Bedöglöttek a fegyverek, a propellerrel darálta be az ellenséges repülőt
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- Csehszlovák kém lehetett a saját halálát eljátszó brit politikus
- A világ leghalálosabb kertjébe csak saját felelősségre és kísérővel lehet belépni
- 50 éves Lucy, a világ leghíresebb fosszilis popsztárja
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
A második világháború vadászpilótái kétségtelenül egészen elképesztő dolgokon mentek át, elég csak erre a szovjet, vagy erre a brit vadászpilótára gondolni, akik lábak nélkül lettek hősök. Akkora őrültségre ugyanakkor minden bizonnyal kevesen vállalkoztak, mint az az amerikai pilóta, aki egy alkalommal szokatlan módszerrel szedett le egy japán vadászt: szó szerint bedarálta a saját gépének propellerével.
Sárkány ellen sárkányfű
A "szokatlan" jelző kibontásához egészen 1945. május 10-ig kell visszamenni, amikor négy amerikai vadászgép az akkoriban elég veszélyesnek számító Csendes-óceáni légtérben őrjáratozott, durván 4000 méteres magasságban. A csapat vezetője az a Ken Reusser volt, akit azóta is a legsikeresebb tengerészgyalogos pilótaként tartanak számon, de ezúttal nem ő volt a sztori hőse, hanem a kettes számú repülőt irányító Robert "Bob" Klingman.
Klingman a többiekhez hasonlóan éppen az F4U Corsairjének üléséből pásztázta az eget Okinava felett, amikor életre kelt a rádiója: a földi irányítás szólt fel nekik, hogy több mint 3000 méterrel feljebb ellenséges repülőt észleltek, úgyhogy azonnal kezdjék meg a teljes sebességű emelkedést.
Reusseréknek volt elképzelése arról, hogy ki lehet a titokzatos ellenség, azon a héten ugyanis már több szakasz összefutott egy ugyanezen az úton repülő Ki-45-ös japán vadásszal ami a hírszerzők szerint a kamikazéknak gyűjtött információkat amerikai hajókról. Lecsapni ugyanakkor egészen eddig senki nem tudott rá, mert az amerikaiak sem a japán gép magasságát, sem a sebességét nem tudták tartani.
A "Nick" becenéven emlegetett gépnek ezúttal is elég nagy volt az előnye, de az amerikaiak rögtön üldözőbe vették, és Reusser sorozataival sikerült is megfutamítaniuk. Nem is hagyták annyiban a dolgot, üldözőbe vették a gépet, és bár az emelkedést csak Klingman és Reusser gépei bírták, 11 kilométeres magasság fölött végre sikerült lőtávolságba kerülniük.
Ahogy közelebb kerültünk, Reusser elkezdett tüzelni, és hát a japánok is elkezdtek lőni ránk, pár helyen ki is lyuggatták a repülőmet. Az én gépemen teljesen befagytak a fegyverek, és nem is tudtam felmelegíteni őket, de nem akartam futni hagyni az ellenséget, úgyhogy a sebességemet kihasználva próbáltam meg előnybe kerülni.
– mondta később Klingman, aki hamar felismerte, hogy a Ki-45-nek nagyobb a hatótávolsága, ő meg nem tud lőni, úgyhogy itt valami formabontót kell kitalálnia.
Ez aztán sikerült is, Klingman ugyanis a kamikazék ötletét kölcsönvéve egészen konkrétan belerepült az ellenséges gépbe, ami elég nagy őrültségnek hangzik, de végül bejött. Először a gép farkát próbálta meg bedarálni a propellerével, de csak az oldalkormány és a magassági kormány egy részét vagdalta le a, a japán gép pedig továbbra is repült, úgyhogy felkészült a második menetre.
Ezúttal a kormány mellett a hátsó kupola egy részét is sikerült megrongálnia, de a kegyelemdöfést végül harmadik próbálkozásra vitte be, amikor teljesen szétforgácsolta a gép jobb oldalát. Ezzel az akcióval a japán vadász mellett a saját repülőjét is spirálba küldte, de míg ő pár száz méter után visszanyerte az irányítást, az ellenség mindkét szárnyát elveszítve robbant darabjaira pár perccel később.
It's a hell of a way to earn a buck
Az izgalmaknak itt még persze nem volt vége, Klingman gépe ugyanis nem meglepő módon annyira megrongálódott az akció során, hogy teljesen megbolondultak a műszerei. Ezen a ponton már azt se tudta, merre repül, Reussert követve próbált meg visszajutni a bázisra, menet közben azonban nagyjából 3000 méteres magasságon kifogyott az üzemanyagból.
A történtek fényében meglepő lett volna, ha ilyen apróságokkal fel lehetett volna tartani őt: biztos volt benne, hogy így is képes lesz rendesen leszállni, de a kerekek és a fékszárnyak kiengedése majdnem az életébe került, mert ezzel a gépe rengeteget vesztett a magasságából.
Végül aztán így is sikerült leszállnia, a bázison pedig mindenki a japán gép darabjaival beborított, több helyen lyukas, teljesen eldeformálódott propellerű F4U köré gyűlt, amiből Klingman szépen lassan kikászálódott, majd ízes oklahomai akcentusával csak annyit mondott, hogy
fene egy módja ez a pénzkeresésnek.
Klingman az akcióért egyébként megkapta az amerikai haditengerészet legrangosabb kitüntetését, a Haditengerészeti Keresztet, és a légierő arany csillagos érdemérmét is, később pedig Koreában szolgált légiirányítóként. 1966-ban végül alezredesként vonult vissza a hadseregtől.
Frissítés
A cikk megjelenése után több olvasónk is jelezte, hogy ez a technika csak az amerikaiaknál volt kirívó, a szovjetek olyan gyakran használták, hogy a faltörő kos orosz neve alapján el is nevezték tarannak. A Szovjetunió elleni német támadás kezdetétől 1943 közepéig több százszor vetették be a tarant – egy Borisz Kobzan nevű pilóta például egészen megdöbbentő módon négyszer szedett le így ellenséges repülőt –, de a német és a japán, sőt, a brit gépek is többször hajtottak végre ilyen akciót.
A szovjetek egyébként a második világháború után sem vetették el az ötletet, a hidegháború alatt is sor került hasonló támadásokra. Talán ennél is érdekesebb, hogy a 2001. szeptember 11-i támadások során a Washingtonba tartó negyedik gép kiiktatására küldött vadászgépeket nem volt idő felszerelni rakétákkal, így a pilótáknak megmondták, hogy fel kell majd öklelniük a gépet. Erre aztán végül nem volt szükség, mert az utasok által visszafoglalt gép Shanksville mellett a földbe csapódott.
Forrás: Popular Military
(Borítókép: Robert "Bob" Klingman fogja a F4U Corsairjének sérült propellerét. Fotó: USMC)