Az ember az agyának csak a 10%-át használja, elképesztő kiaknázatlan potenciál szunnyad mindenkiben, képzeljük csak el, mi lenne, ha ezt fel tudnánk szabadítani! Ez a legenda filmek és tévésorozatok alapötleteként (vannak bűnrosszak, és egészen szórakoztatók is) ugyanúgy funkcionál, mint egy csomó ember által elhitt valódi tudományos tényként. Egy amerikai felmérés szerint az emberek 65%-a hisz benne, egy európai, tanárok körében végzett kutatás ugyanezt 47%-ra mérte.

Pedig valójában már a felvetés is egészen abszurd, és milliónyi bizonyíték van ellene: minden neurológiai teszt, MRI- és CT-vizsgálat világosan megmutatja, hogy az agyunknak minden részét használjuk, sőt, az agy nagy része állandóan aktív. Nincs semmiféle rejtélyes 90%, ami sötét lenne, vagy nem tudnánk, mivel foglalkozik. Ha úgy értelmezzük a felvetést, hogy fizikailag képesek lennénk tízszer ilyen bonyolultan vagy gyorsan gondolkodni, csak még nem találtuk meg gombot, amivel ezt be tudnánk kapcsolni, az pedig egyenesen értelmezhetetlen neurobiológiai szempontból. Az agyunk működéséről még egy csomó dolgot nem tudunk, de az biztos, hogy a 10%-os hatékonyságra utaló jelet soha semmilyen tudományos kutatás nem talált még.

Ami a legközelebb áll hozzá, az az, hogy az agyunkban, meg az egész idegrendszerünkben egy csomó úgynevezett nem ingerlékeny sejt, vagy más néven neuroglia található, ami nem vesz részt az információ feldolgozásban, vagy bármi olyasmiben, amit a köznyelv gondolkodásnak hív. Ehelyett az “igazi” agysejtek működését támogatják és szolgálják ki - és valóban, kb. tízszer annyi van belőlük, mint a teljes értékű neuronokból. Viszont ezeket nem is tudjuk sehogyan gondolkodásra bírni, egyszerűen nem arra valók.

A mítosz ősforrása valószínűleg egy 1890-es években folytatott kutatás, amit a Harvard pszichológusai végeztek kiemelkedő intelligenciájú gyerekekkel, és a mentális fejlődésük gyorsításáról (valami hasonlót valósított meg később Polgár László, amikor sakkzsenit faragott a három lányából). Az amerikai kutatók egy James William Sidis nevű csodagyereket vizsgáltak, akit 11 évesen, minden idők legfiatalabb diákjaként vettek fel a Harvardra. Róla mondta az előadásain azt az egyik tudós, William James, hogy nem is annyira az intelligenciája lenyűgöző, hanem az, hogy még mindig csak a töredékét használja a képességeinek. (Sidis később matematikaprofesszor, aztán fizikus lett, fontos tanulmányokat írt sötét anyagról, entrópiáról és termodinamikáról, később politikai aktivistává vált, börtönben is ült emiatt.)

A pszichológus szavai 1936-ban egy legendás bulvárpszichológiai bestseller, a Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljunk embereket előszavában bukkantak fel újra, már jelentősen eltorzítva, azt adva James szájába, hogy az átlagember csak a mentális képességei 10%-át használja. 30 millió eladott példánnyal később a félremagyarázott állítást már tudományos tényként kezelte a fél (nem tudományos) világ, és persze remek biznisz lett minden olyan módszerből, ami a maradék 90%-hoz való hozzáférést ígérte. És mint szinte minden tudományos témájú közhiedelem, Einstein-kamuidézetként lett végképp a közösségi bölcsességtár része.

Pszichológusok szerint a legenda azért olyan sikeres, mert egyszerűen jó hinni benne: szeretnénk azt gondolni, hogy sokkal, de sokkal többre vagyunk képesek, és óriási kincs, szinte elképzelhetetlen lehetőségek vannak mindannyiunk fejében - csak éppen (még!) nem férünk hozzá.

A cikk megjelenését az OTP támogatta.