Alapvetően négyféleképpen tud mozogni az emberi szem, és a legfinomabb követő mozgást csak akkor tudjuk megvalósítani, ha egy mozgó célpont van előttünk.

A legtöbb esetben, még olvasás közben is a szakkádnak nevezett mozgástípus jellemzi az emberi szemet. Ilyenkor gyorsan változik a fixáció pontja, egyik helyről a másikra ugrik a szemünk. A jelenséget olvasás közben figyelte meg 1878-ban Emile Javal, egy francia szemész: rájött, hogy nem folytonosan halad végig a szemünk a szavakon, hanem kis ugrásokban halad tovább. A szakkádhoz tartozik a R.E.M., az alvás közbeni gyors szemmozgás is.

A kifinomult mozgáshoz valamilyen stimuláló eszköz szükséges, egy mozgó célpont, amelyek követni akarunk a szemünkkel. A megfigyelő személy maga dönthet arról, hogy finoman követi-e a célpont mozgását, vagy sem, de ha nincs semmilyen célpont, akkor komoly tréning kell a folytonos, akadozásoktól mentes szemmozgáshoz. Érdemes ezt megpróbálni, és ha jól odafigyelünk, észre fogjuk venni, hogy bármennyire is koncentrálunk, mozgatása közben nagyokat ugrik a szemünk.

A harmadik típus a vergens mozgás, amikor a két szemünk egymástól eltérő irányba is elmozdulhat, hogy mindkettő követni tudjon egy térben közeledő vagy távolodó tárgyat. Például amikor a feltartott mutatóujjunkra fókuszálunk, és azt előre-hátra mozgatjuk. Ennek a mozgásnak a tér, a mélység érzékelésében van kulcsfontosságú szerepe.

Végül negyedikként a vesztibuláris szemmozgás arra való, hogy a szemünk alkalmazkodjon a külső világhoz, például kompenzálja a fejünk mozgását, miközben egy adott pontra fókuszálunk.

(Neuroscience, Wikipedia)