Ha hajókatasztrófára gondolunk, mindenkinek azonnal a Titanic vagy a Lusitania elsüllyedése ugrik be. Ugyan a két szerencsétlenségben összesen közel 2700 ember veszett a habokba, még együtt se közelítik meg a német Wilhelm Gustloff óceánjáró katasztrófáját.

A turistahajóból lett kórházhajóból lett barakkból lett mentőhajót egy szovjet tengeralattjáró süllyesztette el a Balti-tengeren a második világháború vége felé; a tízezer utasból és a legénységből mindössze 1200 menekült meg.

1936-ban Hitler úgy döntött, hogy a Német Munkafront és úgy általában a dolgozó nép megérdemel egy kis kikapcsolódást, úgyhogy elindult az Örömben az Erő program, ami a hű munkásoknak volt hivatott szórakozáson át erőt adni. Ez főleg fizikai kikapcsolódást és programokat jelentett (erre épült a híres turistaparadicsom, Prora is), és fontos volt a programban az osztályok hiánya, az egyenlőség. A program flottájának első hajóját, a Wilhelm Gustloffot 1937-ben nagy ünnepség közepette engedték vízre Hamburgban, maga Adolf Hitler jelenlétében, teljes horogkeresztes pompában. Turistahajó-karrierje alatt nagyjából 65 ezer német munkást szállított és üdültetett. A 208,5 méteres, 25 ezer tonnás hajó 1938-ban indult első útjára a Földközi-tengerre.

A 400 fős legénységű, 1500 utast szállító hajó parancsnokságát Friedrich Peterson vette át, aki a hajó elsüllyedéséig töltötte be a posztot.

A meggyilkolt svájci nemzetiszocialista politikusról elnevezett Gustloff felettébb változatos karriert futott be. 1938-ban például a fedélzetén szavazhattak az Egyesült Királyságban élő németek és osztrákok Ausztria elfoglalásáról. 1939-ben az Örömben az Erő program több hajójával együtt Spanyolországból vitt haza német katonákat a polgárháború után, és a háború kitörésével teljesen katonai fennhatóság alá került. 1940 novemberéig kórházhajóként szolgált a Balti-tengeren, utána pedig a lengyelországi Gdynia kikötőjében tengeralattjárón szolgáló matrózok és katonák szállása volt.

A végzetes mentőakció

Ahogy közeledett a háború vége (és a Vörös Hadsereg), egy nagy, Dunkirk jellegű akcióval a német vezetés rengeteg – egyes becslések szerint kétmillió – embert evakuált keletről. Az akciót Hannibál-hadműveletnek keresztelték, és a Gustloffhoz hasonló óriáshajóktól a halászhajókig mindent bevetettek a mentésben. Ez jó morálfokozó volt, így a korabeli újságokban nem is nagyon írtak a Gustloff elsüllyedéséről.

Január 30-án a hatalmas hajóra körülbelül 10 000 embert tereltek fel, civileket és fegyveres katonákat egyaránt. Nem sokkal dél után elhagyta a kikötőt egy többhajós konvoj tagjaként, de kettő visszafordult mechanikai hibák miatt, így végül csak egy torpedónaszád, a Löwe kísérte. A kapitány az első tisztjére nem hallgatva nem a part mentén haladt, hanem kihajózott mélyebb vizekre, ahol tudta, hogy nincsenek aknák. Arra hivatkozva, hogy sokat állt a hajó a kikötőben, nem mert 12 csomónál (22 km/h) gyorsabban menni, hiába tanácsolták neki hogy menjenek gyorsabban, hogy egy tengeralattjáró se tudja őket utolérni.

Este hatkor táviratot kapott a kapitány, hogy egy aknakereső konvoj tart feléjük, így felkapcsolta a lámpákat, hogy elkerülje az ütközést. Utólag mind a Gustloff, mind a Löwe rádiósai tagadták, hogy ők kapták volna az üzentet, így akár szabotázs is lehetett, mivel nem jött semmiféle konvoj. Ezzel szemben a közelben lapult a szovjet S-13-as tengeralattjáró Alexander Ivanovics Marinesko parancsnoksága alatt. A kapitány nem sokkal korábban hadbíróság elé került, mert egy újévi tivornya közben egy svéd hölggyel töltötte az éjszakát, így megörült, hogy végre valami németre lőhet, amivel hőssé válhat.

Aznap este Hitler beszédet mondott a náci párt tizenkettedik születésnapja alkalmából, amit az egész hajón hangszóróból üvöltettek. Amikor kilenc óra körül a Führer a beszéde csúcspontjára ért, a szovjet tengeralattjáró négy torpedót lőtt ki.

A többi három torpedó viszont célba talált. Az egyik a hajó orrát találta el. A második a medencék mellé csapódott, ahol a Női Haditengerészeti Tartalékosok 373 tagja bújt meg, és a legtöbbjük azonnal szörnyethalt. A harmadik a motor környékén csapódott be, teljesen kiütve az áramot a hajón és mozgásképtelenné téve a Gustloffot. Az egyik torpedó a legénység szállása körül találta el a hajót, így sokan meghaltak, akik a mentést szakszerűen tudták volna vezényelni. Ehhez párosult, hogy a legtöbb mentőeszköz a fedélzethez fagyott a téli hidegben.

Nagyjából 90 percre volt szükség, hogy a hajó teljesen elsüllyedjen. 1239 bejelentett túlélő volt, de soha nem nevezték a tragédiát háborús bűnnek, mert a hajó katonákat és fegyvereket is szállított a civilek mellett. Később, túlélők visszaemlékezései szerint a kormány igyekezett eltussolni az esetet. Ha valaki nyilvánosan beszélt róla, esélyes volt, hogy másnap kopognak az ajtaján, és megkérdezik tőle:

Miért mesélsz történeteket valami hajóról? Ez az egész soha nem történt meg.

A tragédiát könyvben feldolgozta Cathryn J. Prince a Death in the Baltic: The World War II Sinking of the Wilhelm Gustloff című könyvében, ami nagy segítség volt e cikk megírásában. A szépirodalomban Günter Grass is megemlékezett a történetről a Ráklépésben című könyvében, amiről interjút is készítettünk vele.

(Borítókép: Wilhelm Gustloff luxushajó Tilbury-nél 1938. április 10-én. Fotó: Harrison / Getty Images Hungary)