Mert hogy vége lesz, ez nagyjából biztos. Szinte az összes kozmológiai modell arra a következtetésre jut, hogy az univerzumot vezérlő folyamatok nem tarthatják fenn örökké az általunk ismert világot, így egyszer csak mindennek csúnya vége lesz. Ezt pedig az univerzum egyetlen atomja sem élheti túl, így mind meg fogunk halni. De szerencsére a totális világvégétől nem kell félnünk, hiszen a földi élet már sokkal korábban ki fog pusztulni.

Az univerzum nem holnap, hanem milliárd évek múlva fog véget érni. Ugyanakkor nem nehéz olyan kozmikus eseményeket sorolni, amelyek - ha eléggé pechesek vagyunk - egy csapásra eltörölhetik a földi életet. Okozhatja ezt egy különösen cudar napvihar, gammasugár-kitörések, szupernóva-robbanás, vagy Hollywood kedvence, a kisbolygó-becsapódás is. De még csak efféle előreláthatatlan események sem kellenek hozzá. A Nap sugárzása ugyanis egymilliárd év alatt 10 százalékot növekszik. Márpedig egy 10 százalékkal fényesebb Nap uralta Naprendszerben a bolygók lakható zónája (ahol nincs sem túl meleg, sem túl hideg ahhoz, hogy a felszínen folyékony víz lehessen) is kijjebb tolódik, és a Föld kikerül belőle (viszont eljöhet a marsi élet aranykora).

Tehát – hacsak nem települünk át más bolygóra, vagy inkább más naprendszerbe – minket az alábbi események már nem érintenek. Mégsem érdektelen kérdés, hogy hogyan ér majd véget az univerzum története. Alapvetően négy forgatókönyv mutatkozik lehetségesnek, sajnos azonban népszerű elnevezéseik (amelyek az ősrobbanás angol elnevezése, a nagy bumm kaptafájára születtek) csalódáskeltően fantáziátlanok.

A nagy szétszakadás (Big Rip)

Talán ez a legnépszerűbb modell, amiben jelentős szerepet játszik az is, hogy nevében a nyugodj békében angol rövidítése is felfedezhető. Az elmélet azon alapszik, hogy az univerzum egyre gyorsulva tágul, és e gyorsulás hátterében a rejtélyes sötét energiát sejtik. Ha e gyorsuló tágulás a végtelenségig folytatódik, akkor egy idő (nagyjából 22 milliárd év) múlva a csillagok, az égitestek, illetve maguk az anyagot alkotó atomok is olyan távol kerülnek már egymástól, hogy nem lesznek képesek együttmaradni. Minden szét fog szakadni, az atomok elemi részecskékre esnek szét. Napunk már jóval ezelőtt átesik a vörösóriás-fázison, és porrá égeti a Földet.

A nagy fagyás (Big Freeze)

Másutt fagyhalálnak is nevezik e forgatókönyvet, de ezt a nevet ritkán használják, hiszen nem naggyal kezdődik. Sok elemében hasonlít a nagy szétszakadáshoz, de azt jövendöli, hogy az egymástól túlságosan eltávolodó égitestek miatt az univerzumban eloszló hő sűrűsége végletesen lecsökken. A csillagok fénye már nem jut el a szomszédos bolygókra sem, így ha akkoriban felnéz majd valaki az égre, csak a teljes, vak sötétséget látja majd. Végül az újonnan születendő csillagokhoz szükséges anyag sem lesz többé elérhető, így a fény végleg megszűnik. A világ pedig sötét, hideg, halott hely lesz mindörökre. Sok kutató ezt tartja a legvalószínűbbnek.

A nagy reccs (Big Crunch)

Vannak szcenáriók, amelyek azt feltételezik, hogy az univerzum tágulása nem tarthat örökké. Elérkezik majd (talán több billió év múlva) egy pont, amikor megfordul a tágulás, és a világmindenség - az ősrobbanás folyamatát visszafelé megismételve - összezuhan egy hihetetlen tömegű szingularitássá. Egyes elméletek szerint mindez a múltban már számtalanszor lejátszódott, és a mi ősrobbanásunk csak egy korábbi világmindenség megsemmisülése után vált lehetségessé.

A nagy szürcsölés (Big Slurp)

Ez a legfiatalabb armageddonelmélet mind közül, mindössze hat évvel ezelőtt publikálták kifejlesztői. Ők a Higgs-bozon felfedezése kapcsán jutottak arra a következtetésre, hogy az univerzumban uralkodó vákuum állandó metastabil állapotban leledzik. Ez azt jelenti, hogy könnyen kibillenthető stabil állapotából, amelynek a teljes megsemmisülés lehet a következménye. A teória szerint bárhol létrejöhet egy másfajta stabil állapotot felvevő alternatív univerzum alkotta buborék (évmilliárdok múlva, ha egyáltalán), amely fénysebességgel fog tágulni, és minden útjába eső protont lebont majd. És ez nagyon nem jó hír.