Néhány mikroorganizmus lekéste a földtörténeti ebédidőt, és nekik köszönhető, hogy még ma is találunk kőszenet a föld mélyén. Az első növények körülbelül 450 millió évvel ezelőtt hódították meg a szárazföldet, de bő százmillió évnek el kellett telnie, hogy kialakuljanak a gyökérzetre támaszkodó fák, és meghódítsák az egész világot.

Ezt a földtörténeti időszakot, amely 350 millió éve kezdődött, és úgy 60 millió éven át tartott, okkal nevezték el Karbonnak: ekkor keletkeztek a nagy széntelepek. Az akkori növények sokban különböztek a maiaktól, például jóval vastagabb volt a kérgük, hogy megvédjék magukat. A kéreg:fa arány akár 8-20:1 is lehetett, míg ma fordított az arány, 1:4 a faanyag javára.

Mivel a fáknak viszonylag fejletlen volt a gyökérzete, ám ennek ellenére is megnőttek akár 50 méteresre is, elég könnyen kidőltek. A kidőlt fák pedig ott maradtak, egymásra halmozódtak, és idővel kőszénné alakultak. Mivel ennyi szén raktározódott el, a korszak végére jócskán meg is nőtt a légkör oxigénszintje, a mai 21 százalékos értékhez képest a becslések szerint akár 35 százalékos is lehetett.

Egyes vélemények szerint a világszerte fellelhető kőszénkészletnek nagyjából a fele, mások szerint a 90 százaléka keletkezett ebben a viszonylag szűk periódusban.

A cellulózt lebontó mikroorganizmusok és enzimek most számtalan élőlényben megtalálhatók, sok esetben gyomorban lakó szimbiótaként segítve a gazdaszervezet táplálékszerzését, mint például a termeszek és a Trichonympha esetében. Felmerült már az is, hogy az ember gyomrát is fel lehetne készíteni a cellulóz elfogyasztására.

(NatGeo, Wikipedia)