Ma Magyarországon egy nő átlagosan 79 évig él. Egy férfi 72 évig. Ez nagyjából 10% különbség. A jelenség a statisztikák szerint a világ minden országában megfigyelhető kisebb-nagyobb mértékben. A nők Oroszországban és pár volt szovjet tagállamban élik túl legjobban a férfiakat (éppen ott, ahol a férfiak körében az alkoholizmus a legsúlyosabb méreteket ölti), a legkisebb különbség pedig olyan országokban érzékelhető, mint Mali, Burkina Faso vagy Sierra Leone, ahol a nők egyenjogúsága nem nagyon létezik, így az orvosi ellátásuk és higéniás körülményeik is csapnivalóak.

A különbség mindig is megvolt, amióta ilyesfajta statisztikák léteznek, Svédországban például, ahol elég megbízható adatok vannak bő 200 évre visszamenőleg, 1800-ban 33 év volt egy nő, és 31 év egy férfi várható élettartama; ma 84, illetve 80 év.

Első ránézésre elég könnyű meglátni az okokat a dolog mögött: a háborúk, az ipari korszak brutális munkakörülményei mind azzal jártak, hogy a férfiak korábban haltak meg, és úgy általában, a férfiak egészségtelenebbül élnek, jellemzőbb náluk az elhízás, az alkoholfogyasztás és a dohányzás.

A kutatások szerint azonban ha ezeket a körülményeket mind kiszűrjük, akkor is megmarad pár százaléknyi előny a nők javára a várható élettartamban. Ennek legjobb illusztrációja, hogy legközelebbi rokonainknál, a csimpánzoknál, orángutánoknál, gorilláknál és gibbonoknál is megfigyelhető a jelenség, és náluk igazán nem lehet arra fogni, hogy sokat cigiznének a hímek.

A téma kutatóinak több elméletük is van a jelenség megmagyarázására, a valódi ok valószínűleg ezeknek az összeadódó hatása lehet.

Az első teória, hogy a nőknek ugye két X kromoszómájuk van (szemben a férfiakkal, akiknek egy X és egy Y), vagyis minden génjükből van egy “tartalék”, emiatt pedig ellenállóbbak különféle betegségekkel, rendellenességekkel, mutációkkal szemben. Érdekes felvetés  az úgynevezett “kocogó szív hipotézis” is, ami azt takarja, hogy a nők szívverése a menstruációs ciklus második felében felgyorsul, és nyugalmi állapotban is majdnem olyan pulzusuk van, mint könnyed kocogás közben. Az pedig közismert, hogy a testmozgásnak és az edzésnek milyen egészségmegőrző hatása van.

A leginkább elfogadott elmélet a fő nemi hormonokat, vagyis az ösztrogént és a tesztoszteront nevezi meg felelősként. Erre utal az a kutatás is, ami a 18. századi koreai császári udvar eunuchjainak és férfi szolgáinak élettartamát vizsgálta, és arra jutott, hogy akiket még a pubertáskor előtt kasztráltak, átlagosan 20 évvel élték túl azokat, akiket csak később, vagy egyáltalán nem.

A tesztoszteron, ami a férfias külsőért, mély hangért, erős testszőrzetért és hasonlókért felel, rövid távon megerősíti a szervezetet, de hosszú távon, vagyis idős korban növeli a keringési betegségek, a magas vérnyomás, az érszűkület és egyes ráktípusok kockázatát. Ennek evolúciós szempontból van is értelme: a férfiak nemzőképes korban úsznak a tesztoszteronban, ami erőssé teszi őket, de ezért cserébe idős korban, amikor a fajfenntartás szempontjából már nincs szükség rájuk, legyengülnek.

A menstruációs ciklust szabályozó ösztrogén ezzel szemben antioxidáns hatású, ami kissé leegyszerűsítve annyit tesz, hogy képes megkötni a káros anyagokat, és nem hagyja, hogy azok kárt okozzanak a sejtekben. Bár a közhiedelemmel ellentétben a női szervezetben is van tesztoszteron, és a férfiakban is ösztrogén, ezeknek a szintje jóval alacsonyabb, mint fordítva - és a járulékos élettani hatásaik miatt a ezek a hormonok a férfiak egészségét rontják, a nőkét viszont javítják hosszú távon.

(Borítókép: Résztvevők az Őszirózsa Nyugdíjas Klub hagyományőrző tollfosztásán a Zalaegerszeghez tartozó Botfa közösségi házában 2019. január 19-én. Fotó: Varga György / MTI)