Az egyhüvelykes csapás a kínai harcművészetek (pontosabban a Dél-Kínából származó irányzatok, mert az északiak inkább a rúgásokra építenek) egyik leghíresebb és leglátványosabb fogása. Az ütést Bruce Lee tette világszerte ismertté és ámulat tárgyává, főleg azzal, mert nemcsak a filmjeiben, de élőben is szívesen bemutatta, először egy 1964-es kaliforniai karatebajnokságon. Aztán még egy csomó alkalommal, tévéshow-kban, bemutatókon, sporteseményeken, hol az edzőpartnerét repítve méterekre, hogy egy deszkát áttörve az egészen abszurd módon közelről indított ütéssel. Mutatjuk is:

(A Kill Billben az élve eltemetett Uma Thurman is ezzel a technikával szabadul ki a koporsóból, legalábbis látszólag; mindjárt látni fogjuk, hogy a valóságban miért nem lehetne ezt megcsinálni az ő helyzetében.)

Az ütés ereje egészen irreálisnak tűnik, hiszen a harcművész nem vesz lendületet, nem lendíti meg a karját, csak pár centit előretolja az öklét, igaz, azt szemkápráztató sebességgel. Könnyű ebbe valami rejtélyes belső erőt, csít vagy mágiát belelátni, pedig valójában csak fizika van benne. A Popular Mechanics pár éve a biomechanika és az idegtudományok szakértőivel elemezte ki, hogyan lehetséges ekkora erőt belesűríteni egy ilyen ütésbe, és arra jutottak, hogy a különböző testrészek és izomcsoportok munkájának bámulatos összehangolásával.

Ha alaposabban megnézzük, Lee villámgyors mozdulata valójában a lábánál kezdődik. A kezdetben berogyasztott lábai kiegyenesednek, a törzse kicsit elfordul, a válla előremozdul, és ennek a láncolatnak a végén indul el az ökle ripityára törni az útjában álló deszkát. A koordinált mozdulatsor olyan, mint amikor egy rakéta egyre újabb és újabb gyorsítófokozatokat kapcsol be. A vádli és a combok által leadott mozgási energiára pakolja rá a magáét a harcművész felsőteste, majd a végén a karizmok, ahogy kiegyenesítik a könyökét, sőt, a legvégén még csuklóból is rátesz egy kicsit. Végeredményben a test legerősebb izmai adják össze az erejüket, hogy Bruce Lee ökle azon a nagyon kis távon a lehető legnagyobb gyorsulást érje el, és minél nagyobb sebességgel érje el a célpontját.

Szakértők szerint az ütés pusztító energiájában jóval kisebb a puszta izomerő szerepe, a lényeg a mozdulat összehangoltsága, hogy minden izom pontosan ugyanabban a pillanatban mozdul meg, így a lendületük összeadódik.

Egy 2012-es brit kutatásban karatemesterek, illetve nem harcművész, de jó fizikai állapotban levő emberek ütéseinek erejét mérték meg és hasonlították össze, miközben az alanyok agyműködését vizsgálták. Az Imperial College London kutatócsapata arra jutott, hogy az ütések erejét nem a puszta izomerő határozza meg, hanem az izmok koordinációja, és ez az, amiben a harcművészek sokkal jobbak. Az alanyokat mozgáskövető kamerarendszerrel megfigyelve azt találták, hogy a karatésok úgy szinkronizálják a mozdulataikat, hogy több izomcsoport egyszerre ad le maximális mozgási energiát, ami összeadódik a végső mozdulat gyorsulásában. Ennek extrém példáját mutatta be Bruce Lee pár bekezdéssel feljebb a videóban. Megjegyzendő, hogy itt csak a kivitelezés az extra, egyébként maga az alap mechanizmus nem éppen egyedülálló dolog, a küzdősportokban a leadott ütések ereje nagy részben a lábmunkából és a törzs fordításából adódik. Ez az, ami a Kill Billben Uma Thurmannek a koporsóban fekve nem ment volna.

A harcművészek agyának vizsgálatakor aztán kiderült, hogy a mozdulatok összehangolása és így az ütések erejének fokozása azoknak megy a legjobban, akiknél a fehérállomány struktúrája összetettebb az agy úgynevezett szupplementáris vagy kiegészítő motoros kérgében. Ez az agyterület hangolja össze a komplex mozdulatok idegrendszeri vezérlését, és többek között a mozgási mintázatok tárolásáért (ezt izommemóriának is szokta hívni a köznyelv) is felel. A harcművészeknél ez az agyterület sokkal fejlettebb az átlagnál. Ebből adódik, hogy az edzéseken a látszattal ellentétben nemcsak az izmaikat és a technikájukat fejlesztik, hanem agyra is gyúrnak.