A tudománytörténet tele van bizonyíthatatlan (és így szinte biztosan hamis), anekdotákkal. Ezek, kétséges valóságtartalmuk ellenére, nagy szolgálatot tesznek az oktatásnak, hiszen emberközelbe hozzák az egyébként nem kifejezetten izgalmas módon elért felfedezéseket. A legismertebb ilyen legenda Newton almafájának története. Csakhogy, mint azt a mai napig élő almafák erdeje bizonyítja, e történetben ott rejlik az igazság magja.

A történetet sokféleképp szokás mesélni, de a fő motívumai szerint Newton akkor kezdett gondolkodni a tömegvonzáson (vagy más verziókban: akkor pattant ki egy csapásra a fejéből a gravitáció teljes elmélete), amikor angliai házának kertjében, egy almafa alatt heverészve, a fejére esett egy alma. A legtöbb tudománytörténész meg van győződve arról, hogy Newton fejére nem esett alma - vagy legalábbis nem ez adta neki a gravitáció alapgondolatát. De ha azt gondolnánk, hogy e történetet csak évszázadokkal később találta ki valami tudományos ismeretterjesztő gyerekkönyv írója, akkor nagyon tévedünk.

Hiszen maga Newton találta ki. Öregkorában, a 18. század elején sokaknak elmesélte az almás sztorit, és az anekdota minden mesélés alkalmával újabb és újabb csavart kapott. A fizikus visszaemlékezése szerint 1666-ban a Cambridge-t sújtó pestis miatt kellett visszavonulnia szülőházába, a lincolnshire-i Woolsthorpe Manorbe. Ott éppen a Hold pályáján töprengett, amikor látott egy fáról leesett almát (amely először tehát nem találta fejen, de később ez is változott). Az alma egyenesen lefelé, a föld felszínére merőlegesen zuhant. Ebből támadt az az ötlete, hogy léteznie kell egy a föld középpontja felé ható erőnek, amely minden tárgyat vonz, és ez tartja körpályájukon a keringő égitesteket is. A történetet Newton boldog-boldogtalannak, egyes források szerint még Voltaire-nek is előadta, és így az elterjedt.

A Woolsthorpe Manor-ház kertjében valóban nőtt almafa, sőt, nő mind a mai napig. A ház ma már a brit történelmi épületeket kezelő National Trust tulajdonában van, és állításuk szerint ugyanaz az almafa, amelyről 1666-ban leesett egy alma (e tényt viszonylag kis kockázattal elfogadhatjuk), még ma is él, és ott áll Newton hajdani gyermekkori hálószobájának ablaka alatt. Már a 19. században is turistaattrakció volt a fa (amely alig lehetett 16 éves a Newton-incidens idején), és 1816-ban kis híján elpusztult egy viharban.

A Newton-rajongók a fa balsorsától annyira megrettentek, hogy mozgalom indult a klónozására. Itt persze nem biotechnológiai módszerekre, csupán a vegetatív hajtásokról történő szaporításra kell gondolni. A kezdetben csak szuvenírként letört ágakat egyre többen kezdték gyökereztetni, majd az így felnövekvő fák újabb klónok kiinduló pontjául szolgáltak. Így mára szerte a világon számos Newton-almafa-klónt találni. Itt egy térkép az ismert példányokról.

A legtöbb fa egyetemek, kutatóintézetek kampuszán nő, az Egyesült Királyságban hét, az Egyesült Államokban 12 él még ma is. Hozzánk legközelebb Berlinben, a Wildau Műszaki Egyetem kertjében áll egy. Az eredeti fa néhány magját 2016-ban még a Nemzetközi Űrállomásra is felvitték. A 198 napos űrutazás után visszahozott magok kihajtottak, a csemetéket pedig kutatóintézeteknek ajándékozták.