Erdélyi fegyvermester volt a rakétatudomány atyja

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Ha modern rakétatudományról, annak történetéről esik szó, a történészek nagy egyetértésben négy nevet emlegetnek, mint a modern rakéták atyjai: Robert H. Goddard, Hermann Oberth, Robert Esnault-Pelterie és Konsztantyin Ciolkovszkij. Elméleti, mérnöki munkásságuk a 19-20 század fordulója körül nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az emberiség az elmúlt évtizedekben eljutott az űrbe, a Holdra léphetett, és szondáival eljutott a Naprendszer legtávolabbi vidékeire, sőt, azokon is túl.

Azt természetesen botorság lenne állítani, hogy csak ők négyen járultak hozzá az űrkutatás sikereihez, ugyanis kétségkívül élt és alkotott előttük és utánuk is egy sor nagyszerű elme, akik mind hozzátették a magukét. A mi szempontunkból mind közül a legizgalmasabb egy olyan tudós, akinek létezéséről, életéről, munkásságáról az 1960-as évekig nem is nagyon volt tudomása a technikatörténeti kutatóknak. Hogy miért izgalmas? Mert szegről-végről magyar vonatkozású szereplője a rakétatudósok arcképcsarnokának.

Conrad Haas (hívhatnánk akár Haász Konrádnak is) személye nagyjából az 1960-as évek óta ismert a történészek előtt, ekkor került elő a nagyszebeni irattárból egy olyan XVI. századi kötet, amiből egy tehetséges és jó műszaki érzékkel rendelkező rakétamérnök alakja bontakozik ki előttünk. A javarészt Conrad Haas által írt német nyelvű Kunstbuchra Doru Todericiu technikatörténész bukkant rá: a 400 oldalas, három különböző szerző által, különböző időszakokban írt kötet harmadik része egy 203 oldalra rúgó gazdagon illusztrált könyv, amiből az derült ki, hogy az osztrák hadimérnök sikerrel alkalmazta az általa tervezett harang alakú fúvókát és a többfokozatú rakétatechnikát.

Conrad Haas (kb. 1509-1579) nagy valószínűséggel Dornbach-ban (ma Bécs része) született, bajor gyökerekkel bíró családba, fiatalkori éveiről azonban szinte semmit nem tudni. 1529 körül költözött Erdélybe, mivel I. Ferdinánd magyar király csapatainak tagjaként odavezényelték a törököktől fenyegetett erdélyi szász közösség megsegítésére. 1551-ben Báthory István későbbi erdélyi fejedelem hívására Nagyszebenbe ment és a szász központ fegyvermestere, egyben gondnoka és pénztárosa is lett. Ez idő tájt - valamikor 1529 és 1569 között írta a Kunstbuch-ot, amiben főleg rakéták és tűzijátékok működésével, fegyverként való alkalmazásukkal foglalkozik. (Érdekes, hogy a fentebb említett Herman Oberth német fizikus is Nagyszebenben született, és fiatalkorában ott írta rakétatechnikai alapműveit, a Die Rakete zu den Planetenräumen (Rakéta a világűrbe, 1922) és Wege zur Raumschiffahrt (Utak az űrhajózáshoz, 1929) című könyveket.)

A középkori hadmérnök feladata a raktárak, szerszámok és a fegyverek felügyelete volt, és fegyvermesteri tevékenysége részeként foglalkozott a rakéták fejlesztésével, hogy a török sereg támadásaira készülő pattantyúsok (a tüzérek elődei), minél hatásosabb eszközöket tudhassanak arzenáljukban. A tűzijátékok a kora középkori Kína szórakoztató látványosságából a puskapor, a pirotechnika, a lőfegyverek fejlődésével Európában már csatákat eldöntő haditechnikai eszközök lettek, Haas idejében a rakétákat leginkább jelzőeszközként, iránymutatóként, tűzgyújtóként használták, és a fő feladatuk az volt, hogy a lehető legmagasabbra jutva fejtsék ki tüzes hatásukat.

Conrad Haas a Kunstbuch-ban tehát két olyan fejlesztést is bemutatott, amikre több száz év múlva már bevált űrhajózási, rakétatechnológiaként tekintünk. Haas a leírtak szerint azt találta ki, hogy sokat segít a rakéta működésében, ha a rakétatest - azaz a puskaporral töltött papírcső – aljára egy kis harang alakú fémfúvókát erősít. Kísérleteivel azt igazolta, hogy ilyenkor a lángsugár egyenletesen fúvódik hátra, stabilabb, hatékonyabb lesz a hajtómű. Napjaink kémiai elven működő rakétái mind ilyen harang alakú fúvókákkal rendelkeznek.

Haas mai szemmel nézve legfontosabb ötlete az volt, hogy nagyban növeli a rakéták teljesítményét, azaz magasabbra tudnak jutni, ha három részből állítják össze a rakétát: a legalsó a magasba emeli a szerkezetet, majd miután elfogy a töltete és az égés eléri a másodikat, meggyújtja azt és leválik. Hasonlóan indul be a harmadik fokozat is, de mivel a levált első és második rakétalépcsőt már nem kell hordoznia, ezért magasabbra juthat, mintha a hármat egymás mellé erősítve, egyszerre gyújtanák be.

Rajzaiból az tűnik ki, hogy az első rakétafokozat hosszúkás volt és annak belsejében kapott helyet a teljes második és harmadik lépcső, ez utóbbi orrkúpjában a robbanótöltet. Haas-t szemmel láthatóan több területen is érdekelte az űrutazás lehetősége: a háromfokozatú rakéta mellett olyan eszközt is tervezett, amivel embert is föl lehetett volna lőni, kísérletezett szilárd és folyékony hajtóanyagokkal (nem vicc: pálinkával), illetve ezek keverékével, rakétát stabilizáló deltaszárnyakkal, valamint rajzai közt találni olyasmit, ami leginkább egy űrhajó vagy űrállomás vázlatos rajzára emlékeztet.

A történelmi pontosság kedvéért el kell mondani, hogy nem Haas volt az első, aki többfokozatú rakétákkal kísérletezett, Kínában már az 1300-as években használtak kétlépcsős tűzijáték-rakétát, később, a XIV. században egy koreai hadimérnök is előállt hasonló elven működő eszközzel, de az osztrák Haas találmánya az, ami leginkább tekinthető a mai rakéták igazi előfutárának, döbbenetes hasonlóságot mutatva az 1969-ben végül a Holdra embert juttató Saturn V rakéták felépítéséhez.

A nagyszebeni rakétamester egyébként azt szerette volna, ha találmányait békés célokra használják, nem volt híve a konfliktusok fegyveres rendezésének, ellenezte a háborúkat. Conrad Haas életrajzát az ugyancsak nagyszebeni származású Hans Barth írta meg 1983-ben Németországban, de csak 2005-ben adták ki. A szebeni Haas-kéziratokat a bukaresti nemzeti archívumban őrzik.

Források: