1989 júniusában, egy több mint három évig tartó per végén a thaiföldi bíróság bűnösnek mondott ki egy nyolc fős társaságot; vezetőjük, egy Chamoy Thipyaso nevű hölgy egészen abszurd, 141078 éves börtönbüntetést kapott. A csoport által véghezvitt világraszóló csalássorozatnak több mint 16 ezer károsultja volt, az ügy nagy része homályban maradt. A hatóságok azt is csak nagyjából tudták belőni 200 és 300 millió dollár közé, hogy mekkora lehetett az okozott kár.

A minden idők leghosszabb börtönbüntetésével végződő csalás a hatvanas években kezdődött. Chamoy Thipyaso akkoriban a thaiföldi nemzeti olajvállalatnál dolgozott aránylag magas pozícióban, a férje pedig a légierő egyik tábornoka volt. Ezzel a háttérrel Thipyaso úgy tudott elindítani egy pénzügyi befektetési alapnak tűnő piramisjátékot, hogy az teljesen legálisnak, és atombiztosnak tűnt. A Mae Chamoy alap (mae anyát jelent a thai nyelvben) ránézésre egy olajvállalati kötvény volt, ami stabil és magas hozamot ígért hosszú távra. A férj kapcsolatai révén a korai befektetők a katonaság vezető köreiből kerültek ki, ami Thaiföldön egyet jelent a politikai támogatással - így senki nem gyanakodott csalásra.

Pedig a Mae Chamoy valójában egy nagyon profin álcázott piramisjáték volt, amiben az újonnan beszálló befektetők pénzéből fizették ki a régieket, és a végén az egész óhatatlanul is összedőlt. A dologban az a meghökkentő, hogy milyen sokáig húzta: közel húsz éven át működött, egyre emelve a tétet. A végén egy befektetőnek átlagosan annyi pénze ragadt benn a rendszerben, ami egy átlagos thaiföldi család 30 évi jövedelmének felel meg. Ez persze csak úgy lehetséges, hogy a legjómódúbb rétegek is alaposan benn voltak az átvertek körében. Annyira, hogy Thipyaso letartóztatását egy hétig teljes titokban tartották és egy titkos katonai bázison őrizték, míg a legnagyobb befolyású keveseket - köztük a királyi család tagjait - kártalanították. Csak ezután emeltek vádat, és kezdődött el hivatalosan az eljárás.

De hogyan sikerült így bepalizni a thaiföldi felső tízezret? A Mae Chamoy alapját egy úgynevezett chit fund szolgáltatta, ez egy Indiában népszerű befektetési forma és hitelkonstrukció egyben. A gyakorlatban, kicsit leegyszerűsítve úgy néz ki, hogy összegyűlik egy társaság, és mindenki bead a közösbe egy adott összeget. Az így összegyűlt summa aztán árverésre kerül az azt összeadók között. Aki a legtöbbet ajánlja, az megkapja az összeget hitelként, amit aztán havi részletekben törleszt a többiek felé (az aukció nyertes licitjét pedig azonnal szétosztják köztük, ez tulajdonképpen a hitel előre kifizetett kamata). Tehát mondjuk összeállt 100 ember, mindenki bedobott 10 ezer fabatkát, és valaki egy 99 ezres licittel elvitte az egészet. Ő így kézhez kap egy 901 ezres summát, és később letörleszt egymilliót; mindenki más pedig befektetett 10 ezret, amire rögtön kap egy ezrest hozamként, aztán visszakapja részletekben az egészet. Thipyaso ilyen ügyleteket futtatott, és épített fel vele hosszú évek alatt komoly bizalmat, miközben a rendszerből egyre több pénzt folyatott ki saját magának.

Bár a bő 140 ezer év börtön groteszknek tűnik (és a gyakorlatban egy perccel se több, mint például a minden idők legnagyobb piramisjátékával lebukott Bernie Madoff 150 éve), valójában csak a thai jogrendszer jellegzetességéből fakad, miszerint a csalás minden egyes áldozata után plusz évek adódnak a büntetéshez. A törvény azt is kimondja, hogy bármeddig is halmozza valaki az áldozatokat és azzal a büntetést, csalásért legfeljebb 20 évre ültethető le a gyakorlatban.

Chamoy Thipyasót végül, ki tudja milyen háttéralkuk és politikai kapcsolatok következtében, nyolc év után kiengedték a börtönből. Azzal el is tűnt a nyilvánosság elől. A pénz sosem lett meg.

Thaiföldön a piramisjátékok azóta is nagy népszerűségnek örvendenek.