Valószínűleg kevés olvasónak mondok ezzel most újdonságot, de a túlzásba vitt alkoholfogyasztás elég csúf dolgokat tud művelni az emberi aggyal. A piálás egyik legkellemetlenebb mellékhatása a filmszakadás, amikor az ember egyáltalán nem emlékszik arra, mit művelt előző este, gyakorlatilag tökéletes amnéziája van. De vajon mi történik ilyenkor az agyunkban? Hogyan törli az alkohol a memóriánkat, és vissza lehet azt szerezni valahogy?

A rövid válasz az, hogy tulajdonképpen nem törli, és éppen ezért nem is lehet visszaszerezni: azok az emlékek nem is jönnek létre. Ettől viszont még az agy többi része normál üzemmódban működik, ezért tudunk akár egy Másnaposok-filmre való, válogatottan kínos hülyeségeket csinálni úgy, hogy aztán nem emlékszünk rá.

Az alkohol sok mindent megbabrál az agyban, amint a véráramba kerülve odajut, ezek közül számunkra most a hippokampusz glutamátreceptorai az érdekesek. A hippokampusz az az agyterület, ami az emlékezetért felelős (és még pár dologért, például a térbeli tájékozódásért, ami szintén nem a legnagyobb erőssége a részegeknek). A glutamát pedig az az anyag, ami az agysejtek közötti kommunikációt bonyolítja le. Ha jön az alkohol, és eltompítja a glutamátra érzékeny receptorokat, az agyunk memóriaközpontja elkezd akadozva működni, és ha ez a hatás elég erős, az agyunk egyszerűen elveszíti azt a képességét, hogy emlékeket hozzon létre. Ez eleinte csak töredékesen működik, vagyis csak rövidebb-hosszabb epizódok maradnak ki a memóriából, de súlyosabb esetben akár órákra teljesen kikapcsolhat ez az agyi funkció.

Mit lehet tenni a filmszakadás elkerülésére? Kevesebbet piálni, nyilván, illetve működik az a régi megfigyelés is, hogy tele gyomorral jobban bírja az ember az alkoholt (ilyenkor lassabban emelkedik a vér alkoholszintje). A valódi trükk azonban az, hogy nem az mennyiség számít, hanem a sebesség. Ha az ember szép kényelmes tempóban tolja a söröket egész este, az messze nem okoz olyan kiugrást a véralkoholszintben, mintha gyorsan egymás után bedob pár feles töményet. Számít a genetika is, azon belül is az ALDH2 nevű enzim jelenléte és mennyisége a szervezetben. Ez az anyag a felelős az alkohol lebontásáért, és minél több van belőle, annál jobban bírja az adott ember a piát. A nőknek ebből az enzimből jellemzően kevesebb van, mint a férfiaknak, illetve Kelet-Ázsiában a népesség nagy részének egy genetikai mutáció miatt egyszerűen hiányzik az enzim két fajtájából az egyik - ezért rúgnak be olyan hamar és olyan csúnyán.

A filmszakadást sokáig az alkoholizmus biztos jelének tekintették a szakértők, leginkább az alkoholfüggőség egyik korai és jelentős kutatója, Morton Jellinek pszichológus tanulmányai nyomán. Ma már tudjuk, hogy a jelenségnek igazából semmi köze az alkoholizmushoz, csupán a hirtelen nagyon megugró véralkoholszint ütközik össze az agyunk alapvető funkcióival - attól teljesen függetlenül, hogy egyébként mennyit, miért és milyen rendszerességgel iszik az ember.