Sok szép történetet említhetnénk a borotválkozás és a hadtörténelem összefüggéseiről. Kapásból ott van  Az ötös számú vágóhíd Kurt Vonneguttól, amiben a borotválkozás az életben maradás és az emberként megmaradás fontos eleme volt:

Így magyarázta az az angol az életben maradás titkát: „Aki nem ügyel többé büszke öntudattal a külső megjelenésére, az hamarosan meghal.” Azt mondta, hogy nagyon sok embert látott, akik a következő módon haltak meg: „Azzal kezdték, hogy nem álltak többé egyenesen, s aztán abbahagyták a borotválkozást és a mosakodást, aztán az ágyból sem keltek többé fel, aztán abbahagyták a beszédet, aztán meghaltak. Ehhez csak annyit lehet hozzáfűzni: ez úgy látszik az elmúlásnak egyik nagyon könnyű és fájdalommentes útja." Így megy ez.

Vagy ott van az emlékezetes jelenet A piszkos tizenkettőből, ahol az individualista bűnözőkből az kovácsol csapatot, hogy nem akarnak hideg vízben borotválkozni:

És akkor még szóba sem került a gyufázás, ami a Magyar Néphadseregben volt szokása a szőrszálhasogató (sic!) ügyeletes tiszteknek: végighúztak egy gyufaskatulyát a honvédek arcán, és ha sercegett, máris zavarták vissza őket borotválkozni, miközben a század rohadt a napon vagy halálra fagyott a hidegben.

Lássuk be: nagyjából Sámson óta nem volt olyan katona, akinél a testszőrzet és a harci képességek között egyenes arányosság állt volna fönt. Ezek után mégis milyen kultúrember vetemedne arra, hogy szőrös pofával várja az ellenséget vagy a halált? Ugye, hogy egyik sem. És kinek köszönhetjük ezt? Hát Nagy Sándornak, aki a világ meghódításán túl arról is gondoskodott, hogy a görögök babaarcúra borotválva verjék szarrá a perzsákat.

A váltás nem ment könnyen. Az ókori Görögországban a szakáll még a férfiasság szimbólumának számított; Homérosz eposzaiban szinte szakrális jelentőséggel bírt. A görög férfiak csakis akkor borotválták le a szakállukat, ha gyászoltak – szemben a zsidókkal, akiknél a borotválkozási tilalom a hétnapos gyász (süve) része –; az ókori görög kultúrában a sima arcot az elnőiesedés jelének tartották. Nem véletlen, hogy a katonaállamot vezető spártaiaknál is büntetésszámba ment a gyávák részleges megborotválása.

Szóval nagyjából Krisztus születése előtt 300 évvel Nagy Sándor úgy döntött, hogy bevezeti a rendszeres borotválkozást. A döntést időszámításunk előtt 331. szeptember 30-án hozta meg, mielőtt összecsapásra készült a perzsákkal. Megparancsolta az embereinek, hogy vágják le a szakállukat. Amikor hadvezére, Parmenio rákérdezett, hogy ennek mi értelme van, Nagy Sándor azt felelte – legalábbis az ókori történetíró, Plutarkhosz szerint –:

Talán nem tudtad, hogy harc közben semmi másba nem kapaszkodhatnak bele olyan könnyen, mint a szakálladba?

(A döntés taktikai szempontból csakugyan érthető: Max Brooks, a Zombie Survival Guide szerzője is azt tanácsolta, hogy az élőhalottak inváziója esetén szabaduljunk meg a copfunktól, mert akkor a zombik nem tudnak hátulról belekapni.)

A történethez az is hozzátartozik, hogy Nagy Sándor arca olyan sima volt, mint a csecsemő segge, és nyilván nem tűnt volna szerencsésnek, ha a seregében mindenki szakállas, csak ő nem. Sándor tehát a maradék csenevész arcszőrzetét is leborotválta – nyilván nem teljesen függetlenül attól, hogy a görög szobrászok a mindenkit legyőző harcost, a félisten Herkulest is szakáll nélkül ábrázolták.

De Nagy Sándor korától fogva megszaporodtak a szakáll nélküli szobrok is. A Macedóniából induló trendet az ottani királyok kezdték népszerűsíteni, akiknek az arcképe megjelent a pénzérméken is. Hiába hoztak törvényeket a borotválkozás ellen Rodosztól Bizáncig: még Nagy Sándor tanítója, Arisztotelész is meghajolt az új trend előtt, és leborotválta a szakállát.

A filozófusoknak nem nagyon tetszett az új divatirányzat. Az ókori Görögországban a szakáll nemcsak a férfiasság, hanem a bölcsesség jelképe is volt; mesterségük címere, ha úgy tetszik. Éppen ezért az új divatirányzat ellenére is megtartották a szakállukat. Ezek után terjedt el a közmondás, ami a magyar „nem a ruha teszi az embert” ókori görög megfelelője is lehetne: „Nem a szakáll teszi a bölcset.”

(The Atlantic | Macedonian Truth)

(Borítókép: Nagy Sándor a perzsák ellen ugratja lovát. Fotó: CM Dixon/Heritage Images/Getty Images)