Index Vakbarát Hírportál

Tényleg halottról vagy jót, vagy semmit?

2018.12.02. 07:24

„Halottról vagy jót vagy semmit.” Az emlékezők hümmögnek, hogy hát igen, mindenki tudja, milyen ember volt a megboldogult, de hát ne bolygassuk, mégiscsak ókori bölcsek mondták, ők meg csak tudják, hiszen attól ókori bölcsek. De tényleg mondtak ilyet a rómaiak és a görögök?

Akkor hogyan születhettek meg a császáréletrajzok Suetoniustól vagy Plutarkhosz Párhuzamos életrajzai? Vagy a történetírásra nem vonatkozik, csak a családtörténetben számítana követendő erkölcsi útmutatásnak?

Valójában a bölcsességként idézett mondat hiába ókori, mégsem egészen az. Az eredetét Khilónhoz vezetik vissza, aki i.e. 600 körül mondta volna, ami olyan régen volt, hogy még Spárta sem volt katonaállam. Hogy a hét spártai bölcs egyike tényleg mondta-e, hogy „τὸν τεθνηκóτα μὴ κακολογεῖν” (tòn tethnekóta mè kakologeîn) és ha mondta, mit is értett alatta, csak sejthető: írásos nyoma az idézetnek csak úgy 900 évvel későbbről van.

Az i. sz. 3. században élt Diogenész Laertiosz vette elő a mondatot A filozófiában jeleskedők élete és nézetei című munkában, amely ma is pótolhatatlan forrás az ókori filozófusokról. Aztán nagyjából feledésbe is merült, ami azért elég sok ókori dologgal megtörtént a következő pár száz évben. És ahogy az sok ókori dologgal szintén megtörtént, a reneszánsz idején újjászületett, amikor az ógörög művet latinra fordította Ambrose Traversari teológus pap 1433-ban. Az ő fordításában készült el 100 évvel később a mű első nyomtatott kiadása is.

„De mortuis nil nisi bonum” – „Halottakról vagy jót, vagy semmit.” A mondat elég egyértelmű. De van egy menekülési útvonal: a mondatot ugyanis „De mortuis nil nisi bene” alakban is idézik és ezzel a határozóval már azt is jelentheti „Halottakról vagy jól, vagy sehogy” – azaz, hogy valótlanságot ne állítsunk az elhunytról.

Talán erre gondolt Laertisz és Khilón és az egész jót vagy semmit dolog félrefordítás?

Ez az érvelés gyakran elhangzik, és milyen szép. Van két gyenge pontja: az egyik, hogy meglepő módon ez a magyarázat csak magyar forrásokban jelenik meg, miközben a „bene” alakos idézet külföldi szövegekben is előfordul. Magyarul valóban van különbség, azonban latinul a „bene” alakból sem következik a frappánsnak tűnő értelmezés.

A másik baj, hogy az érvelés szerint a „De mortuis nil nisi bene” az eredeti, Traversarinál azonban „bonum” van, de mindegy is, hiszen az eredeti nem latin, hanem ógörög, azaz a már fentebb idézett „τὸν τεθνηκóτα μὴ κακολογεῖν”(tòn tethnekóta mè kakologeîn). A κακολογεῖν viszont egyértelműen azt jelenti, kritizálni, rosszat mondani az elhunytról.

Voltak ugyan parafrázisai, nagyjából mind ugyanazt a formát írták le az amerikai George Junkintól az orosz Vlagyimir Odojevszkijig: „De mortuis nil nisi veritas” – azaz, halottakról semmit csak az igazat. (Orosz oldalakon fel is bukkan olykor, hogy ez az igazi forma, így ott is megvan a magyarhoz hasonló urbanlegend a mondat valódi tartalmáról, csak másképp jutottak el hozzá.) Csakhogy az amerikai, francia, német, lengyel, orosz írások nem eredetiként hivatkoznak erre, hanem éppen, hogy vitatkoznak a klasszikus gondolattal, azt hangoztatva, hogy ezt kellene mondanunk. De szegény Khilónt ehhez teljesen felesleges elővenni:

A mondat eredendően vélhetően a halottak túlvilági bosszújától óvó jó tanács volt.

Nem annyira az elhunyt becsületét, mint inkább az élők biztonságát védte a hagyomány szerint 2600 éves, írásban 1700, széles körben alig 600 éve ismert idézet.

A történelmi visszatekintéshez, történelmi alakok vagy akár egy család múltjának feltárásához nem passzol, de nem is arról szólt, nem érdemes keresni benne az ezt igazoló rejtett értelmet.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok