egy hóhértól próbált vért vásárolni egy kivégzés során, hogy gyógyszert készítsen.
(Borítókép: Apic / Getty Images Hungary)