Frank Bourassa eredetileg egy kisstílű kanadai bűnöző volt: lopott kocsikkal üzletelt, marihuánát termesztett és terjesztett, több-kevesebb sikerrel. Egyszer bukott le, 2006-ban három hónapot ült egy kisebb drogügylet miatt (Kanadában akkoriban már nem büntették komolyan a kannabisszal való visszaélést, azóta pedig legalizálták is). Ekkor határozta el, hogy felhagy a kispályázással, és belevág egy olyan üzletbe, amivel elég egyszer egy nagyot kaszálni, és élete végig eléldegélhet a nyereségből. A pénzhamisítás, mint ötlet, tulajdonképpen pofonegyszerű volt: minek szenvedni valami illegális és veszélyes dolog előállításával és eladásával, ha egyből legyárthatja magának a pénzt is?

Pénzhamisítás for dummies

Bourassa autodidakta módon, az internetről tanulta meg a pénzhamisítás trükkjeit. Négy aranyszabályt állított maga elé:

• Ne legyél olcsójános. Használj jó minőségű nyomdagépet, papírt, profi nyomdászt.
• Ne legyél mohó, kis címletekkel dolgozz. Egy százdollárost mindenki alaposan megnéz, mielőtt elteszi. Egy húszast senki.
• Külföldön passzold el a hamis pénzt. Ott sokkal kisebb a lebukás esélye.
• Tartsd magad távol a hamis pénz eladásától, alkalmazz erre külön embereket.

Az internet sötét oldalának fórumairól Bourassa azt tanulta, hogy a hamis pénzt nagyjából a névérték harmadáért szokás eladni. Osztott-szorzott, és kihozta, hogy 200 millió dollárt (kb. 56 milliárd forint) kell legyártania és eladnia, hogy élete végéig elég pénze legyen. Ennek jegyében vágott bele az akcióba. Kibérelt egy elhagyatott farmon egy garázst, vett egy nyomdagépet, ipari papírvágót, különleges tintákat, nyomólemez készítéséhez szükséges felszerelést – nagyjából 300 ezer dollárt, a marihuánabizniszből megmaradt összes pénzét ölte bele a mininyomda felállításába.

Téged vár a papírgyár

A legnehezebb természetesen a papír beszerzése volt. A papírpénzeket a világon mindenhol különleges papírra nyomják, az amerikai dollár alapanyaga az úgynevezett 75/25, háromnegyed részben pamutból, negyedrészben vászonból áll, és inkább szövet, mint papír. Persze nem szerencsés azzal odamenni egy papírgyárhoz, hogy jó napot, egy tonna 72/25-öt szeretnék, vízjelekkel, fémszállal, csomagolópapírnak lesz a haverom legénybúcsújára.

Bourassa különféle álneveken a fél világ papírgyárait végigérdeklődte, a fedősztorija az volt, hogy kötvények kibocsátásához kellene neki jó minőségű, biztonsági jelzésekkel alaposan ellátott, nagy mennyiségű papír. Végül Svájcban talált egy papírgyárat, ahol nem kérdezősködtek, még akkor sem, amikor Andrew Jackson elnök portréját kérte vízjelnek, illetve az "usa twenty" feliratot mikroszkopikus betűkkel, ahogy az igazi húszdollároson van. Hónapokig játszotta a finnyás megrendelőt, míg lassacskán az összes biztonsági elemet beletették neki a papírba, ami a valódi pénzek papírjában is ott van.

2009 decemberében a montreali kikötőbe befutott a papír. A nyomda készen állt 200 millió dollár készpénz legyártására.

