Ha összeállítanánk a világ legidegesítőbb dolgainak toplistáját, a szúnyogcsípésnek valószínűleg biztos helye lenne a top 10-ben (aztán persze ki tudja: amikor a Telegraph csinált egy ilyen listát 2009-ben, a top 100-ban sem volt, igaz, mit tudhatnak a britek a szúnyogokról). Hogy miért viszket a szúnyogcsípés, azt egyszer már alaposan körbejártuk. Röviden: az immunrendszerünk hisztamint szabadít fel, ami kitágítja a hajszálereket, hogy a véráramunkba került szúnyognyálhoz könnyebben és nagyobb mennyiségben érjenek oda az antitestek elhárítani a támadást. A viszketés tulajdonképpen a hisztamin által beindított gyulladás.

Viszont ha ez az egész tulajdonképpen nem más, mint egy enyhe allergiás reakció, akkor az ember elvileg lecsökkentheti, sőt, le is nullázhatja az egész jelenséget azzal, ha kellően sokat teszi ki magát a reakciót kiváltó dolognak. Ezt allergén immunterápiának hívják, de egyébként mindenki találkozhatott már a jelenséggel valamennyire: arról van szó, hogy ha a szervezetünk vagy az agyunk valamivel sokat találkozik, érzéketlenebbé válik rá, megemelkedik az ingerküszöbe. A jó hír az, hogy ez a módszer működik a szúnyogcsípésekkel is. A rossz az, hogy valójában nincs sok értelme immunissá válni a szúnyogcsípés viszketésére.

Egy 1998-as kanadai kísérletben egy bátor tesztalanyt kétheti rendszerességgel tettek ki 100-150 szúnyogcsípésnek, egy éven keresztül, miközben mérték az immunválasza erősségét (amit ő viszketésként érzékelt). Az első két hónapban a reakció egyre erősödött, majd beállt egy szintre, és nagyjából a negyedik hónapban elkezdett csökkenni. Nullára sosem esett vissza, de a 30. hét környékén újra beállt egy stabil, egészen alacsony szintre. Ez bő fél évet és úgy 1500-2200 csípést jelent – viszont a vizsgálatból nagyon messzire menő következtetéseket azért nem lehet levonni, elvégre egyetlen emberen végezték. Ráadásul az se derült ki, hogy a viszketés visszatér-e az eredeti szintre, ha egy ideig szünetel a szúnyogcsípések utánpótlása.

Egy Steve Schutz nevű amerikai kutató ennél is tovább ment: azt állítja, 10 év és körülbelül 150 ezer csípés után ő már gyakorlatilag immunis a szúnyogokra. Schutz egy olyan kutatólaborban dolgozik, ami saját maga tenyészti a szúnyogokat a különféle kísérletekhez. Szúnyogot fogságban szaporítani ellenőrzött körülmények között nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk: bár a vér a közhiedelemmel ellentétben nem táplálékforrás nekik, a nőstények a vérszívással szereznek be egy fehérjét, amire a szaporodáshoz mindenképpen szükségük van. Schutz önként vállalkozott arra, hogy a saját vérével eteti a szúnyogokat. Mindent a tudományért!

Azt tehát tudjuk, hogy nagyon sok csípés után a szervezetünk érzéketlenebbé válik a szúnyogcsípés okozta kellemetlenségekre. De vajon jó az, ha nem érezzük a csípést? Semmiképpen nem! Elvégre attól még, hogy nem viszket, maga a csípés megtörténik, és a szúnyogok által terjesztett betegségek szempontjából nem túl jó hír, ha észre sem vesszük és ügyet sem vetünk rá.