Ha azt mondom, híres versenyló, tíz magyarból tíznek garantáltan Kincsem, a csodaló jut eszébe, aki a 19. század végén 54 versenyen maradt veretlen, és vált legendává. Második asszociációként jöhet a pár éve új magyar csodának kikiáltott Overdose, esetleg a Vágta című filmből ismert Seabiscuit. Viszont valószínűleg elég kevesen említenék Haru Urarát, a japán szupersztárt, aki gyakorlatilag megmentette az ország lóversenysportját, és tízmilliók ikonja lett Japán egy különösen depressziós időszakában.

Haru Urara azt jelenti, dicsőséges tavasz, és amikor 1996 februárjában megszületett, tényleg úgy nézett ki, hogy sok dicsőséges tavasz vár rá: a pedigréje  kiváló volt, az apja, Nippo Teio az összes jelentősebb japán versenyt megnyerte, és a felmenői között ott volt Northern Dancer, az 1964-es Kentucky derbi győztese, akit az egész 20. század egyik legsikeresebb tenyészménjének szokás tartani.

A reményteli versenyló első megmérettetése 1998 novemberében jött el. A debütálás nem volt túl sikeres, öt indulóból ötödikként futott be. A következő években havi rendszerességgel indult különféle derbiken, de jellemzően csak az utolsó hely elkerüléséért küzdött. Nem volt egy tehetséges versenyló, van ilyen, nem jött össze a genetikai lottó, kevés volt a tehetség, a legjobb zsokék sem tudtak győztest faragni belőle. A történetnek minden emberi számítás szerint úgy kellett volna véget érni, hogy Haru Urara neve feledésbe merül, de a sztori 2003 nyarán, 80 vesztes verseny után váratlan fordulatot vett. A japán sajtó felkapta Haru Urarát, az örök vesztest, aki minden kudarc után újra és újra nekifut, és sosem adja fel.

Japánban ez az időszak a kilencvenes évek válsága utáni stagnálás kora volt, csökkentek a bérek, bukdácsolt a gazdaság, a nyolcvanas évek hurráoptimista szárnyalása után depresszió lett úrrá az országon. Haru Urara karrierje megérintette a japán nép lelkét,a népszerűsége az egekbe emelkedett, és minden egyes vesztes befutó után nagyobb lett a rajongás körülötte. A legnagyobb sztárzsokék vetélkedtek, hogy megülhessék, a lassan érdektelenségbe fulladó lóversenyek hirtelen újra telt házakat vonzottak; mindenki meg akarta élni a katarzist, amikor az örök vesztes végre megnyer egy versenyt. Mindhiába, Haru Urara továbbra is vereséget vereségre halmozott, kisebb versenyeken elért az élmezőnyig, volt néhány második, és harmadik helyezése, de a győzelem csak nem akart összejönni. Maga a miniszterelnök, Junichiro Koizumi szőtte bele egy beszédébe, hogy Haru Urara tökéletes példája annak, hogy az ember soha ne adja fel. A lóversenyek átlagos nézőszáma egy év alatt 1500-ról 5000-re nőtt az országban.

A fogadóirodákban fura jelenséget indított el a Haru Urara-mánia, az emberek tömegesen fogadtak rá (a fogadást igazoló cetli egyfajta amulett szerepet vett fel, amit az emberek mindig maguknál tartottak, hogy jó szerencsét hozzon), annak ellenére, hogy valójában tök esélytelen volt. A sok fogadás viszont a bukmékereknél lenyomta az oddsokat, hiszen egy iroda sem merte megkockáztatni, hogy a ló egyszer véletlenül tényleg nyerjen, és minden rajongónak ki kelljen fizetni a megtett tétek sokszorosát. 2004 tavaszára ez elért addig, hogy a rózsaszín Hello Kitty mezben versenyző Haru Urara győzelme csak 1:1,8 arányban fizetett, vagyis a számok alapján komoly esélyes volt minden versenyén. Viszont továbbra is mindet elveszítette. A 106. versenyére 13 ezres tömeg volt kíváncsi Japán legnagyobb lóversenypályáján, úgy, hogy több ezren rekedtek a kapukon kívül. A fogadóirodák előtt több órás sorok kígyóztak, a rajongók összesen 120 millió jent tettek fel az örök vesztesre. A 10. helyen futott be 11 indulóból.

A csodaló végül 2004 őszén vonult vissza, 113 versennyel és 0 győzelemmel a háta mögött. A története könyveket és filmeket ihletett, az egyik díjnyertes dokumentumfilm ingyenesen is megtekinthető, ide is tesszük:

The Shining Star of Losers Everywhere from The All-Nighter Room on Vimeo.