1942. december 22-én az amerikai kongresszus felszabadította a népet egy nyomasztó szokás alól. A Pledge of Allegiance, az amerikaiak hűségesküje, illetve a hozzá tartozó, azóta elfeledett, Bellamy-féle tisztelgés egykor épp úgy része volt az Egyesült Államok életének, mint az angolok ötórai teája. De 1942-re inkább szégyenletessé vált.

A Pledge of Allegiance (szó szerint hűségesküre fordíthatnánk) ötlete eredetileg Daniel Sharp Ford, a Youth's Companion című ifjúsági magazin tulajdonosától ered. Ford a fejébe vette, hogy minden amerikai iskolába zászlókat kell tenni, így erősítve a nemzeti összetartozás érzését. Mindez 1892-ben történt, alig harminc évvel a polgárháború lezárása után, amikor a hazafiasság fogalma még igen ingatag lábakon állt.

Ford megbízta egyik munkatársát, Francis J. Bellamyt, hogy találjon ki egy hűségesküt, amit a diákok elmondhatnak a zászló előtt. Bellamy megírta a szöveget, a Youth's Companion pedig közzétette. Az eskü rövid időn belül olyan népszerűvé vált, hogy nemcsak az iskolákban, de táborokban, gyűléseken, nyilvános eseményeken és a kongresszusban is szavalni kezdték.

Mivel sokan furcsának találták, hogy a testükhöz szorított kézzel szavalnak, a zászlóra bámulva, megszületett az ötlet, hogy az eskühöz egy tisztelgésnek is kell társulnia. Ezt szintén a Youth's Companion tette közzé, amit az eskü szerzőjének tiszteletére Bellamy-tisztelgésnek neveztek el.

És ezzel nem is volt semmi baj – egészen a második világháborúig.

Az egész világ láthatta, ahogy Adolf Hitler német birodalmi kancellár és Benito Mussolini olasz diktátor karlendítésekkel köszönnek egymásnak. Amerika kezdte úgy érezni, hogy ez a gesztus az ő szokásaikat is bemocskolja. A karlendítést rövidesen mindenki a fasizmussal azonosította, az amerikaiak pedig nem akarták, hogy őket is fasisztának tartsák. De ez nem volt könnyű. Az amerikai tömeggyűléseken készült fotókat, ha nem látszott a csillagos-sávos lobogó, bárki összekeverhette egy náci pártnapon készült felvételekkel.

1942 karácsonya előtt a kongresszus beterjesztette a Flag Code törvényjavaslat hetes cikkelyét, amit a képviselők el is fogadtak. A kiegészítés úgy módosította a Bellamy-tisztelgést, hogy az eskütevőnek állva, az esküt szavalva a szívére kell szorítania a kezét.

Nem a szalutálás gesztusa volt az egyetlen, amit megváltoztattak a hűségesküben. Az eredeti, 1892-es szöveg még így hangzott:

Hűséget fogadok a Zászlómnak és a köztársaságnak, amelyet jelképez: egy és oszthatatlan Nemzet, amely szabadságot és igazságosságot nyújt mindenkinek. (I pledge allegiance to my Flag and the republic for which it stands, one nation indivisible, with liberty and justice for all.)

Az utolsó, 1954-es változtatást Dwight D. Eisenhower elnök javaslatára tették. Ebbe a változatba már belekerült Isten is, így különböztetve meg Amerikát az istentelen kommunistáktól.

Hűséget fogadok az Amerikai Egyesült Államok Zászlajának és a köztársaságnak, amelyet jelképez: egy és oszthatatlan Nemzet az Isten színe előtt, amely szabadságot és igazságosságot nyújt mindenkinek. (I pledge allegiance to the Flag of the United States of America, and to the republic for which it stands, one Nation under God, indivisible, with liberty and justice for all.)

(Érdekesség: ezt a módosítást 2002-ben egy kaliforniai bíróság alkotmányellenesnek ítélte.)

Elképzelhető, hogy a következő évtizedekben az eskü szövege változatlan marad, de azt biztosra vehetjük, hogy a Bellamy-féle tisztelgés már soha nem fog visszatérni. Az Egyesült Államok gondoskodott róla, hogy se a gesztusok, se az eskü szövege miatt ne nézhessék őket se nácinak, se kommunistának.

(CNN | Wikipedia)