Több millió színt és árnyalatot lát a szemünk, de mire megyünk vele, ha meg sem tudjuk rendesen nevezni őket? Nemcsak az agyunk egyszerűsíti le a világról kapott teljes képünket, hanem egy sor más tényező is befolyásolja még, milyennek látjuk magunk körül a dolgokat. Például az anyanyelvünk.

Nem kell színvaknak vagy színtévesztőnek lenni ahhoz, hogy egy színről ne tudjuk megmondani teljes bizonyossággal, hogy milyen is valójában. Lehet bármilyen sok vagy kevés csap a szemünkben (ezek az alkatrészek felelnek a fényerősség érzékeléséért), a személyes élményeink és a környezetünk legalább annyira befolyásolja a látást, mint az erre szolgáló érzékszervünk.

Optikai illúziók sora mutat rá, hogy az agyunk által feldolgozott kép mennyire tudja torzítani a valóságot, itt van például a legklasszikusabb mind közül, az azonos színű A-B négyzet, amik papíron egyforma szürkék, de nincs ember a világon, aki szerint a B mező ne lenne világosabb, mint a másik. Ez ösztönösen működik, de hasonló torzításokat tanulunk meg az anyanyelvünk megismerésénél is. Azok a szakemberek, akik színekkel dolgoznak, nem véletlenül találtak ki számkódokon alapuló, külön nyelveket a színpalettákhoz.

Vannak olyan törzsi nyelvek a világon, például a Pápua Új-Guineán beszélt dani nyelv, amiben mindössze két szóval írják le az összes színt. Egy sötéttel és egy világossal. Előbbibe az összes hideg szín, utóbbiba az összes meleg tartozik. Vagy ott vannak az ausztrál warlpirik, akiknek nincs is egyetlen szavuk sem a színekre, helyette a textúrákra, a tapintásra és a gyakorlati funkciókra vannak szavaik. Hogyan beszélgetne velük a piros árnyalatairól? Sehogyan.

Azok az emberek viszont, akiknek több szavuk is van egy-egy színre, jobban tudnak különbséget tenni a színek között. A BBC felidéz például egy kutatást, amit Nagy-Britanniába költözött görögökkel végeztek. Azok a görögök, akik éveket éltek Angliában, elvesztették a képességüket, hogy biztosan megkülönböztessék egymástól a Görögországban használt kétféle kéket, a világosabb kékekre használt ghalazio-t, és a sötét kékekre használt ble-t. Mivel az angolban nem kell a két szín megjelölését használni, az agy egyre kevésbé tartja fontosnak, hogy különbséget tegyen közöttük.

Mit mondana magyarul erre a színskálára?

A Lancaster Egyetem kutatása azt is megállapítja, hogy ez nemcsak a színekre igaz, hanem az élet minden területére rá lehet húzni. A különböző nyelvek tanulása nem csak arra jó, hogy angolul is tudjunk sört kérni a kocsmában, hanem arra is lehetőséget ad az agyunknak, hogy szó szerint máshogyan értelmezhesse a világot.

Tegyünk egy próbát!