Micimackó a Disney legjövedelmezőbb karaktere (főként a minden elképzelhető használati tárgyra nyomtatott karakterek bevételei miatt), és a legutóbbi élő szereplős feldolgozások óta azt is sokan tudhatják, hogy Alan Alexander Milne a kisfia, Christopher Robin (vagyis Róbert Gida) plüssmackójáról mintázta. Az azonban már kevésbé közismert, hogy honnan kapta a plüssmackó a nevét. A karakter eredeti elnevezése (Winnie-the-Pooh) sok angol rajongót is fejvakarásra késztet, hiszen egyáltalán nem utal Micimackó csekély értelmű medvebocs mivoltára. Nos, a Pooh egy hattyútól ered, amit Christopher Robin megkedvelt egy parkban, és valamiért így nevezte el (bár a szó másrészről kakit is jelent). Sokkal érdekesebb azonban a Winnie tag. Ez a Winnipeg rövidítése, és a londoni állatkert egyik fekete medvéjére utal, ami egyáltalán nem a szokványos módon került a Regent's parki állatkertbe.

A történet a kanadai Ontario tartományban lévő, egyáltalán nem jelentős, szinte kizárólag favágók lakta városka, White River vasútállomásán kezdődik. 1914. augusztus 24-e van, a kanadai önkéntesek első csoportjait indítják vonaton a kiképzőközpontokba, hogy kisvártatva az első világháború európai hadszíntereire szállítsák őket. Itt száll le a Winnipegből egy quebeci laktanyába tartó vonatról Harry Colebourn hadnagy, hogy kinyújtóztassa tagjait.

Colebourn ekkor 27 éves. Birminghamben született, és azért vándorolt Kanadába, hogy ott állatorvoslást tanuljon, hiszen kicsi kora óta odavolt az állatokért. Miután 1911-ben el is végezte az ontariói állatorvostudományi egyetemet, el is helyezkedett az akkoriban gyorsan fejlődő Winnipegben, mint a mezőgazdasági minisztérium hatósági állatorvosa. Minden esélye megvolt arra, hogy eseménytelenül boldog életet éljen az állatok és természet közelségét élvezve. Aztán kitört az I. világháború, és sok millió más fiatalemberhez hasonlóan

Alig pár nappal a hadüzenet után, az elsők egyikeként csatlakozott önkéntesként a hadsereghez, és állatorvos tisztként állt szolgálatba. Talán furcsa lehet, az állatorvos pozíció a seregben, de gondoljunk bele: ekkor még a lovasság az egyik legfontosabb hadnem volt, a lovak karban tartásához pedig rengeteg állatorvosra volt szükség.

Így érkezett hősünk White Riverbe, ahol a peronon meglátott egy kis feketemedve-bocsot, amelyet egy prémvadász kínált eladásra a háborús mozgósítás miatt a városon áthaladó tömegeknek. A prémvadász elmondta, hogy a medve anyját megölte, de őt magát nem volt szíve lelőni (meg persze az érte élve remélt ár sem volt elhanyagolható érv). Meg is alkudtak 20 dollárban, ami egyáltalán nem volt kevés pénz, az inflációval számolva, mai áron nagyjából 95 ezer forintot ér. Colebourn a macival együtt szállt vissza a vonatra. Nem biztos, hogy reálisan mérte fel a helyzetet, miszerint ő akkor egy katona volt, aki éppen a világháborúba készült menni harcolni.

Mindenesetre a bocsot Winnipegnek nevezte el a lakóhelye után. Miközben gazdája a Valcartier városban lévő kiképzőtáborban gyakorlatozott bajtársaival, Winnipeg (barátainak Winnie) hozzászokott a tábori léthez, rutinosan mászott fel a sátorpóznákra, és Colebourn ágya alatt aludt. A katona különféle trükkökre is megtanította alma, sűrített tej és kukoricaszirup segítségével. A medve érthető módon nagy népszerűségre tett szert, és az ezred kabalaállata lett.

Emiatt senkinek nem okozott gondot, hogy Winnie az ezreddel együtt áthajózott az óceánon az SS Manitou hajó fedélzetén. A Salisbury közelében töltött héthetes kiképzést követően, amikor megérkezett a parancs, és Colebournt a nyugati frontra rendelték, a katona belátta, hogy ott aztán már tényleg nem tudna mit kezdeni egy medvével. Ezért elvitte a londoni állatkertbe, ahol épp akkor nyitották meg az új medvekifutót.

Ezt az ígéretet úgy tette, hogy arra számított, a háborút néhány hónap alatt letudják, és igazából az egész csak egy emlékezetes kaland lesz (hiszen ezt harsogta a propaganda). A következő években aztán élesben tapasztalta meg vérfürdőt, főként a lovak tömeges és kínszenvedéssel teli halálát. Amikor kapott pár nap szabadságot a frontról, mindig meglátogatta Winnie-t az állatkertben, az állat pedig ugyanolyan kezes maradt, mintha sosem váltak volna el. A gondozók ódákat zengtek a medvéről, ami nem csoda, hiszen gyakorlatilag háziállatként került az állatkertbe.

Amikor 1918-ban véget ért a háború, Winnipeg már felnőtt medve volt, és London-szerte híressé vált. Így Colebourn végül nélküle utazott haza, és Winnipegben nyitott egy kis állatkórházat. Winnie gyermekrajongói között pedig volt egy kisfiú, Christopher Robin Milne, aki újra és újra kikönyörögte apukájától, hogy látogassák meg a medvét, amit kanállal lehetett sűrített tejjel etetni.

A történet folytatása jól ismert. Miután megjelentek a Micimackó-történetek, Winnie híresebb lett, mint valaha. Amikor 1934-ben, húszéves korában elpusztult, a hír körbefutott a világon. A koponyáját a brit Királyi Sebészkollégiumnak adományozták, és szobrot állítottak neki és egykori gazdájának mind Londonban, mind Winnipegben.