Egy egészséges felnőtt percenként átlagosan 10-15 alkalommal pislog. A pislogás funkciója közismert: vékony könnyréteggel vonja be a szem felszínét, hogy védje azt, és az esetlegesen odakerült szennyeződést, porszemeket és hasonlókat eltakarítja, mint az autó ablaktörlője. A csecsemők ezzel szemben zavarbaejtően keveset pislognak, az átlag percenként kettő. Ez elég kevésnek hangzik már elméletben, hát még ha kipróbálja, mennyi ideig bírja akaratlagosan pislogás nélkül.

Oké, adok egy kis időt, próbálja ki. Az animgifen a kisgyerek 15 másodpercenként pislog (vagyis még mindig kétszer olyan sűrűn, mint a valóságban!), tudja tartani vele a tempót?

Na, milyen volt? Nem éppen kellemes élmény, ugye? A farkasszemnézés világrekordere (igen, tényleg van ilyen) 42 percig bírta, és a csúcsdöntéskor 35 percnél azt mondta, olyan érzés, mintha éppen a szemgolyójára kapna tetoválást.

Szóval pislogni muszáj, a kisbabák mégis alig-alig művelik. És a kisgyerekek sem; nagyjából 13-14 éves korra érjük el a felnőtt pislogási frekvenciát.

De miért?

A pislogást az idegrendszerünk a dopamin nevű neurotranszmitterrel szabályozza (egy csomó más dolog mellett, mint a hormonháztartásunk, vagy az általános hangulatunk). Megfigyelték, hogy akiknek különösen magas a dopaminszintjük, azok az átlagnál sokkal gyakrabban, akiknek pedig nagyon alacsony, azok jóval ritkábban pislognak. Előbbire jó példák a skizofrének, utóbbira a Parkinson-kórosak. Viszont - és itt kezd elég fura lenni a jelenség - kutatások kimutatták, hogy a páratartalom, és a szem ebből fakadó szárazsága nem befolyásolja a pislogási frekvenciát.

Egy kísérletben a tesztalanyok pislogási szokásait felmérték egy extrém párás melegházban, aztán egy szuperszáraz levegőjű szaunában, de nem találtak különbséget az egyes alanyok pislogásának sűrűségében a két helyszínen. A lelkiállapot viszont erősen befolyásolja a pislogást - lásd dopamin -, az izgatott vagy dühös emberek gyakrabban pislognak, ahogy a komoly stressz alatt állók is, ezt például a bíróságon éppen kérdésekre válaszoló tanúknál mutatták ki. Az is kiderült, hogy felnőttként valójában sokkal többet pislogunk, mint amennyire az elsődleges feladat, a szem nedvesen tartása ezt igényelné. (Mármint általában, mert például száraz szem szindrómánál, ami a nőknél menetrendszerűen kialakul a menopauza után a könny összetételének átalakulása miatt, a pislogás nedvesítő hatása már kevésnek bizonyul - de még erre sem reagál az idegrendszerünk gyakoribb pislogással.)

Akárhogy is, úgy néz ki, rendelkeznie kell a pislogásnak még valamilyen plusz funkcióval is, ami valószínűleg csecsemőkorban még nincs meg, és ezért pislognak a kisbabák olyan keveset. Vagy a felnőttek sokat, nézőpont kérdése.

Na ez az, amire a tudománynak egyelőre csak hipotézisei vannak, általánosan elfogadott válasza nincs. Van olyan teória, ami szerint a pislogás segít szemnek a fókuszálásban. Egy másik elmélet pedig azt mondja, hogy az agyműködés szinkronizálásában van szerepe, a tizedmásodperces pislogási szünetekben egy kis pihenést engedve a vizuális ingerekkel foglalkozó agyterületeknek.

Na de vissza a csecsemőkhöz

A kutatók több indoklással is előálltak, hogy a csecsemőknek miért nem árt, hogy olyan keveset pislognak, ezek valószínűleg közösen adják össze a valós választ.

• Egyrészt a kisbabák rengeteget alszanak, és a szemük emiatt kevésbé szárad ki, kevesebb nedvesítést igényel
• Másrészt a dopaminrendszerük még fejletlen, egyszerűen nincs elég üzemanyag, ami sűrűbb pislogásra késztetné őket
• Harmadrészt pedig éppen ismerkednek a világgal, irdatlan mennyiségű új vizuális információt dolgoznak fel, és ilyenkor egyébként is kevesebbet pislog az ember (felnőtteknél ezt az effektet tévé vagy monitor nézése közben mutatták ki, ezért is ajánlják a szemcsepp használatát azoknak, akik számítógéppel dolgoznak)