Kinek ne lenne olyan rokona vagy ismerőse, akinek a romantikus partnere egy összeférhetetlen, ellenszenves, beképzelt, agresszív, önelégült és irritáló majom (nem feltétlenül így egyszerre), aki érzelmileg teljesen tönkreteszi a szerencsétlen másikat, de az nemhogy elküldené a sunyiba, hanem állhatatosan rajong érte? Ugye, hogy mindenkinek. 

Miközben azon töprengünk, hogy vajon szegény miért vonzódik ehhez a gyökérhez, jusson eszünkbe, hogy ez a viselkedés többnyire öntudatlan, mivel az agyi öröm- és jutalomközpontok stimulációja idézi elő. És – milyen érdekes! – ugyanez a dinamika teszi sikeressé az online társkeresőt, a Tindert is. Meg az iPhone-t és az összes kaszinót.

Az agyunk öröm- és jutalomérzetért (risk & reward) felelős területe, ha stimuláció éri, egy dopamin nevű neurotranszmittert bocsát ki. Ugyanezt szabadítja fel a kokain és az amfetamin is – na meg a párkapcsolatok kiszámíthatatlansága. A dopaminkibocsátás ugyanis jóleső érzést okoz: ez teszi olyan vonzóvá a drogokat és az ellenszenves bunkókat. A kokainra mondjuk könnyebb rászokni, mint a bántalmazó kapcsolatokra, de ennek az az oka, hogy

Richard A. Friedman pszichiáter 2012-ben publikált cikke szerint annak, hogy egyesek a kiszámíthatatlan, agresszív és elutasító partnerekhez vonzódnak, nem az az oka, hogy titokban vágynak a szenvedésre; az agy jutalomközpontja így van bedrótozva. Különösen érzékenyek vagyunk az olyan ösztönzőkre, mint a szex, a pénz vagy az étel. Ugyanerre az impulzusra épít a szerencsejátékok vonzereje: nem véletlenül hívják így őket. Nem tudhatjuk, hogy nyerünk-e, de ha igen, édesebbnek érezzük a győzelmet.

A lényege az, hogy a jutalom kiszámíthatatlan, ami az agyunk számára különösen erőteljessé és vonzóvá teszi.

– írta Friedman.

Az eredményeket alátámasztja Gregory Berns pszichiáter felmérése, aki MRI-vel vizsgálta az önkéntesek agyát, miközben vízzel és gyümölcslével jutalmazta őket. Berns megfigyelte, hogy amikor az alanyok nem tudták, mikor számíthatnak az innivalóra, jóval magasabb volt az agyukban az aktivitás, mint amikor kiszámíthatóan, 10 másodpercenként megkapták.

A párkapcsolati zűröket az okozza, hogy ugyanez az agyterület felelős a szerelem dinamikájáért is. Az agyunk ugyanis úgy fejlődött, hogy a váratlan jutalmazást többre értékelje. Ez még az őskorban alakulhatott ki, amikor a a jutalom (a dopaminkibocsátás) egy, a túlélés szempontjából fontos, de váratlan eseményhez (például egy gyümölcs megtalálásához) kapcsolódott.

Friedman szerint a kiszámíthatatlan impulzusokat azért érezzük vonzóbbnak, mert úgy érezzük, hogy azáltal valami újat tudhatunk meg a világról. Az új megismerése viszont egy, még ismeretlen jutalom lehetőségét is magában hordozza – ezért kelti fel a figyelmünket. Fordítsuk le ezt a párkapcsolatok nyelvére: ha valaki következetesen kedves, odaadó és figyelmes, az a másik fél számára egy idő után kiszámíthatóan unalmas lesz. És Bern tanulmánya arra is rávilágított, hogy az általa megfigyelt agyi aktivitás teljesen független az egyén preferenciáitól.

Mindez arra utal, hogy a jutalmazási idegpályák nemcsak hogy a felismerésünk nélkül aktiválódnak, hanem akár még az egyéni preferenciáinkkal ellentétes módon is.

– írta Friedman.

A fentiek dinamikát alátámasztja a Tinder működése is. A kiszámíthatatlan jutalom nagyobb aktivitást generál a jutalmazásért felelős agyterületen; és mivel sohasem tudhatjuk, hogy a következő ujjmozdulatra nem kerül-e elénk életünk szerelme, ezért addig lapozgatjuk a profilokat, amíg nem találunk valakit, aki szimpatikus – a tapasztalat azt mutatja, hogy előbb-utóbb szembejön egy. Tessék, váratlan jutalom, gratulálunk, jackpotja volt a szerelemlottón!

Egy 2017-es tanulmányban egy szakértői csoport az értékalapú döntéshozatal és az önkontroll összefüggéseit elemezte. Megállapították, hogy az értékalapú döntésekért felelős agyterület, az úgynevezett dorsolaterális prefrontális kéreg (DLPFC) felelős a döntéshozatalért. Az értékalapú választásokat két másik agyterület, az amigdala és a ventrális striatum szabályozza.

A dolgok akkor válnak érdekessé, amikor ezek elkezdenek egyszerre dolgozni. A vendromediális prefrontális kéreg határozza meg a szubjektív értékválasztást, a DLPFC meg több agyi folyamattal szabályozza, hogy az egyes értékeknek milyen fontosságot tulajdonítunk. Vagyis az önkontroll nem annak a függvénye, hogy mennyire cselekszünk impulzívan vagy tudatosan: az agyunk az egyes értékválasztásainkat aszerint súlyozza, hogy azok mennyire szolgálják a céljainkat.

Aki szeretne párkapcsolatot, annál nagyobb súllyal esik latba a DLPFC-ben, hogy folyamatosan nézegesse a Tindert – hátha épp akkor jön szembe a szőke herceg vagy a tündérkirálykisasszony. Aki meg párkapcsolatban él az ellenszenves idiótával (aki egyébként néha tök rendes!), az a kiszámíthatatlan, egyébként tök rendes pillanatok jutalmát élvezi, és többre tartja, mint ennek a kiszámíthatatlanságnak az eltűnését.

Hát, tényleg nem sok különbség van a szerelem és a drogfüggőség között. Jó, a szerelemre nem megy rá az összes pénzünk meg az egészségünk, de hogy okosabbak sem leszünk tőle, az fix.

(Psychology  Today | MentalFloss | Current Directions in Psychological Science)