Az 1920-as években teljesen elszaladt a ló a puritán mozgalmakkal az USA-ban, így nem csak az alkohol árusítását tiltották be, hanem sok államban a versenypályás fogadásokat is. Sokak örömére ez a szabályozás az évtized közepe felé enyhült, így soha nem látott népszerűséghullám csapott át a lóversenypályákon.

Ezt Peter Christian Barrie ki is használta. A skót szélhámos évtizedeken át okozott fejtörést a fogadóirodáknak és a lóversenypályáknak, de mégsem tudott hatalmas pénzeket szakítani. Az igazi, nagy trükkje lovak átfestése volt, de később kénytelen volt doppingmentes ló-csodaszereket árulni. Az átfestős trükk úgy működött, hogy vettek egy gyors és egy lassú lovat (bár a lassúnak nem is kellett valóban léteznie), a lassút benevezték a gyengébb lovak versenyére, majd a gyors lovat átfestették, és azt indították helyette.

Barrie már fiatal kora óta kényelmesen mozgott az istállókban. Miután Ausztráliába költözött, 1914-ben bevonult az Ausztrál Birodalmi Erők 6. Könnyűlovas ezredébe, és a jelentkezési papírjában már azt állította, hogy állatorvosi fogász, és korábban három évig foglalkozott a brit hadsereg lovaival is. Nem meglepő módon Barrie nem kifejezetten bizonyult háborús hősnek. 1915 májusában már Gallipoliban volt, így megélhette a Szövetségesek egyik legvéresebb kudarcát.

1918-ra már le is szerelt, és mielőtt Londonban letelepedett friss házasként, lopásért pár hónap kényszermunkára ítélték. Családos férfiként lovakkal kereskedett, és elkezdte tökéletesíteni a trükköt, amivel megbízói rengeteg pénzt kaszáltak az elkövetkező években.

Az biztos, hogy Barrie volt a legjobb a szakmában. Mindig azzal kezdte, hogy samponnal megfürdette a lovat, majd miután letakarta a szemét, fehérítővel kiszívatta a szőrét fehérre. Már az se volt mindegy, mennyi fehérítőt használt. Ha túl keveset, akkor nem fogta volna meg a többi réteg festék a szőrt, de ha túl sokat, akkor összehúzódott volna a ló bőre, ami lelassította volna. Forró hennát használt festékként, amit az ujjaival kent fel. Ha a ló foltos volt, akkor sablonokat festett körbe. A pöttyöket gumi bélyegzővel vitte fel, és az orrukat ezüst-nitráttal színezte át. El tudta vágni a fülek ínját, és fodrászolni tudta a farokszőrt és a sörényüket a tökéletes egyezés érdekében. Ha egy herélt ló nevében indított egy nem heréltet, akkor a bemutatás előtt jégkockákat nyomott a különbséget jelentő területre, hogy visszahúzódjanak. Mivel állatorvosi fogász is volt, a lovak korával is simán játszatott, mert kalapáccsal és fúróval a lovak fogsorát is át tudta alakítani.

Szánalmas teremtés biturbó

Eleinte angol lóversenypályákon tevékenykedett több-kevesebb sikerrel. Először 1919-ben bukott le komolyabban, amikor egy stocktoni futamon a Coat of Mail nevű ló nyert. Ez mindenkit meglepett, mivel a szóban forgó ló “szánalmas teremtés” volt a Daily Telegraph szerint, és valójában úgy nyert, hogy el se hagyta az istállót. Egy ügyvéd akkoriban úgy fogalmazott, hogy a ló

Soha nem futott, azóta se futott, és aznap biztosan nem futott.

Az igazi nyertes Jazz volt Coat of Mail festésben. A lovat 800 fontért vették Barrie cinkosai, és a futam után Barrie 167 font 19 shillinget nyert. A vonatállomáson azonban utolérte Barriet a törvény keze, és miután más, hasonló átveréseket is beismert, három év kényszermunkára ítélték.

Egy másik angliai bakit szintén 1919-ben követett el. Nem csak a lovak tökéletes átfestése szerepelt a repertoárjában, hanem a doppingolásuk is. A Daily News szerint milligrammra pontosan tudta, mennyi heroin kell egy lónak, hogy kihozza belőle a maximumot. (Ha bárkit érdekel: injekcióval 30 mg, szájon át 160 mg. Kérjük ne próbálja ki otthon!)

A Daily News ezt 1932-ben írta, így nem meglepő, hogy ez a tudás komoly kísérletezésre épült. A fent említett baki is a tanulás részét képezte. Egy yorkshire-i versenyre Barrie átfestett egy három éves lovat, hogy úgy nézzen ki, mint egy két éves kancacsikó. Az első versenyen ópiumot adott neki, hogy belassuljon, így, mivel gyengének tűnt, a következő versenyen magasabb oddsszal lehetett rá fogadni. Ez így is történt, azonban Barrie buzgóságában kétszer annyi kokaint adott a lónak, mint szokott, ami úgy bepörgött, hogy átharapta a gyeplőt, össze-vissza rohangált és tökutolsó lett.

Mivel túl forró volt számára a talaj Angliában, úgy döntött, hogy Amerikába költözik. Természetesen ezt is csak szélhámossággal tudta megoldani. Feleségét valahol Londonban hagyva papnak adta ki magát, hogy felkerüljön egy hajóra. A Washington Postnak adott interjúja szerint annyira meggyőző volt, hogy egyik vasárnap a hajó mélyen vallásos kapitánya felkérte, hogy tartsa ő a misét.

Amerikába jöttem

Sok kisebb svindli után az első komolyabb átfestős buli közepes sikerrel végződött. 1926-ban két befolyásos szerencsejátékos Chicagoban felbérelte Barriet, hogy tegyen csodát. 2500 dollárt adtak neki, hogy vegyen két lovat, és fesse át őket.

Barrie a Chicagoi Washington Parkban bevezette a gyors Kalakauát és a rozoga Billy Deant az istállóba, ahol munkához látott. Az egyik szerencsejátékos az ajtó előtt ült, és fütyörészett. Ha valaki közeledett, hangosabban fütyült, amire Barrie letakarta az állatokat és addig várt, amíg újra halkabbra nem váltott. Mikor kész lett, Billy Deant egy marhaszállítóval elvitette Ohióba, Kalakauát pedig trailerbe állította és átvitte a Lincoln Fields-i versenypályára.

Minden adott volt a hatalmas kaszáláshoz, és a két minneapolisi szerencsejátékos már napok óta előre ünnepelte a 250 ezer dolláros (várt) nyereményt. Azonban Barrie rossz hírrel érkezett hétfőn a hotelszobájukba, ahol még mindig bulizott pár hölgy vendég, és mindenki alkoholmámorban élvezkedett. Feltűnt a szélhámosnak, hogy még saras a pálya a pár nappal korábbi eső miatt, és tudta, hogy így Kalakaua - hiába gyorsabb a többi lónál - nem fogja megnyerni a versenyt. Mikor trágyától és fehérítőtől bűzölögve, véreres szemekkel belépett a hotelszobába, hogy figyelmeztesse a megbízóit, azok csak annyit mondtak, 

Sokba került, hogy 500 mérföldet utazzunk és fogadjunk arra a lóra. Jobb, ha elindítod, különben bajok lesznek.

Barrie így nem tehetett mást, elindította a lovat. Annyira tökéletes volt a festés, hogy még a zsoké sem ismerte fel Kalakauát, pedig nem sokkal korábban Tijuanában is rajta versenyzett. A futam jól indult, a ló hamar átvette a vezetést, de a kanyarban megcsúszott a sáron, így csak harmadikként ért be. Ez valószínűleg pont elég volt ahhoz, hogy Barrie sértetlenül meg tudjon pattanni a lóval Havannába, mivel a megbízói így is háromszoros pénzt nyertek, ami legalább a költségeiket fedezte, ha már nem jött be az óriási nyeremény.

Ez volt Barrie első félig sikeres svindlije az USA-ban, de egyáltalán nem az utolsó. 1931-ben vett két lovat: Aknhatont és Shemet. A két lónak közös volt a családfája, de nagyon különböző ágakról származtak. Aknhaton egy csúcsszuper paripa volt, a Chicago Sun milliomos alapítója, Marshall Field III tenyésztette. Barrie 4500 dollárt fizetett érte, tíz- és húszdolláros bankjegyekben. Szegény Shem, hiába volt gyakorlatilag a másik ló másodunokatesója, csak 300 dollárba került, de még annyit sem ért.

