Uramisten, ha van egyáltalán valami orvosi neve az én esetemnek, hát talán fordított paranoia lehetne. Azzal gyanúsítom az embereket, hogy összeesküsznek ellenem, és boldoggá akarnak tenni

– J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok (ford.: Lengyel Péter)

Aki ismeri Salinger munkásságát, tudja, hogy mennyire otthonosan mozog látszólag szokatlan lélektani állapotok és érzések leírásában. Ezzel a képességével nemcsak az irodalmi kánonban lehetett élenjáró: 1955-ös hosszú novellájával három évtizeddel előzte meg a modern pszichológiát a fordított paranoia, a pronoia leírásában.

A pronoia ugyanis létező jelenség, a paranoia ellentéte. Míg a paranoiás attól tart, hogy mindenki összeesküdött ellene, és a vesztére törnek, a pronoiásak az ellenkezőjében hisznek: abban, hogy az univerzumban minden azért történik és mindenki azon dolgozik, hogy szebb legyen az élete.

A görög-latin eredetű szó a Kelet-Római Birodalom végnapjainak idejéből ered. Akkor azokra a juttatásokra használták, amiket a birodalom adott egyes intézményeknek és személyeknek, körülbelül úgy, mint ma a magyar állam az egyházaknak az adónk 1 százalékát. A szót a társadalomtudós Fred H. Goldner használta először egy tévképzet definíciójaként. 1982-es tanulmányában úgy fogalmazott, hogy

a pronoia a paranoia pozitív ellenpárja; az a téveszme, amikor azt hisszük, hogy valaki csupa jót gondol rólunk, és mindenki a javunkat akarja.

A pronoiások közeli barátnak hiszik a futó ismertségeket, és a mély barátság jelének tekintik a puszta udvariasságot. A pronoia a társadalmi normák és a kulturális környezet kétértelműségéből táplálkozik, mivel manapság egyre nagyobb szerepet tulajdonítunk mások bizonytalan alapokon nyugvó véleményének. De ezek a vélemények nem befolyásolják a pronoiások világlátását: ők hisznek benne, hogy a legrosszabb helyzeteknek is lehet pozitív kimenetele. A pronoiások boldogok, hiszenk benne, hogy az élet szép, és hogy ez nem a külső körülmények függvénye.

A hasonló tudatállapotok többnyire nagyobb tömegmozgalmakhoz köthetők. Ilyen volt az, amikor a hatvanas évek Amerikájában tömegek fedezték fel az LSD-t, vagy a nyolcvanas évek végén a britek rákaptak az ecstasyra. A két kultúrkör összeegyeztetéséből született meg a zippy-mozgalom, amit a kilencvenes évekbeli techno-rajongók a magukévá is tettek: tőlük ered a PLUR (Peace, Love, Unity, Respect) akronim is.

A zippyk filozófiájukká tették a pronoiát: 1994-ben külön honlapot is szenteltek neki, és ugyanebben az évben a Wired is cikket írt a mozgalmukról. Hogy drogok és hangos zene nélkül elérhető-e a pronoia, az nem világos; felnőtt embereknél kevésbé valószínű, de a tökjózan kisgyerekeknél többnyire ez a természetes lelkiállapot.

Bár látszólag veszélytelen, a pronoia mégsem kockázatmentes. Az optimista világlátás és a boldogságrohamok persze nem ártanak, de ez hosszú távon legalább olyan veszélyes és irracionális gondolkodáshoz vezethet, mint a paranoia. És aki paranoiás, az mindig sokkal elővigyázatosabb lesz, mint aki azt gondolja, hogy úgysem történhet vele semmi rossz, mert az univerzum vagy az emberek úgyis gondoskodni fognak róla.

(Pronoia.net | Le Parisien | Psychology Today)