Noha messze nem a Titanic katasztrófájában haltak meg a legtöbben a tengeren, a hajó mégis több mint száz éve nem engedi el az emberek képzeletét. Talán a hajó első útját övező médiakampány, talán az elsüllyeszthetetlenség mítoszának csúfos bukása az oka, de a Titanickal kapcsolatos minden apró történet, illetve a hajóról származó legjelentéktelenebb tárgyak is milliókat ejtenek ámulatba. Mi is írtunk már a részeg pékről, aki utolsóként hagyta el a hajót (élve); a hajó elfeledett második katasztrófájáról; a katasztrófa egyetlen, megszégyenült japán túlélőjéről; a nőről, aki túlélte a Titanic, a Britannic és az Olympic elsüllyedését is; illetve a Titanic egyik fűtőjéről, aki még nála is több hajószerencsétlenséget vészelt át élve.

Ha minden apróság előkerülése szenzációként hatott, képzelhetjük, hogy mekkora hír volt a hajó pusztulása szimbólumaként is felfogható tárgy, a hajózenekar vezetője hegedűjének előkerülése. A hangszer a csodával határos módon vészelte át a katasztrófát, de sokakban megkérdőjeleződött az eredetisége. Azonosításához a legmodernebb tudományos módszerek mellett egy szomorú szerelmi történet szolgáltatta a legfőbb támpontot.

A legendás hangszer felbukkanása

A Titanic elsüllyedésének talán legismertebb epizódja, hogy a fedélzeten szolgáló zenekar a legutolsó pillanatig játszott, így próbálva lelket önteni az utasokba és a személyzetbe – akik közül 1500-an vesztek a hullámsírba. A zenekarvezető, Wallace Hartley a megkérdőjelezhető hitelű beszámolók szerint a Songe d'Automne című dalt húzatta a zenekarral, miközben hegedűjét a hóna alá csapta. Az összes zenész az óceánban lelte halálát. A következő napokban sok áldozat mellett Harley teste is felbukkant a víz színén, és a 224-es sorszámot adták neki. 10 napot töltött a tenger alatt, és a jegyzőkönyvben nem említették, hogy nála lett volna a hegedűje vagy a vonója. Mindenki levonta a nyilvánvaló következtetést: az ereklyét elnyelte az óceán.

Persze e cikk nem született volna meg, ha itt nem egy azonban következne. Majdnem száz évvel később, 2006-ban egy brit aukciósház vezetőjét furcsa történettel hívta egy férfi, aki azt állította, hogy az édesanyja padlásán sok olyan tárgyat talált, amely egy Titanichoz kapcsolódó tárgyak gyűjtőjét biztosan érdekelheti. Felkeresték az illetőt, aki sok, állítása szerint Hartley-hoz köthető tárgyat mutatott, például kottákat, és egy W. H. H. (Wallace Henry Hartley) monogrammal ellátott bőr kézitáskát. De ezek említésre sem voltak méltók a Titanic-rajongók Szent Gráljához képest: a padláson ugyanis ott pihent egy ütött-kopott hegedű, melyhez egy ezüstlemezt erősítettek ezzel a felirattal:

Wallace-nak eljegyzésünk alkalmából, Mariától.

A régiségkereskedő szíve persze majd kiugrott a mellkasából, hiszen bár évek óta Titanic-témájú tárgyak eladásával foglalkozott, az összes értéke nem ért volna fel ezzel a hegedűvel – különösen akkor, hogyha Hartley ezen a hangszeren játszott a süllyedés közben. De, ahogy Carl Sagan tudós-ismeretterjesztő mondta, a rendkívüli állítások rendkívüli bizonyítékokat igényelnek, így még hét évnek kellett eltelnie, mire beigazolódott a hegedű eredete.

Gyanús volt, hogy mégse veszett oda

Az évtizedek során a Titanic-emléktárgyak gyűjtői és a kincsvadászok sajátos szubkultúrát hoztak létre, és e közösség legvágyottabb ékköve kétségtelenül a Hartley-hegedű volt. Egyesek hittek abban, hogy valaki „megmentette” (értsd: ellopta), a legtöbben azonban meg voltak győződve arról, hogy elveszett. Viszont mindenki hinni akart az ellenkezőjében. A katasztrófa után négy újságcikk is megjelent, amelyek azt állították, hogy a zenészt a testére szíjazott hegedűvel együtt találták meg, de a hivatalos jegyzőkönyvben erről szó sem volt (aszerint csak egy töltőtoll, némi pénz és egy cigarettatárca volt a zenekarvezetőnél).

