A szagok kémiája a Ma is tanultam valamit kiapadhatatlan témája, írtunk már az öregemberszagról, az eső, az ázott kutya, a világ legbüdösebb gyümölcse, vagy akár a szalonna szagáról (amelynek a hüvelyváladékhoz is van köze). Így megdöbbentő, hogy mindeddig nem került sorra a sokak által legfinomabbnak tartott illat, a könyvek szaga. Ki ne emlékezne, amikor a nyolcvanas években Bécsben járt rokonok több száz oldalas Quelle- és elektronikaicikk-katalógusokkal tértek haza, és azokat kinyitva feltárult a Nyugat illata?

A ritkaságszámba menő, jó szagú kiadványokon szocializálódottak számára egy-egy magazin exkluzivitásához különösen kellemes illatuk, a közmondásos nyomdaszag is elengedhetetlen. De a régi könyvek illata is bódító, sokan a szaguk miatt keresik fel gyakran az antikváriumokat. Mit teszi ilyen ellenállhatatlanná a könyveket az orrunk számára?

Ahogy minden illat, a könyvek szaga hátterében is számos illékony kémiai vegyület áll, amelyek az orrüregünkben lévő megszámlálhatatlan szaglóreceptor némelyikéhez képesek kötődni, ezzel kialakítva a szagérzetet. Ahhoz, hogy megállapíthassuk, hogy a sok ezernyi különböző molekula közül melyek játsszák a főszerepet az illat kialakításában, érdemes végigkövetnünk a könyv készítésének fázisait a papír előállításától a borító nyomtatásáig.

De a kérdés megválaszolása még így sem egyszerű. Az új könyveknél azonnal több száz lehetséges vegyület okolható az illatért, de ezek összetétele kötetről kötetre más és más. Szinte nincs két olyan könyv (de két olyan nyomda teljesen biztosan nem létezik), amelyben pontosan ugyanazokat az anyagokat használták volna a készítéskor.

Mégis közelebb juthatunk a megoldáshoz, ha az illat három lehetséges forrását külön-külön vizsgáljuk meg. Az érzékelt szag származhat a papírból, a nyomtatáshoz használt tintából, illetve a kötéskor alkalmazott ragasztókból. A papírgyártás rengeteg különféle vegyületet igényel (mondhatnánk „vegyi anyagot” is, de mivel minden anyag vegyi, ez nagy hülyeség lenne), és akkor még nem számoltunk az alapanyagok saját illatával.

A legtöbb papírt farostból gyártják, de pamutból vagy egyéb textíliákból is készülhet. Sok adalékanyag a rostok fellazítását, részleges oldásukat szolgálja, így például a nátrium-hidroxid. Ettől az erős lúgtól megemelkedik az alapanyag pH-ja, és a vízzel megtelő rostok megduzzadnak. Így több vizet, és vele együtt más adalékanyagokat képes felvenni. Ezen adalékanyagok közül számos illékony van, amelyek ilyenformán hozzájárulhatnak a papír illatához. Ugyanez igaz a tintára és a ragasztóra is. Utóbbi anyag az esetek jelentős részében polimer, tehát rövid szerves molekularészletekből felépülő láncokat alkot.

így nem is sanyargatta magát sok kémikus azzal, hogy a szag forrását kutassa. Ennél - meglepő módon - sokkal többet tudunk a régi könyvek illatáról, amelyet számos tanulmányban vizsgáltak már. A tudományos érdeklődés hátterében a kultúrtörténeti érdekesség mellett az áll, hogy a régi könyvekből felszabaduló illatanyagok elemzésével következtetni lehet az antik könyvritkaságok állapotára is.

A régikönyv-szagot a kötetben lévő vegyületek fokozatos lebomlása, és a bomlástermékek kipárolgásai okozzák. A papír tömegének jó részét a cellulóz, illetve a lignin adják - annál jobb minőségű a papír (és így annál kevésbé sárgul be idővel), minél kevesebb benne a lignin. A lignin bomlása savas vegyületeket termel, amelyek ezután lebontják a cellulózt is. A modern papírokból a gyártás során kémiai eljárással kivonják a lignint, hogy ezzel növeljék meg a papír élettartamát.

rengeteg illékony molekulát termel, amelyek mind hozzájárulhatnak a régi könyvek jellegzetes illatához. Van közöttük néhány, amelynek szerepe már bizonyított is. Ilyen például a benzaldehid, amely mandulára hajazó jegyeket kölcsönöz a régi könyvnek, a vanilin vaníliaillatot áraszt, az etil-benzol és a toluol édes illatú, a 2-etil-hexanol pedig virágos motívumokkal gazdagítja az illatkompozíciót - hogy a bennfenteskedő parfümreklámok terminológiáját alkalmazzuk.

Mindezeken felül van egy molekula, a furforol, ami különösen alkalmas arra, hogy segítségével meghatározzuk a kötet korát és lebomlásának fokát. A 19. század második felében kiadott könyvek egyre több furforolt árasztanak magukból, minthogy a század közepén jelentős technológiai változás ment végbe a könyvkiadásban.