Elég sok minden eszébe juthat az embernek Nicolae Ceaușescu Romániájáról, de nem biztos, hogy a mérnöki bravúrok a lista elején vannak. Pedig ha valakinek, akkor Ceaușescunak igen komoly elképzelései voltak arról, hogy pontosan minek hogyan is kellene kinéznie Romániában: minél monumentálisabb valami, annál jobb. Ezért is lett olyan értelmetlenül óriási a Ceaușescu által rendelt bukaresti parlament, ezért építtetett stadiont szülővárosában, Scorniceștiben, és részben ezért is vágtak ketté középen, majd húztak odébb egy 80 lakásos gyulafehérvári lakóházat, hogy ne torlaszolja el a város leendő hatalmas sugárútját.

Ceaușescu három ötéves tervet akart végrehajtani (1990-ig, 1995-ig és 2000-ig zárult volna a három fázis) területrendezés címén – ez alá tartoztak a falurombolások, de a központilag kijelölt nagyobb települések átalakításai is. Az erdélyi Gyulafehérvár (román nevén Alba Iulia) is a kijelölt városok között volt, ide egy hatalmas sugárutat álmodtak meg, csakhogy útban volt egy ötszintes lakóépület.

Mivel lakhatás szempontjából kifogástalan épületről volt szó, a bontás ötletét elvetették, már csak azért is, mert a költöztetés olcsóbb is volt. Itt jön képbe a már említett mérnöki bravúr: a végső terv az lett, hogy középen kettévágják az épületet, hogy az egyik felét az egyik, a másik felét a másik irányba 55 méterre elhúzva új helyre kerüljenek.

A módszer eltért az ismeretterjesztő tévécsatornákon látható házköltöztetős megoldásoktól. A stabil betonalapra készült lakóházat sávonként aládúcolták, majd egy előre odaépített sínrendszerre emelték, amin az épület egyik, illetve másik fele nem túl gyors tempóban elcsúsztathatóvá vált anélkül, hogy tartani kellett az összedőléstől.

A műveletre 1987. május 27-ét, egy átlagos szerdát jelölték ki, és a nagy mozgatást reggel 8:35-kor meg is kezdték. Meglepő módon nem is tartott sokáig az egész, az épülethúzás kevesebb mint hat óra alatt lezajlott, de ennél is meglepőbb, hogy

Merthogy még azt is meg tudták oldani, hogy a mozgatás közben az épület végig a közművekre legyen kötve, az áram-, gáz- és vízellátás, a szennyvízkivezetés és a telefonkapcsolat is végig élt. A városi legenda szerint több lakó a teraszáról vagy az ablakából, ki kávéval, ki sörrel a kézben figyelte, ahogy a ház szép lassan odébb csúszik a sugárút útjából. Állítólag olyan is volt, aki egy pohár vizet tett ki az erkélyére, hogy megfigyelje, mennyire sima a költöztetés menete, és annyira simán csúszott a síneken a ház, hogy egy csepp sem folyt ki a pohárból.

 Az egész annyira jól sikerült, hogy a két épületfél a mai napig áll Gyulafehérváron.

A költöztetős módszer kidolgozója Gyulafehérvár esetében is Eugen Iordăchescu volt, aki a fent taglalt lakóépület mellett több bukaresti templomot is megmentett a pusztulástól 1982 és 1988 között. Az ő módszerével vittek arrébb négy évvel korábban több épületet is Bukarestben a Ştefan cel Mare (III. István moldovai fejeledelem) sugárút kiszélesítése miatt. Az egyik, hétemeletes épületet 14 méterrel tették odébb hét óra alatt – jól látszik, hogy négy év alatt mennyit fejlődött Iordăchescu módszere.

Hasonló megoldással a mai napig mozgatnak néha kisebb-nagyobb épületeket. 2012-ben például Zürichben vittek arrébb egy 123 éves épületet, hogy helyet csináljanak egy újabb vágánynak a helyi pályaudvaron. A 6000 tonnás házat nagyjából 60 méterrel csúsztatták odébb, a munkálatok 10 millió euróba kerültek.