A perec a világ legkedveltebb sós süteménye, egy csomó verzióban létezik a kicsi, perecformájúra hajtott ropitól a színházi büfékben kapható kéttenyérnyi, puha tésztájú sajtos változatig. Csak a jellegzetes forma az állandó, már csaknem 1500 éve. A perecet ugyanis a 7. század elején találták fel, és bár német eredetűnek szokás tartani, valójában Itáliából származik. Először szerzetesek készítették, a formája pedig a mellkas előtt keresztbe fűzött, és a vállakon nyugvó kezeket jelképezi - ez volt ugyanis akkoriban az imádkozás jellemző póza. Ráadásul a nagyjából szív alakúra kerekített tészta, benne a három lyukkal remekül szimbolizálta magát a Szentháromságot  is.

A névvel kapcsolatban két elmélet is tartja magát, az egyik szerint a latin "bracellae" (kis karokat jelent), a másik szerint a "pretiolas" (kis jutalom) volt az eredeti név, előbbi egyértelmű, utóbbinál az a bővebb magyarázat, hogy a gyerekek kapták jutalmul a perecet a szerzetesektől, ha hibátlanul mondták végig az imádság szövegét. Később ez torzult német nyelvterületeb Brezel, az angolban pedig pretzel formára, a magyarban meg pereccé.

Ahogy lassan elterjedt egész Európában (elsősorban német nyelvterületen), a perec a jó szerencse és a gazdagság szimbóluma lett, de sokáig megtartotta a vallásos gyökereit is. Elsősorban azért, mert a receptje a lehető legegyszerűbb volt, a tésztájához csak liszt, víz és só kellett, így a Húsvét előtti nagyböjt alatt is lehetett fogyasztani. Az 1600-as években egy újabb szimbolikus réteget kapott, amikor esküvői ceremóniák fontos kelléke lett - egyes elméletek szerint a perec formájából származik az angol "tying the knot", vagyis megkötni a csomót kifejezés a házasságkötésre.

A perectörténelem fontos momentuma még, amikor Bécs városát a perecet sütő szerzetesek mentették meg az ostromló török seregtől. A törökök alagutat próbáltak fúrni a városfal alatt, de ahogy az Egri csillagokban, úgy itt is lebuktak: a kora hajnalban már a perec tésztáját készítő szerzetesek hallották meg az ásás zaját. A császár hálából saját címert adományozott a pereckészítőknek, ami - két ágaskodó oroszlán tart két oldalról egy perecet, rajta korona - máig látható cégérként sok régi bécsi pékségen.

Később német bevándorlók vitték át Amerikába, ahol az 1930-as években sikerült automatizálni a készítését, így berobbanhatott a tömegtermelés, amivel aztán végképp az egész világot meghódította a perec.