A űrkutatók régóta értetlenül álltak az előtt, hogy az Apollo-űrhajósok által a Holdon beüzemelt hőmérők miért regisztrálták a felszín jelentős, 3 Celsius-fokot is meghaladó melegedését. Több évtizednyi tanácstalanság után végül kiderült, hogy a jelenségért maguk az asztronauták a felelősek - az ember láthatóan képtelen megállni, hogy megemelje az égitestek hőmérsékletét. Ha a Nyugalom Tengere (Mare Tranquillitatis, az Apollo-11 leszállóhelye a Holdon) valóban tenger lett volna, valószínűleg sikerült volna megemelnünk a vízszintjét is.

Az 1971-ben, illetve ‘72-ben landolt Apollo-15 és 17 űrhajósai hőáramlási kísérleteket végeztek a Holdon, ehhez pedig rendkívül precíz hőmérőket installáltak a hold talajába (most ne kezdjünk azon vitatkozni, hogy növényzet nélkül létezhet-e talaj). Mindkét küldetés asztronautái két-két lyukat fúrtak a kísérlethez, amelyek mélysége 1 métertől 2,3 méterig terjedt. A furatokba üvegszálas csöveket illesztettek, majd a csövön belül különböző mélységekben platina hőmérőkkel regisztrálták a hőmérsékletet. Az eszköz közel valós időben közvetítette az adatokat a Földre.

Az űrhajósok rendben hazajöttek, a hőmérők viszont tovább üzemeltek a Hold kőzeteinek felső rétegeiben. Valószínűleg hamar el is felejtették volna őket, hacsak évekkel később, 1975-ben ne jelezték volna, hogy a hőmérséklet meredek emelkedni kezdett. A kutatóknak fogalmuk sem volt, hogy mi okozhatta a jelenséget. Noha hipotézisként már akkor felvetődött, hogy valamilyen módon az űrhajósok tevékenysége állhat a hátterében, a tényleges mechanizmusra nem jöttek rá. Ezért sok más lehetőséget is számba vettek, így a Hold pályájának megváltozását, a Földről kiindult sugárzást vagy a szonda alkatrészeinek túlmelegedését.

A rejtély megoldásához több mint negyven évet kell előreugranunk az időben, a Texasi Műszaki Egyetem munkatársainak tavalyi tanulmányáig. Ők több mint 400, eddig nem elemzett IBM 7 Track mágnesszalagtekercset néztek át, amelyeken a Holdról 1975 tavaszán beérkezett hőmérsékleti adatokat rögzítették. Az adatok alapján már egészen biztosak abban, hogy valóban az űrhajósok szúrtak el valamit, és ők okozták a tapasztalt 1,6-3,5 Celsius-fokos melegedést.

A sekélyebben lévő szondák általában nagyobb hőmérséklet-emelkedést regisztráltak, és gyorsabban is felmelegedtek. Ez arra utalt, hogy a melegítőhatásnak a felszínről kellett kiindulni, és valószínűtlen, hogy természetes okai lettek volna.

A kutatók szerint a rejtély kulcsa egy sötétebb színű holdkőzet, a regolit. Valószínűleg akkor fordították ezeket ki a porból, amikor a holdjáróval kocsikáztak, esetleg amikor a lyukakat fúrták. A sötétebb kőzet több hőt nyelt el a napsugárzásból, és ez okozhatja a felszín felmelegedését.

Ez valójában igen nagy hiba volt a kísérlet szempontjából, hiszen a hőszondák elhelyezésekor megváltoztatták annak a közegnek a hőáramlási jellegzetességeit, amit éppen mérni akartak volna. A jövőbeli küldetések alkalmával mindenképpen figyelembe kell venni ezt a hatást is, bár a Marson valószínűleg ez nem lesz probléma. A bolygónak ugyanis van némi légköre, ami képes szabályozni a felszíni kőzetek hőmérsékletét.

Persze az egész valószínűleg csak átverés, hiszen mi, beavatottak, tudjuk, hogy nem is volt holdraszállás.