Amikor 1431. május 20-án Rouenban máglyán megégették Jeanne d'Arcot (Szent Johannát), az őt elítélő hatóságok joggal számíthattak rá, hogy ilyen könnyen nem szabadulnak meg a még akkor is csak 19 éves lánytól. Ezért, miután leégett a máglya, a hamu közül kiemelték az elszenesedett holttestet, és újra elégették. Aztán a biztonság kedvéért még egyszer. Végül, amikor már valóban csak hamu maradt belőle, azt a Szajnába szórták, hogy megelőzzék a mártírrá vált Jeanne hamvait felkereső zarándokok tömeges vándorlását, illetve az ereklyevadászok mesterkedéseit. De a pletykák a számos szemtanú ellenére azonnal szárnyra keltek. Kevesen voltak képesek elhinni, hogy Jeanne d'Arc valóban meghalt, és ezzel egy egész csalóiparág megszületéséhez teremtettek lehetőséget.

Voltak történetek arról, hogy valójában egy másik nőt égettek meg a máglyán, miközben az igazi Jeanne megszökött. Mások tudni vélték, hogy valóban az igazi Jeanne-t kötözték a máglyához, de az Úr sértetlenül kiemelte a halál torkából. Ne feledjük, a középkorban vagyunk, ahol a hírközlés korántsem volt olyan hatékony, mint manapság, az embereknek pedig ritkán voltak első kézből szerzett információik a falujuk határán túlról.

Jeanne d'Arc-ot már életében is vallásos áhítat lengte körül. Általánosan szentnek tartották a francia közemberek, így nem esett nehezükre elhinni, hogy sértetlenül megúszta a máglyát, vagy pedig feltámadt halottjaiból. Ezért amikor több fiatal nő is azzal jelentkezett, hogy ő maga Jeanne d'Arc (vagy Jeanne reinkarnálódott alakja), a fejlemény igazából cseppet sem mondott ellent az emberek hitbéli meggyőződésének.

A csalóknak (vagy esetleg őszinte téveszmékkel küzdő hölgyeknek) azon sem kellett sokat gondolkodniuk, hogy hogyan kell Jeanne-ként viselkedni, hiszen közszájon forogtak a lány életével kapcsolatos csodás történetek. Így elég volt néhány közismert látomást felidézniük, amelyet Johanna állított magáról, és máris autentikus újjászületésnek lehettek tanúi a hinni akaró kisemberek.

Az imposztorok többségének sikerült némi figyelmet és vagyontárgyakat szereznie Jeanne-t játszva, de csillaguk hamar a horizont alá bukott. Volt közöttük azonban egy olyan ál-Jeanne d'Arc, aki szinte tökélyre fejlesztette a szerepet, és hosszasan volt képes újabb és újabb ajándékokat kicsalni a rajongókból. Az eredeti neve Claude des Armoises volt (későbbi férje után), és négy teljes évig tudott átverni mindenkit. Egy hajszálon múlt, hogy magát VII. Károly francia királyt is sikerüljön megtévesztenie.

Armoises nem volt kezdő az imposztorkodásban,

hiszen karrierjét azzal kezdte, hogy 1435-ben IV. Jenő pápa hadseregében, magát férfinak kiadva harcolt a római felkelők ellen, és meg is ölt két férfit. Ezután látott hozzá a Jeanne d'Arc-ká válás tervének kidolgozásához. A következő évben Armoises Jeanne családjánál kezdte a megtévesztő hadműveletet. Meggyőzte a mártír két bátyját arról, hogy valóban ő a halottnak hitt húguk. Nem egyértelmű, hogy a két férfi tényleg hitt neki (bár a beszámolók szerint hasonlított Jeanne-hoz), vagy csak felfogták, hogy nagy pénz lehet az ügyletben, mindenesetre nyilvánosan kijelentették, hogy meggyőződésük szerint a jövevény valóban Jeanne d'Arc.

Claude alapos munkát végzett: rövidre vágta a haját, férfiruhát hordott, és folyton vallásos példázatokban beszélt - pont mint az eredeti Jeanne. A példázatok nagy szolgálatot tettek, amikor ellenőrizhető tények helyet ködösítenie kellett a történetét illetően.

Az igazi Jeanne két bátyja, Pierre és Jean felkarolták a hölgyet, és turnézni kezdtek vele Északnyugat-Franciaországban. Bemutatták őt nemeseknek, akik az esetek többségében le voltak nyűgözve a feltámadt szent közelségétől, és bőkezűen támogatták az ügyét pénzzel, paripával és ékszerekkel (Armoises, Jeanne-hez hasonlóan, remekül lovagolt, és ez újabb hitelességet kölcsönzött történetének). A kezdeti sikereken felbuzdulva az ál-Jeanne-nal kiléptek a nemzetközi porondra is, különösen sikeresek voltak a német területeken. A legbőkezűbb támogatójuk Virneburg grófja lett, aki beleszeretett Claude-be (Jeanne alakjában), és a lány korábbi hadászati tapasztalataiban bízva

Kölnben aztán forró lett Claude lába alatt a talaj, amikor kissé túltolta a szerepét. Nem volt elég, hogy férfiruhában járt mindenhol, de a kocsmákban is meglehetősen szemérmetlenül viselkedett: ivott és káromkodott, idegen férfiakkal táncolt. Sőt, bűvészkedett is, eltört üvegtárgyakat és elszakított rongydarabokat illesztett újra eggyé. Az egyházi hatóságok boszorkányságért akartak eljárást indítottak ellene, de még idejében kereket tudott oldani.

Franciaországban azonban továbbra is jövedelmező elfoglaltság volt a Jeanne d'Arc-megszemélyesítés, így Claude sikeresen hozzáment egy nemeshez, akinek két gyereket is szült. 1439-ben Orleans-ban is megjelent, a városban, amely az eredeti Jeanne-t híressé tette. Itt is elhalmozták ajándékokkal és pénzzel, sőt világra szóló ünnepségeket is rendeztek a tiszteletére,

Claude hírneve ekkorra már egészségtelenül nagyra nőtt, és ez felkeltette VII. Károly figyelmét is. Magához rendelte hát a király az imposztort, hogy próbára tegye valós identitását. A király maga helyett egy hasonmást küldött a találkozóra, de Claude rájött a csalásra, és ez hajszál híján meggyőzte a királyt. Amikor azonban az uralkodó egy Jeanne-nal közösen őrzött titkukról kérdezte a nőt, az térdre hullott előtte, és bevallott mindent.

Talán őt magát is meglepte, hogy a király nem büntette meg, csupán hazaküldte a férjéhez, ahol békében élhette élete hátralévő részét. Nem volt ilyen szerencsés egy másik ál-Jeanne d'Arc. Néhány évvel Claude lelepleződése után Jeanne de Féronne is azzal próbálkozott, hogy ő az újjászületett orléans-i szűz. Gyorsan lebukott, és hamis vallomástételért, illetve egy pap megsértéséért pellengérre állították.