Persze gondolhatnánk a cikkeket egyszerű hírlapi kacsának is, csakhogy Hartley menyasszonya, Maria Robinson 1912 júliusában írott naplóbejegyzésében feljegyezte magának, hogy köszönje meg a hatóságoknak, hogy visszajuttatták hozzá vőlegénye hegedűjét. A történetet még drámaibbá teszi, hogy

A hegedű túlélése a jegyzőkönyv ellenére azért is lehetségesnek tűnt, mivel a rengeteg áldozat még sokkal több személyes tárgyait begyűjtő mentőcsapatok ezer más esetben is pontatlanul vették fel ezeket a jegyzőkönyveket. Így könnyen előfordulhatott, hogy egy-egy értékesebb tárgy valahogy elkerülte a hivatalos nyilvántartásba vételt.

A legmodernebb módszerekkel igazolták

A hegedű előkerülése után a kutatók egészen pontosan felderítették a hangszer későbbi sorsát. Maria Robinson 1939-ben halt meg, ingóságait testvére, Margaret örökölte. Ő elajándékozta a hegedűt a helyi Üdvhadsereg egyik zenészének, aki továbbadta egy női diákjának, aki a II. világháborúban a légierő női kiegészítő alakulatánál szolgált, és később így írt a hangszerről:

A hegedű sérült, és nem lehet játszani rajta, mivel eseménydús élete volt.

A hangszert a hölgy majdnem 75 évig őrizte, és az ő fia volt az, aki eladásra kínálta fel a tárgyakat anyja halála után. A történet szép, és sokan akartak hinni benne, de semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá azt, hogy a padláson talált hegedű valóban az volt, amellyel Hartley a habok közé vetette magát. Itt jöttek a képbe a bűnügyi helyszínelők módszereit bemutató sorozatokból ismert eljárások.

A brit bűnügyi helyszínelők nyomelemző szakértője a hangszer vizsgálatával megállapította, hogy az valóban eltöltött valamennyi időt a sós vízben. Ezután a hegedű és a kézi táska fém részeiből vett minták korrodáltsági állapotát összevetették más, igazoltan a Titanicról származó tárgyakéval, és ez is egyezett. Még a hegedűn talált moszatmaradványokat is megpróbálták összevetni az Atlanti-óceán északi részén élő algákkal, de e vizsgálat eredményei nem voltak egyértelműek.

Eddig nem találtak olyan bizonyítékot, amely kizárta volna a történet igazságát, de itt még nem volt vége. A kézi táska szíja elég hosszúnak bizonyult ahhoz, hogy Hartley a segítségével magához köthette, és talán benne menthette a hegedűt. Az ezüsttáblácskát megvizsgálta egy ékszerszakértő, és úgy találta, hogy azt nem távolították el, illetve nem az utóbbi időben erősítették a hegedűre. Még CT-felvételt is készítettek a hangszerről, és minden arra utalt, hogy a hegedűt a 19. században készítették, a hozzá használt ragasztó nem oldódik tengervízben, egyébként pedig egy teljesen átlagos, olcsó német tömegtermék – pont olyan, mint amilyet egy hajókon zenélő, közepesen sikeres zenész megengedhet magának.

Végül 2013-ban a régiségkereskedő és társai elhitték, hogy a hegedű igazi, és megjárta a Titanic hullámsírját. Addigra már több tízezer dollárt költöttek el a különféle vizsgálatokra. Végül 2013. október 19-én bocsátották árverésre a hegedűt 50 fontos (viccnek szánt) kikiáltási áron. Végül 1,1 millió fontot (408 millió forintot) adtak érte, és a kézitáskán is kerestek még további 20 ezret. A vevő névtelen kívánt maradni, de annyit tudni lehet róla, hogy férfi és az Egyesült Királyságban él. Soha egyetlen Titanichoz köthető tárgy sem ért el hasonlóan magas vételárat.