Aki már látott lovat, valószínűleg egészen biztos abban, hogy nincs az a táv, amin egy emberi atléta képes lenne lefutni az állatot. A ló sprintben nyilvánvalóan sokkal gyorsabb (egy versenyló csúcssebessége majdnem a kétszerese az olimpiai bajnok rövidtávfutókénak), és kitartásban is simán lekörözi az embert, elvégre nem véletlenül utaztak a középkorban lóháton az emberek gyaloglás helyett.

Ettől függetlenül a kérdés remek, kreatív, és teljesen értelmetlen elméleti viták kiindulópontja lehet, ha már túl vagyunk azon, hogy legyőzné-e a tigris az oroszlánt (abszolút kétesélyes meccs), Batman Supermant (döntetlen, mert mindkettőnek ugyanúgy hívják az anyját), esetleg Dumbledore Gandalfot (legfeljebb rapcsatában). Egy walesi kisváros, Llanwrtyd Wells viszont 1980-ban úgy döntött, gyakorlati útra tereli a kérdést, azóta rendezik meg itt a világ legfurább hosszútávfutó versenyét, amin futva és lóháton is el lehet indulni (sőt, néhány évben voltak biciklis versenyzők is).

A Man vs Horse Marathon nevű verseny a legenda szerint egy kocsmai fogadásból nőtte ki magát, minden év júniusában rendezik meg, és a neve ellenére kicsit rövidebb a klasszikus maratoni távnál: 42 helyett csak 35 kilométert kell teljesíteni az indulóknak. A terep viszont elég kemény, hol beton- hol földúton, hol csak úgy a pusztában vezet a nyomvonal, dombokra fel, völgyekbe le, és megesik, hogy patakokon kell átgázolniuk közben a versenyzőknek. Mindezt tetézi a szeszélyes walesi időjárás: volt, hogy zuhogó esőben, sárban, de volt, hogy hőségben és tűző napsütésben zajlott a verseny. A lovasok egyébként 15 perccel később indulnak, mint a futók, nehogy a startnál a nagy tumultusban a több száz fős tömegben elsodorjanak valakit (cserébe persze az időeredményükből is levonnak negyedórát).

Az első derbit 38 évvel ezelőtt simán nyerte a lovas bajnok, Glyn Jones, Solomon nevű lován, 1 óra 27 perces idővel; a legjobb emberi eredményt elérő Dic Evans 2 óra 10 perc alatt ért a célba. A verseny aztán hosszú évekig nyomasztóan egyesélyesnek tűnt, a lovasok jó 20-30 perceket vertek a futókra. 2000-ben, amikor a 21. futamon Mark Croasdale (többszörös brit tájfutó bajnok, és olimpiai sífutó) kettő percre közelítette meg az akkori bajnok lovast, merült fel először komolyan, hogy esetleg nyerhet az ember. Ez végül 2004-ben jött össze: Huw Lobb ekkor bő két percet vert a legjobb lovasra, bezsebelve a 25 ezer fontos díjat (minden évben egy ezrest dobtak hozzá a szervezők). A győzelem titka saját bevallása szerint az volt, hogy a szokásosnál is nagyobb szintkülönbségek voltak a pályán - több mint 1400 méternyi -, és a lovak a lejtős terepet nem szeretik, nagyon lelassulnak rajta; illetve a nagy meleget is kevésbé tűrik, mint az ember.

Azóta még egyszer nyert az emberi bajnok, 2007-ben Florian Holzinger 11 perccel előzte meg a leggyorsabb lovast, akit még a másodiknak beérkező emberi futó is megvert. A nagy hőség ebben az évben különösen megviselte a lovakat, több közülük fel is adta a versenyt (pontosabban az állatorvos utasította erre a lovasukat, mielőbb komolyabb baj lett volna).