A bukás

A hamis húszasok tökéletesek voltak. A gond a piacra dobásukkal volt: 200 millió elég súlyos összeg, senki nem szokott egyszerre ilyen nagyságrendű készpénzzel üzletelni. Pár tízezres adagokban csordogált a hamis pénz két éven át, amikor úgy tűnt, sikerül egy igazi nagybani vevőt találni. Az illető helyi volt, lopott kamionokkal üzletelt, a legnagyobb vevője pedig egy fedett nyomozó volt. Amikor felvetette a rendőröknek, hogy lenne egy forrása jó minőségű hamis pénzhez, 30 százalékos áron, az természetesen azonnal ráharapott. 100 ezer dollárt rendelt, majd, miután elégedett volt a minőséggel, másnap még 100 ezret. Bourassa maga szállította le az árut, hogy a vevő bizalmát megnyerje - és ezzel két alapszabályát is megszegte. A második üzletre már rendőrségi helikopterek kísérték észrevétlenül, és pár nap múlva kanadai rendőrök és amerikai titkosszolgálati ügynökök közösen rohanták le a házát.

Egymillió dollárnyi hamis pénzt találtak nála, valamint némi drogot, fegyvereket. Azt hitték, ez a Nagy Fogás, és fogalmuk sem volt arról, hogy még közel 200 millió pihen kinn az erdőben a garázsban. Bourassa azt próbálta elérni, hogy Kanadában tárgyalják az ügyét: kap 6-7 évet, amiből leül egyet vagy másfelet, és már szabad is. Sőt, egy jogi kiskaput kihasználva akár meg is úszhatta volna az egészet, a kanadai törvények szerint ugyanis házkutatást csak egyértelmű és alapos bizonyíték birtokában lehet tartani, márpedig a rendőrségi felvételeken a hamis pénz átadását nem sikerült megörökíteni.

Az amerikaiak közben nagyon szerették volna, ha kiadják nekik a hamisítót, és minden további nélkül rávertek volna 60 év börtönt. Végül sikerült egyezségre jutni: Bourassa ügyvédje nem bolygatja, mennyire volt jogszerű a házkutatás (amin némi szerencsével az egész ügy elcsúszhatott volna), cserébe Kanadában tárgyalják az ügyet. Több mint egy év huzavona után az ügyészség elfogadta az ajánlatot. Bourassa ebből hat hetet előzetesben töltött, a maradékot pedig szoros megfigyelés alatt. A garázsnak és a régi üzlettársainak közelébe se szagolt ezalatt.

A nagy trükk

2013 decemberében eljött a tárgyalás, ahol Bourassa ledobta az atombombát: bejelentette, hogy még 200 milliója van a hamis pénzből, amit hajlandó átadni a rendőrségnek, ha cserébe a büntetése pont az a másfél hónap lesz, amit már leült. Az ügyészség belement az egyezségbe, egy kitétellel: egy hónapos határidőt szabott a pénz átadására. A csavar ebben az volt, hogy gyakorlatilag adtak egy hónapot a rendőröknek: most már tudtak a pénz létezéséről, náluk volt Bourassa számítógépe, telefonja, minden jegyzete, ismerték a tettestársait, lehallgattak mindenkit, aki csak érintett lehetett; ha a határidő előtt megtalálják a 200 milliót, ugrik az egyezség, Bourassa megy a börtönbe, és a rengeteg hamis pénz sem kerül forgalomba.

Csakhogy eddigre a garázs a farmon már üres volt. A hamisító ugyanis, még mielőtt az ügyvédjének elárulta volna a 200 millió létezését, értesítette egy barátját, aki kipakolta a vagyont, és egy teherautó rakterében leparkolta egy városszéli hotel parkolójában. Ott állt a 200 millió hamis dollár másfél hónapon át, egy szál vacak lakat mögött, míg el nem érkezett a nagy nap, és a rendőrök Bourassa utasításai alapján le nem foglalták. A hamisító az előzetes letartóztatással és 1350 dollár bírsággal megúszta.

Később a titkosszolgálat nyomozása elért a svájci papírgyárig, ahol a megrendelések dokumentációjából kiderült, hogy Bourassa valójában nem 200, hanem 250 millió dollár kinyomtatására elég papírt vett.