Barrie New Yorkból Marylandbe szállíttatta át őket, és velük utazott a trailerben, hogy átfesse a lovakat. Aknhatonnak ez valószínűleg nem tetszett, mert valamikor út közben úgy gyomron rúgta a szélhámost, hogy az órákig fetrengett a padlón.

A Havre de Grace-i pályán a kamu Shem esélyeit 1:52-höz adták, így sokan meglepődtek, amikor négy hosszal verte meg a favoritot. Sokan, kivéve Nate Raymondot, aki a lelátón lelkesen lobogtatta a fogadó szelvényeket az újságírók orra alatt. Raymond igazi nehézfiú volt a lovin, még gyilkossággal is meggyanúsították. Egy 1932-es Daily News cikk szerint tőle származhattak a tíz- és húszdollárosok, amikkel Barrie a lovat vette. A cikk szerint nagyjából 2500 dollár értékű szelvényköteget lobogtatott a verseny alatt, ami felkeltette az újságírók kíváncsiságát.

Barrie azonban amint tudott, innen is meglépett. A lovakat Queensen és Manhattanan keresztül Indiana államban próbálta elrejteni, azonban a Pinkerton detektívügynökség emberei, akiket több versenypálya is azért fizetett, hogy csalók ellen nyomozzanak, valahogy rátalált a lovakra, így Barrienek le kellett fizetnie egy őrt, hogy elmeneküljön. Először Chicagoban próbált elbújni, majd Columbusban, de végül az őt üldöző ügynökök orra alatt, Marylandben húzta meg magát. Ezek után pár hónapig több sikeres átfestést hajtott végre, Aknhaton sorra nyerte a versenyeket.

Azonban nem sokáig tartott a szerencséjük. Február 23-án Miamiban szegény Aknhatonon megbosszulta magát az elmúlt pár hónap sok erőfeszítése. Verseny közben lesérült, és három lábon szökdécselve ért be a célba, szinte utolsóként. Az AP akkori cikke szerint Barrie is elkezdett fáradni, és már a festés se volt tökéletes. Fel is tűnt a szervezőknek, és lefoglalták a lovat a verseny végén. Barrie még talán meg tudott volna lépni, ha nem követ el egy hibát a Miamiba vezető úton. Felvett egy stoppost, aki amint a városba ért, megpróbált ellopni egy órát, és a rendőrök azonnal elkapták. Ez a stoppos mondta el a rendőröknek, hol dugta el Barrie az autóját, így a szélhámost a garázshoz vezető úton elkapták.

A lenyugvó napnak már nem volt ereje

Azokban az időkben nem volt törvény, ami azt mondta volna, hogy valaki nem indíthat el egy lovat egy másik helyett, így ezzel nem találtak rajta fogást a hatóságok. Végül deportálni akarták, mert illegálisan lépett be az USA-ba. Barrie, amint kifizette az 500 dolláros óvadékot, köddé vált. Még pár évig el tudta játszani az átfestős trükköt, de végül 1934-ben lótolvajlással gyanúsították meg, és hajóra tették Anglia felé.

A képek alapján, amik ezután készültek, Barrie kicsit megtört, összeesett. Az '50-es évek elején doppingmentes teljesítmény-növelőt árult versenylovaknak, de már elmúlt a varázs. Az USA-ban ekkor már az átfestős trükk nem működött, mert egy új szabályozás szerint minden versenylónak az ajka belsejére kellett tetoválni az azonosító számát.

Barrienek nem volt hatalmas vagyona, amivel visszavonulhatott volna. Még aktív munkássága alatt is abból szerzett extra pénzt, hogy az újságíróknak eladta a sztoriját. A '20-as, '30-as években legalább három alkalommal tálalt ki újságoknak. A nyeremények nagyja azokhoz került, akik felbérelték, így végül egy állami fenntartású, egyedülálló férfiaknak nyújtott lakásban élt 1973-as haláláig, 85 éves koráig.

(A cikk megírásához a Narratively cikkét használtuk fő forrásként, amit Josh Nathan-Kazis írt.)