A nyulat a legcukibb és legártatlanabb állatok között szokás számon tartani, a húsvéttal asszociáljuk, a gyerekek is imádják, és igazán nem akarok ünneprontó lenni, de pörkölt formájában is nagyon finom. Egészen érthetetlen, hogy miért akarná ezeket a kedves-bolyhos jószágokat valaki tömegesen kiirtani, nem?

Ausztráliában egy kicsit másképp látják a dolgot. A kontinensen a nyúl nem őshonos, az 1800-as években vitték be őket be az európai telepesek. Mivel közmondásosan szaporák, természetes ragadozó ellenségük meg aránylag kevés volt, pár évtized alatt elég durván elszaporodtak a vadonban, a populációt a 20. század elején már százmilliós nagyságrendűre becsülték. Márpedig ha százmillió nyúl rászabadul a növényzetre és elkezdi azt elenni mások elől, az kész ökológiai katasztrófa, Ausztráliában speciel egész fajok kipusztulásával, erdők eltűnésével, és sok helyen brutális talajerózióval járt, nem is beszélve arról, hogy a mezőgazdaság mennyire megsínylette, hogy a nyulak letarolják a gabonát, és nem hagynak legelni valót a teheneknek és birkáknak.

Kill it with fire

Valamit tenni kellett, méghozzá tűzzel-vassal. Az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet egyesével levadászni a nyulakat, tömegpusztító fegyverre van szükség. 1888-ban, személyesen Louis Pasteur tanácsára még baromfikolerát is bevetettek ellenük, hiába. A második világháború után a helyzet kezdett egészen kétségbeejtővé válni, a nyúlállományt 600 milliósra becsülték. Ekkor merült fel egy Dél-Amerikából származó vírus, a Myxoma alkalmazása. (Pontosabban már az 1930-as években kísérleteztek vele, de akkor a laboratóriumban nem bizonyult túl hatásos biológiai fegyvernek.) A Myxoma, illetve az általa okozott betegség, a myxomatózis elvileg csak a nyulakat támadja meg, és halálos: vakságot, lázat és gyulladást okoz, és az így legyengült állat pár napon belül elhullik valamilyen bakteriális fertőzésben.

1950 májusában a CSIRO tudósai kísérletképpen néhány, Myxoma-vírussal fertőzött nyulat engedtek szabadon Gunbar térségében, Ausztrália délkeleti részén, hogy a vírus terjedését vizsgálják. Egész nyáron (ami Ausztráliában persze tél) monitorozták a helyi állományt; a vírus működni látszott, a nyulak hullottak mint a legyek, de a fertőzés földrajzilag nem nagyon akart terjedni, csak helyben pusztított.

Szeptemberben aztán Corowa városa mellett találtak egy myxomatózisban elhullott nyulat, jó 200 kilométerre az eredeti kísérlet helyszínétől. Ősz végén a fertőzés Queenslandben, Ausztrália északkeleti partjainál bukkant fel, és azzal végképp kicsúszott a tudósok kezei közül. Tél elején aztán a vírust felkapták a moszkitók, és a fertőzés valósággal felrobbant, hetek alatt terjedt el az egész kontinensen. A Myxoma hatékonysága félelmetes volt, ahová elért a vírus, ott a nyúlállomány 99 százalékát két héten belül kiirtotta.

Rothadó hús szaga terjengett mindenhol a bozótban

– írták a korabeli beszámolók.

1951 tavaszára 500 millió nyulat pusztított el a vírus. Természetesen országszerte kitört a pánik, főleg, amikor kiderült, hogy a Myxomát terjesztő szúnyogok olykor a Murray-völgyi agyvelőgyulladás vírusát is terjesztik – ez pedig emberre is veszélyes, akár halálos vírus. A CSIRO vezető tudósai nyilvánosan oltották be magukat a nyulakat pusztító vírussal, hogy a lakosságot megnyugtassák, az áldozatait százmillió számra szedő vírus az emberre nem veszélyes.

A nyulakat azonban keményebb fából faragták, mint hogy egy vírustámadás eltörölje őket. Miközben 1952-53-ban a nyulaktól megszabadult ausztrál mezőgazdaság szárnyra kapott (főleg a hús- és gyapjútermelés), a tudósok azt vették észre, hogy a Myxoma halálos hatékonysága pár év alatt 75, majd 50 százalékra esik vissza. Az evolúció tette a dolgát, és a nyulak körében elkezdett terjedni egy mutáció, ami immunissá tette őket a myxomatózisra. A 100 milliósra csökkent nyúlállomány lassan, de biztosan újra növekedni kezdett. Aztán persze a vírusnak is megjelentek mutációi, azóta a Myxoma és a nyulak között egyfajta biológiai fegyverkezési verseny zajlik, ami úgy-ahogy kordában tartja a populációt (most éppen az 1990-es években feltűnt, a nyúl immunrendszerét támadó vírustörzs áll kicsit nyerésre).

Mindeközben Európában

A történet 1952-ben egészen szürreális mellékszálat növesztett Franciaországban. Paul-Félix Armand-Delille bakteriológus (a maláriával kapcsolatos kutatásaival szerzett hírnevet magának még az első világháború idején) hallott az ausztrál akció sikeréről, és mivel régóta idegesítették a vidéki birtokán garázdálkodó vadnyulak, úgy gondolta, beveti ellenük a csodafegyvert. Kutatóként nem is volt nehéz egy laborból “vizsgálati célra” beszereznie egy vírusmintát. Két nyulat oltott be vele, és szabadon engedte őket a 3 négyzetkilométeres, aránylag zárt birtokon. A vírus tette is a dolgát, és másfél hónap alatt minden nyulat megölt.

Négy hónappal később a birtoktól 50 kilométerre találtak egy myxomatózisban elhullott nyúltetemet. A vírus az ausztrál forgatókönyvhöz hasonlóan elszabadult, és egy év alatt Franciaország vadnyúlállományának felét kiirtotta (és a házinyulak harmadát), aztán átterjedt Hollandiára, Belgiumra, Olaszországra, de átjutott Angliába is, hasonló pusztítást okozva.

Az európai ökoszisztéma hamarabb kiheverte a csapást, mint az ausztrál, a nyulak gyorsabban és hatékonyan fejlesztették ki a genetikai védelmet a vírus ellen. A vadászok persze panaszkodtak (az éves 50 millió körüli elejtett zsákmány 1 millióra zuhant, mert egyszerűen nem voltak vadnyulak), illetve kis híján kihalt az ibériai hiúz, ami szinte kizárólag vadnyulat eszik, de a Myxoma megölte előle az állomány 90 százalékát, amikor odaért Spanyolországba és Portugáliába az 1960-as években.

Armand-Delille-t 1955-ben elítélték és ötezer frank büntetést kapott az ökológiai katasztrófa miatt. A francia farmerek azonban ünnepelték, annyira, hogy 1956-ban állami kitüntetést is kapott: az arany medálon egy stilizált döglött nyúl volt a díszítő elem.

A myxomatózis ellen a 2010-es évek óta elérhető vakcina házikedvencként tartott nyulak számára. Ausztráliában azonnal betiltották a használatát.